Hűtlen kezeléssel vádolják az Operaház volt vezetőit

Csaknem tízmillió forint kár okozásával vádolják a Magyar Állami Operaház két volt vezető beosztású dolgozóját, illetve egy, az intézményhez köthető alapítvány képviselőjét – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Az említett személyek ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, illetve orgazdaság miatt indult eljárás.

Ibolya Tibor közleménye szerint az ügy első- és másodrendű vádlottja az Operaház vezető beosztású, gazdálkodásért is felelős munkatársa, a harmadrendű vádlott pedig egy, az Operaházhoz köthető alapítvány képviselője volt. A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlott 2008 októbere és decembere között tizenegy indokolatlan megbízási szerződést kötött a harmadrendű vádlottal különböző rendezvények szervezésére, kivitelezésére és az ezekhez szükséges személyzet biztosítására.

Az Operaháznál dolgozó két vádlott tisztában volt azzal, hogy az alapítvány a vállalt feladatokat nem maga végzi majd el – ehhez megfelelő állománnyal és feltételekkel sem rendelkezett –, hanem azokat egy másik vállalkozóval végezteti el, a megbízási díjnál jóval kevesebb pénzért. Az volt a céljuk, hogy az alapítványnál maradjon a két díj különbözete, vagyis hogy az alapítvány jogtalan anyagi előnyre tegyen szert – fogalmaz a vádirat.

A Magyar Állami Operaház
A Magyar Állami Operaház

A vádlottak ezzel csaknem tízmillió forint vagyoni hátrányt okoztak az Operaháznak. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség az első- és másodrendű vádlottat jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, harmadik társukat pedig orgazdaság bűntettével vádolja. Mindhármukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását kezdeményezték.

Mint arról tavaly áprilisban több orgánum is beszámolt, a Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hűtlen kezelés miatt eljárást indított az Operaház volt főigazgatója, Vass Lajos és gazdasági helyettese ellen. Az Operaház a saját tulajdonában lévő Budapesti Operabarát Alapítványtól nyolcmillió forintért rendelte meg 2008-ban az október 23-i ünnepi előadást. A megbízást az alapítvány alvállalkozóknak adta tovább. A NAV kilenc másik szerződést is talált az Operaház 2008-as gazdálkodásában, amelyeket a pénzügyi nyomozók indokolatlannak vagy túlárazottnak tartottak.

Vass Lajos – aki 2002-2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára volt – 2006-ban miniszteri biztosként került az Operaház élére. 2007-től 2010-ig főigazgatóként irányította az intézményt. Az Operaház akkori gazdálkodása miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tett feljelentést 2012-ben.

Forrás: MTI