A miskolci származású operaénekessel a Mátyás-templomban beszélgettünk, a negyvenéves jubileumát ünneplő Reményi Ede Kamarazenekarral közös koncertje előtt. VONA ILDIKÓ interjúja
– Miskolci születésű vagy, onnan indult az énekesi pályád…
– Igen, és nagyon örültem, amikor a miskolci székhelyű Reményi Ede Kamarazenekar felkért engem erre a koncertre, hiszen olyan kevés alkalmam van Miskolcon vagy miskolci kötődésű kulturális rendezvényeken énekelni. Boldogan vállaltam el ezt a lehetőséget, ma este Mozart C-dúr Koronázási miséjében én vagyok az egyik szólista.
– Amikor megérkeztél a próbára és megláttad a sok „földidet”, eszedbe jutottak a kezdetek?
– Egy pillanatra igen. Öt évig voltam énekkari tag a Miskolci Nemzeti Színházban, és akkor még nagyon távoli álomnak tűnt, hogy belőlem egyszer operaénekes lesz. Aztán 2009-ben ez az álom valóra vált, amikor megkaptam Szegeden Rodolfo szerepét a Bohéméletben. Az volt életem első opera-főszerepe.
– A Reményi Kamarazenekarral ez az első közös munkád?
– Szólistaként igen, és azért is vagyok nagyon boldog, mert az ő életükben ez a negyvenéves jubileumi koncert kiemelkedő pillanat. Fantasztikus dolog, hogy én ebben részt vehetek! Remek ötlet volt tőlük Budapestre is szervezni egy hangversenyt.
Fontos magukat megmutatni a fővárosban, hogy vidéken is olyan értékes kulturális munka folyik, amire érdemes odafigyelni.
Ma este a Mátyás-templomban adunk koncertet, és Miskolcon is meg lesz ünnepelve a születésnap. Mindig elmondják, de ezt nem lehet elégszer hangoztatni, hogy ez egy önfenntartású kamaraegyüttes, a tagok más zenekaroknál, zeneiskolákban dolgoznak főállásban, viszont elképesztő, hogy ők negyven éve folyamatosan tudják produkálni a színvonalas koncerteket, és önszorgalomból megörvendeztetik a közönséget. Néha Budapesten is. Rendkívül élvezem a közös munkát, és boldog születésnapot kívánok a Reményi Kamarazenekarnak. Még tízszer ennyit!
– Mozart az operáiban nem kíméli az énekeseket, de mi a helyzet a Koronázási mise énekszólamaival?
– Fantasztikus mű, fantasztikusan szól, és élvezetes énekelni. Nem vagyok igazából egy koncerténekes, de szerencsére volt már alkalmam több oratóriumban, illetve koncertszerűen előadott produkcióban részt venni. Persze messze nem annyit, mint amennyit szeretnék, ezért is örülök ezeknek az alkalmaknak. Most fejeztük be a próbát a templomban, és nagy izgalommal várom az esti koncertet. Amikor lejövünk az operaszínpadról – és az operára mindig mint valami monumentális dologra gondolunk –, utána azt gondolhatnánk, hogy bejövünk a templomba „cincogni”. Elnézést a kifejezésért, csak érzékeltetni akartam a különbséget, pontosabban a vélt különbséget, mert ami itt megszólal, káprázatos. Azok a telt, gyönyörű akkordok! Ha a hangversenyen is minden úgy összejön zeneileg, ahogyan Mozart elképzelte, akkor itt valami csoda születik ma este.
– Ha az énektechnikát nézzük, másfajta kell hozzá, mint egy operához?
– Nem. Erős koncentráció viszont szükséges, több alkalommal kell odafigyelni úgymond a partnerekre. A szólista és a kórus válaszolgat egymásnak, szólistakvartett van benne, de önmagában maga az éneklés ugyanúgy igényli a testet és a lelket, mint amikor egy nagy színházteremben állunk. Tíz évet lehúztam az Operettszínházban, párhuzamosan az Operával, és régen mindig kérdezték, mi a különbség az opera- és az operetténeklés között. Most megint föltehetnénk a kérdést: mi a különbség a kettő között – egy operaszínpadon operát énekelni, utána bejönni a templomba, és előadni egy misét? Kérem szépen: semmi!
Az ember ugyanúgy beleadja a testét, lelkét, a muzsika pedig a testén keresztül áramlik ki belőle, és megadja a maga hangulatát.
Ennek a Koronázási misének fantasztikus a hangulata, és csodás előadni ebben a gyönyörű Mátyás-templomban. Nagyon felemelő és megható pillanatokban lesz részük azoknak, akik eljönnek meghallgatni.
– Az elmúlt pár hétben több vallási témájú, valláshoz kötődő fellépésed is volt…
– Érdekes, mert most nekem ezzel indul az évad, de örülök neki, mert a pandémia okozta karanténos időszak után ez nagyon jó kis felvezetés. Nemrég a Tihanyi Apátságban énekeltem az ELTE Művészeti Együttessel Puccini: Messa di Gloriáját, az Eucharisztikus Kongresszuson a Ferenc pápa miséjét megelőző kulturális műsorban is énekeltem a Hősök terén, és október végén lesz egy gálakoncert az Operaház keretein belül, ahol népszerű operarészletek mellett előadjuk Kodály Budavári Te Deum című szerzeményét is.
– Mondanál erről valamit?
– A tokiói olimpián érmet szerzett sportolókat ünnepeljük ezzel a gálakoncerttel. Részletek hangzanak el a Bánk bánból, a Hunyadi Lászlóból, és Miklósa Erikával, Megyesi Schwartz Lúciával, Palerdi Andrással közösen énekelem majd a Budavári Te Deumot. Az est folyamán közreműködik az Operaház Zenekara és Énekkara.
– Lesznek operaszerepeid is. Milyen darabokban láthat a közönség?
– Bánk bánnal indítunk, ami az Operaházban fut, az ősváltozat.
Zeneileg az ősváltozatot adjuk elő, és Ottó szerepét éneklem benne. Sokszor énekeltem már Ottót, de az ősváltozatot még nem. Most arra gyúrok, nem könnyű szólam.
Utána Bohémélet, ahol újra Rodolfo lehetek, és januárban bemutatjuk Az ezred lányát, Donizetti operájában Tonio leszek. Nagyon izgalmasnak ígérkezik az évad, bízom benne, hogy nem lesznek a koronavírus miatt újabb bezárások, és semmi sem gátol majd, hogy előadjuk magunkat a színpadon.
Fotók: Szabó József