Kétdimenziós kedvenceink I.

A közösségi oldalak kihívásain felbuzdulva e héttől az Opera-Világ szerzői is posztolják kedvenc lemezborítóikat. Elsőként BODA BENJAMIN GÁBOR tízes listáját böngészhetjük!

Mikor az Opera-Világ szerkesztősége négy évvel ezelőtt lehetőséget adott arra, hogy alkalomadtán írásokkal jelentkezhessem az oldalon, önkéntelenül is furcsa érzés kerített hatalmába. 1985 szülötteként mindenfajta családi háttér vagy előzmény nélkül, szinte derült égből jövő villámcsapásként, tízéves koromban ébredt bennem érdeklődés az opera műfaja iránt. A szenvedély tehát immár negyed évszázados, s ritka az olyan nap, hogy valamiféleképp ne ápoljam a műfajjal való barátságot, legyen az akár élő vagy otthoni zenehallgatás, akár a témával kapcsolatos könyvek, írások olvasása, mivel azonban polgári munkám az élet más területéhez köt, minden alkalommal zavarba esem, mikor írásaim kritikaként aposztrofálva jelennek meg – sokkal inkább tartom őket szubjektív beszámolóknak.

Ezek fényében a most következő összeállítás jellege is adja magát. Tíz legkedvesebb lemezem megnevezésére és a szívemben elfoglalt előkelő helyük indoklására kaptam felkérést.

Verdi: Don Carlos

Giuseppe Verdi: Don Carlos
Roberto Alagna, Karita Mattila, Thomas Hamspon, José van Dam, Waltraud Meier – Antonio Pappano (EMI)

1997-ben ez a felvétel lett életem legelső teljes operafelvétele. Születésnapomra mindenképp a Don Carlost szerettem volna megkapni, ugyanis mind a rádióban addig hallott részletek, mind az operalexikonokban olvasott sztori lebilincselő hatással voltak rám. Utólag rekonstruálva, a sors úgy hozta, hogy a zeneműbolt eladója ezt, az akkor lehető legfrissebbnek és -ropogósabbnak számító, 1996-os, Châtelet-beli élő felvételt nyomta szüleim kezébe, miután ők tizenkét éves csodabogár kisfiuk kérésére mindenfajta háttérismeret hiányában teljes Don Carlos CD-felvétel beszerzésére indultak. Így alakult, hogy első komplett Verdi-felvételem a Don Carlos francia nyelvű, ötfelvonásos változata lett, s azon túl, hogy érthető módon évekig ez volt számomra „A Don Carlos”,

minden bizonnyal tudatalattimba vésődött a kortárs operaénekesek közreműködésével megvalósuló élő előadás-felvételek iránti preferencia.

És bár nyilvánvaló, hogy a közmegegyezés szerint távolról sem lehet ez az etalon Don Carlos-lemez, többek közt mert Thomas Hampson hangmatériája olyan messze van a Verdi-baritontól, mint Waltraud Meieré a Verdi-mezzótól, azóta sem hallottam ilyen döbbenetes lélektani mélyfúrásról tanúbizonyságot tévő Posa márki- és Eboli-alakítást, Roberto Alagnánál pedig a mai napig nem tudok jobb francia nyelven éneklő infánst megnevezni. Az is nyilvánvaló, hogy egy kvázi bariton Fülöp királlyal (José van Dam) reprezentatív Don Carlos-előadást megálmodni pimasz merészség, mégis ez a tény teszi fel a koronát minden idők legpszichologizálóbb interpretációjára, amely még Erzsébetből is a legkomplexebbek egyikével büszkélkedhet. Karita Mattila egyszerre angyali és szenvedélyes, minden szennyen felül álló királynéjába ráadásul fachja miatt sem lehet belekötni.

Wagner: A bolygó hollandi

Richard Wagner: A bolygó hollandi (keresztmetszet)
George London, Leonie Rysanek, Giorgio Tozzi, Karl Liebl – Doráti Antal (DECCA)

Teljes operafelvétel után meghatározó keresztmetszet-lemez következik, méghozzá Doráti Antal Hollandija. Ez volt az a szintén 1997 táján rongyosra hallgatott korong, amely

bevezetett a wagneri muzsika izgalmába, hogy soha többé ne eresszen onnan,

pedig akkor még nem is tudtam, mennyire különbözik a későbbi zenedrámák zenei szövetétől. Felnőtt fejjel végighallgattam ugyan a komplett, duplalemezes változatot is, az emlékek azonban ehhez a részleteket tartalmazó kiadáshoz kötnek, így ezt emeltem be a tízes listába. George Londont azóta is az eszményi Wagner-basszbaritonnak tartom, Erik cavatinája pedig azóta is minden Hollandi-előadás várva várt pillanata a számomra.

Giordano: André Chénier

Umberto Giordano: André Chénier
Mario Del Monaco, Renata Tebaldi, Ettore Bastianini – Gianandrea Gavazzeni (DECCA)

Történelmi alapokon nyugvó André Chénier-mániám a Don Carlos-mánia sémájára született bennem hatodikos-hetedikes koromban, mikor a francia forradalom iránti érdeklődésem felnőtt a II. Fülöp korabeli Spanyolországgal kapcsolatos szintre. Alig vártam, hogy a rádióbeli áriaválogatásokban részleteket kaphassak el a Giordano-műből: hamar megismerhettem az Improvvisót, a Gérard-monológot és a La Mamma mortát is, 1997 karácsonyán pedig a Jézuska meghozta a Mario Del Monaco, Renata Tebaldi és Ettore Bastianini nevével fémjelzett, Gianandrea Gavazzeni által dirigált, elementáris erejű stúdiófelvételt. Széles ecsetvonásokkal vászonra vitt, vibráló előadás,

igazi dúvadak, zabolázhatatlan hangfenomének szélsőséges érzelmi töltettel teli produkciója,

ami azonban nem nélkülözi a finomságokat sem. Teljes felvételként számos, esetleg kiegyenlítettebb Chénier létezik, a második felvonásnak a Chéniér-Roucher duettől a tömegjeleneten át a szerelmi kettős végéig terjedő szakasza miatt azonban méltó helye van tíz legkedvesebb operalemezem között.

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok

Richard Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok
Robert Holl, Peter Seiffert, Emily Magee, Andreas Schmidt, Endrik Wottrich, Mathias Hölle – Daniel Barenboim (Teldec)

A másodikként méltatott Hollandi-keresztmetszet után gimnazista koromban jött el a Wagner-szerelem kiteljesedése, avagy beteljesülése. A nagymamám ráckevei telkén töltött nyarak július 25-én kezdődő hete rendre a Bartók Rádió bayreuthi közvetítéseinek csillogó szemekkel való hallgatását jelentette, ekkoriban vált teljessé lemezgyűjteményem Wagner-szekciója – egyelőre a bayreuthi kánon tíz alapdarabja egy-egy bizonyos felvételének beszerzésével. Ezek közül ragyog ki mind a mai napig a Daniel Barenboim vezényelte 1999-es Mesterdalnokok-előadás élő lemezfelvétele. Ma is Robert Hollhoz, Peter Seifferthez és Endrik Wottrichhoz mérek minden Sachsot, Stolzingot és Dávidot alakító énekest, valamint emiatt a felvétel miatt kedveltem meg Emily Magee énekművészetét, annak ellenére, hogy Évaként jobban kedvelem a kevésbé súlyos hangokat.

A felvétel mindenek felett álló vonzereje azonban a nyitány pillanatától mámorító zenekari hangzás –

a második felvonást hallgatva az év bármely szakaszában orromban érezhetem a júniusi éj virágillatát.

Mozart: Don Giovanni

Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni
Samuel Ramey, Ferruccio Furlanetto, Anna Tomowa-Sintow, Agnes Baltsa, Gösta Winbergh, Kathleen Battle – Herbert von Karajan (Deutsche Grammophon)

Szégyenteljesen későn ismerkedtem meg az operák operájával. Elsőéves egyetemista koromban kölcsönöztem ki a Don Giovanni Karajan vezényelte Deutsche Grammophon-felvételét az Országos Idegennyelvű Könyvtár Zeneműtárából, és amíg nálam lehetett, megállás nélkül hallgattam.

A szólamok kiosztásának tekintetében nem ismerek tökéletesebb arányérzékről tanúbizonyságot tevő operalemezt.

Minden egyes szereplő egymástól könnyen elkülöníthető, rögtön felismerhető, markáns, egyéniséggel bíró hang tulajdonosa. Azon túl, hogy Ferruccio Furlanetto a Leporellók Leporellója, Kathleen Battle pedig a Zerlinák Zerlinája, Gösta Winbergh dús, férfias Don Ottavióját tartom a szerepértelmezés hagyományait figyelembe véve is a felvétel legkülönlegesebb revelációjának.

Csajkovszkij: A pikk dáma

Pjotr Iljics Csajkovszkij: A pikk dáma
Gegam Grigorian, Maria Gulegina, Nyikolaj Putyilin, Vlagyimir Csernov, Irina Arhipova – Valerij Gergijev (Philips-DECCA)

Szintén az Országos Idegennyelvű Könyvtár Zeneműtárának és annak a bizonyos első egyetemi évnek köszönhettem, hogy megismertem egyik Top 10-es operámat mint művet, mégpedig ennek a Top 10-es lemeznek a segítségével. Csajkovszkij A pikk dámájáról van szó, és annak is Valerij Gergijev vezényelte, a Philips/DECCA gondozásában megjelent 1992-es szentpétervári felvételéről.

Ez az a felvétel, amelynek videováltozatát megtekintve kellett rájönnöm, a szláv énekesgárda kizárólag a hanggal teremtette ezeket a lebilincselő, lehengerlő figurákat.

Gegam Grigorian száz százalékig Hermanná lényegülve viszi el a show-t, elég első megszólalása, hogy elérje, lénye akkor is ott legyen, amikor szerepe szerint nincs jelen az opera adott pillanatában – és mindezt hangfelvételen (!), miközben a művésztársak sem kispályások. Nyikolaj Putyilin és Vlagyimir Csernov excellálnak a két baritonszerepben, kívánni sem lehetne náluk jobbat. Maria Gulegina visszafojtott szenvedélytől izzó Liza, Irina Arhipova jutalomjátékot kap Öreg grófnéként, Pauline szólamában pedig a dús, izgalmas hangú Olga Borogyinát halljuk pályája első szakaszában.

Albéniz: Pepita Jiménez

Isaac Albéniz: Pepita Jiménez
Carol Vaness, Plácido Domingo – José de Eusebio (Deutsche Grammophon)

Isaac Albéniz operaritkasága, a Pepita Jiménez volt spanyol nyelv és irodalom szakosként 2009-ben írt OTDK-dolgozatom témája. Az opera irodalmi előzményét képező Juan Valera-regényt 2005-ben olvastam, és akkora hatással volt rám, hogy amikor Winkler Gábor négykötetesének Albéniz-fejezetében, a szerző műveinek listájában megláttam a címet, olthatatlan vágy kerített hatalmába, hogy megismerhessem az operai adaptációt. A sors úgy hozta, hogy a Deutsche Grammophon a következő évben dobta piacra José de Eusebio Albéniz-specialista karmester világelső teljes Pepita Jiménez-felvételét, így nem kellett hosszú időt várnom, hogy megismerjem ennek a furcsa, angol nyelvre komponált spanyol operának izgalmas, lebilincselő zenei anyagát.

Ugyan nincs referencia és összehasonlítási alap, de a szereposztás eszményinek tűnik

Carol Vaness hús-vér, egyszerre szenvedélyes és érzékeny címszereplésével és Plácido Domingóval Don Luis de Vargasként, akinek tenorként ez volt az egyik utolsó nagyszerű lemeze.

Johann Strauss: A denevér

Johann Strauss: A denevér
Hermann Prey, Várady Júlia, Lucia Popp, René Kollo, Bernd Weikl – Carlos Kleiber (Deutsche Grammophon)

Nem hagyhattam operettfelvétel nélkül tízes válogatásomat, az pedig, hogy melyik lemez kerül be a csokorba, kérdés nélkül adta magát. Carlos Kleiber parádés Denevérjét az operettek operettje etalonfelvételének tartom, e tény letéteményese számomra pedig nem más, mint az Eisensteint éneklő Hermann Prey.

Ha létezne olyan abszurd élethelyzet, hogy csak egyetlen operaénekest nevezhetek meg kedvencként, az mindenképp a sokoldalú német bariton lenne.

A lemez másik gyöngyszeme Lucia Popp Adélja, de az egész korong a tökéletes stílusérzék iskolapéldája, a tartalmas szórakozás megunhatatlan forrása.

Szonja Joncseva – Händel

Szonja Joncseva
Händel (Sony)

Szonja Joncseva Händel-lemezével való találkozásomat egyrészt a barokk zene iránti vonzalomnak, másrészt egy prózai véletlennek, avagy a korong Media Markt-beli drasztikus leárazásának köszönhetem. Meg persze annak is, hogy

valószínűleg magamnak sem bevallott furcsa hobbim távolról sem barokkspecialista énekesek barokk zenébe való kirándulásainak megismerése.

A lemez megvásárlása előtt Joncsevát Verdi- és Puccini-hősnőkhöz kötöttem, hangját és énekkultúráját pedig sokszor kísértetiesen hasonlónak éreztem Anna Netrebkóéhoz. Az Academia Montis Regalisszal és Alessandro de Marchi karmesterrel közösen készített lemezen a zenekar által képviselt autenitkus barokk hangzás és a Joncsevához köthető, az operatörténet időszalagján jóval később született hősnők hangütését idéző hangulat adnak randevút egymásnak, és ennek a tulajdonképpeni crossovernek az eredményére nincs találóbb jelző annál az egyszerűnél, hogy szép. Egyetlen áriát kiemelve, ennek a szépségnek az esszenciája megtalálható a lemez harmadik számában, a Teodóra oratórium With darkness deep kezdetű szopránszólójában.

Goldmark: Sába királynője

Goldmark Károly: Sába királynője (keresztmetszet)
Gál Erika, Sümegi Eszter, Kelemen Zoltán, Nuttaporn Thammathi, Fried Péter – Kovács János (Opera Trezor)

Keresztmetszet volt a második méltatott lemez, keresztmetszet az utolsóként sorra kerülő Sába királynője is, pedig bárcsak ne volna az! Úgy gondolom, hogy a jelenlegi operaházi vezetés érájában megvalósuló premierek közül a zenei megvalósítás, valamint a projekt jelentősége tekintetében is messze kiemelkedik Goldmark operájának 2015-ös margitszigeti bemutatója, mely az év őszétől az Erkel Színházban is megélt több sorozatot.

Ez a különösen ihletett előadás megérdemelt volna egy teljes, szövegkönyvvel kísért kiadást is,

de sajnos csak 79 percnyi, részleteket tartalmazó anyag került az Operashop polcaira – ez viszont szerencsére tartalmazza a legemlékezetesebb pillanatokat, melyek legnagyobb részt a thai Nuttaporn Thammathi egyszerre éteri és szenvedélytől fűtött Asszádjához, valamint Kelemen Zoltán zengő, férfiasan nemes tónusú és humánus Salamonjához fűződnek. A korong hármas és ötös száma úgy hozza vissza a felejthetetlen margitszigeti nyáreste delejező varázsát, hogy a felvétel már az őszi kőszínházi előadásokon készült, ez pedig újra csak az elsőrangú énekesek dicsérete. Asszád első felvonásbeli elbeszélése, majd kettőse Salamon királlyal, valamint a második felvonásbeli Magische Töne és az azt követő Asszád-Sába királynője jelenet, úgy, ahogy ezen a lemezen elhangzik, méltó betetőzése a kedvenc lemezek tízes csokrának – külön jó érzés, hogy a jelenkori hazai operajátszás immár ötéves emlékéről van szó.