Don Giovanni Plzeňben

Európa egyik idei kulturális fővárosában vendégszerepel júliusban a Miskolci Nemzeti Színház Don Giovanni-produkciója

Szabó Máté, a teátrum megbízott igazgatója, az opera rendezője a vendégszereplésről szóló keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: egyszerre jelenítik meg a darabban rejlő érzékiséget, költészetet és filozófiát. A rendezés utal a mára, miközben szabadon vándorolnak a korok között és el is távolodnak a műtől, szemlélődő nézőpontba helyezkedve.

Donna Anna és Don Ottavio: Kozári Alinka és Decsi András (fotó: Nagy Attila)
Donna Anna és Don Ottavio: Kozári Alinka és Decsi András (fotó: Nagy Attila)

A miskolci produkció az Armel Operafesztivál felajánlásaként és finanszírozásában jut ki Plzeňbe. Havas Ágnes fesztiváligazgató elmondta: a darabot a Magyar Állami Operaház által rendezett, vidéki teátrumok operaprodukcióit bemutató Primavera-fesztivál tavalyi mezőnyéből választották ki egy online szavazás és egy szakmai zsűri véleménye alapján.

Szabó Máté elmondta, hogy az eredetileg magyar fordításban játszott operát az énekesek olaszul is megtanulják, így adják elő május 30-án Miskolcon, július 6-án pedig Plzeňben. A főbb szerepekben mindkét előadáson Haja Zsolt (Don Giovanni), Cseh Antal (Leporello), Kozár Alinka (Donna Anna), Decsi András (Don Ottavio), Herczenik Anna (Donna Elvira), Molnár Ágnes (Zerlina), Kelemen Dániel (Masetto) és Cser Krisztián (Kormányzó) hallható.

A rendező kitért arra is, hogy az előadás látványvilágát régi alkotótársaival, Khell Csörsz díszlet- és Füzér Anni jelmeztervezővel hozták létre, míg a koreográfiát Bodor Johanna jegyzi.

Szabó Máté kiemelte: nagy dolog egy vidéki színház életében, hogy ilyen jeles külföldi vendégszereplésre van lehetősége. Beszélt arról is, hogy Miskolcon van közönségigény az operajátszásra és nagy energiákkal dolgoznak azon, hogy ezt az érdeklődést fenn is tartsák és magas színvonalon kielégítsék.

Forrás: MTI