Távozik Antonio Pappano a Királyi Operaházból

De nem rögtön, és nem megy messzire

Leköszön a londoni Királyi Operaház zeneigazgatói tisztéről Antonio Pappano és a Németországba távozó Simon Rattle helyére lép a Londoni Szimfonikus Zenekar (LSO) élén – adta hírül a Guardian című brit napilap online kiadása nyomán az MTI. Mindez kevesebb, mint egy héttel azután lett nyilvános, hogy a Royal Opera House bejelentette jövő évadát, benne a dirigens jubileumával: Pappano 2002 óta dolgozik a Covent Gardenben, ő a Királyi Operaház leghosszabb ideje szolgáló zeneigazgatója.

Pappano új feladatát azonban csak 2024-től látja el, mert Simon Rattle megbízatása 2023-ig érvényes. Rattle a 2019 decemberében elhunyt Mariss Jansons helyét veszi át Münchenben a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának élén. Rattle személyes okokból vállalta el a müncheni vezető karmesteri posztot, mivel egy korábbi nyilatkozata szerint így jobban egyensúlyban tudja tartani munkáját és Berlinben élő családja életét.

Antonio Pappano a Royal Opera House Zenekara élén (fotó: Clive Barda / Royal Opera House)

Pappano úgy fogalmazott, hogy egy „álom valósul meg” azzal, hogy a londoni zenekar vezető karmestere lesz. „Elkötelezett vagyok amellett, hogy London maradjon zenei otthonom” – hangsúlyozta.

Pappano távozásának bejelentésével egy időben azonnal megkezdődek a találgatások arról, ki lesz az utódja a Királyi Operaház zeneigazgatójaként. Az egyik nagy esélyes Edward Gardner, az Angol Nemzeti Opera volt zeneigazgatója, aki jelenleg a Bergeni Filharmonikus Zenekar vezető karmestere.

MTI / Opera-Világ
Fotó: Clive Barda / Royal Opera House