Giacomo Puccini: Tosca – a Grazi Opera előadása a Schloßbergbühne Kasemattenben. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ írása az augusztus 21-i főpróbáról és a 22-i bemutatóról
Nem csupán „mintha kicserélték volna” Bryn Terfelt a főpróba másnapján a grazi Schloßbergbühne Tosca-premierjén, valóban más Scarpia állt a színpadon Ludovic Tézier személyében, aki Salzburgból autózott át az előadás előtt, hogy mentse a menthetőt. Mentette.
Ritka, hogy egy országon belül, de két különböző színpadon, azonos napokon két ennyire jelentős szereposztás énekelje végig ugyanazt a művet, jelesül Anna Netrebko és férje, Yusif Eyvazov, valamint Ludovic Tézier Salzburgban, míg Kristīne Opolais, Jonas Kaufmann és Bryn Terfel Grazban – Puccini Toscáját. Ha valaki kidől, nincs ennél nagyobb mázli, csak áthívják az egyik világsztárt, azért vannak a jó barátok, cirka négy órányi autózást követően már mehet tovább a móka.
Bryn Terfel a főpróbán lényegében egyetlen hangot nem énekelt ki – akkor még nem lehetett tudni, hogy biztonsági játékot űz, vagy valóban nincs jól. Utólag derült ki, lemondta a grazi premiert, pedig ami a gondosan elhelyezett grimaszokat és helyzetkomikumot illeti, Sir Bryn pantomimben is az egyik legmarkánsabb és legszórakoztatóbb Scarpia. Csak egy kiragadott, de annál jellemzőbb példa a játékára: hosszú másodperceken át nyúl Tosca keze felé az első felvonás végén, melyet tenyerébe hullva rögvest ajkai felé húzna, ám a feszültséggel átitatott, kimerevített pillanat feloldásaként Scarpia végül csók helyett villanó szemekkel, hirtelen mozdulattal harap a finom ujjak felé –
a nő elrántja kezét, marad a kaján vigyor az elutasítás fogalmát távolról sem ismerő római rendőrfőnök pofázmányán.
Kaufmann emblematikus, Vittoria!-felkiáltása a második felvonásban egy oktávval mélyebben, alig pár másodpercig szólt, a levéláriában azért a teljes technikai tárházát felvonultatta. Opolais két társával ellentétben a főpróbán is bizonyítani akart, szinte lekopírozta másnapi előadását – erről később majd bővebben.
A walesi születésű Bryn Terfel kiesésével és Ludovic Tézier szerencsés érkezésével a színvonal a bemutatón nemhogy megmaradt, de talán túl is szárnyalta az előzetes várakozást. A rendőrfőnök bestiális, velejéig romlott rajzfilmfiguráját emberi Scarpia váltotta fel, aki előadásmódjával és játékával komoly drámai igényességet csempészett a műbe. A hangról nem is beszélve! Tézier korunk meghatározó baritonja, aki Verdit ugyanolyan nagyvonalúan énekel, mint Puccinit. Kaufmann a premieren immáron fantasztikus formát mutatott, három szótagon át elnyújtott győzelmi kiáltása Corelli és Del Monaco egykori technikai bravúrját idézte, a Levélária a mű harmadik részében pedig újrázást ért, gyönyörű pianissimókkal és érzelmi túlfűtöttséggel.
Azt hiszem, jelenleg Mario Cavaradossinál senki nem mozog otthonosabban Jonas Kaufmann szerepében.
Ami Kristīne Opolaist illeti, hát… Évek óta nagyon akarja ezt a Toscát, kiált, kitart, sír és nevet, minden hang a helyére került, de akármilyen túlfűtött is, összességében nem elég a győzelemhez. Érdekes, de talán a markír jelzett valamit Kaufmann és Terfel esetében is, mégpedig hogy mindkét énekes rettentő otthonosan mozog a maga szerepében. Tudják, hogy egy próba során mikor lehet kiengedni és mikor van mód improvizálni. Opolaisnál ez a biztonság nincs meg, ráadásul persze, Netrebko feltehetően jobban szól Salzburgban, de Grazban a címszereplő a partnerektől is jócskán elmarad. Betudható talán a kazamata várhegy-színpad térkialakításának, illetve az ebből következő kihangosítás hátrányának. Ám legyen.
Megemlítendő még a Grazi Operaház társulatából Daeho Kim robosztus és telt orgánumú Angelottija, illetve Marcus Merkel dirigens, aki a Grazi Filharmonikusokat végig a háttérben tartja, ami jelen esetben – akár tudatos, akár véletlen – jó.
De hogy miért is érdekes a főpróba? Csak annyiban, hogy e sorok íróját a sajtó képviseletében történetesen a premier előtti napra invitálták. Talán nem gondolták át kellőképpen, hogy mit is hallunk majd a – szó mi szó, VIP-vendégektől és szponzoroktól hemzsegő – teltházas ruhapróbán. (Szövegkijelző híján az említett publikumnak nyilván mind a mai napig fogalma nincs arról, hogy mit látott, ugyanakkor a gyakori tátogások ellenére hangosan tapsolt. Puccini zsenije és az emberi hülyeség is határtalan.)
Én pedig másnap Grazból hazatérve megnéztem a tévében a bemutató élő közvetítését, már egy másik szereposztással. Majd írok arról – gondoltam –, vagy mindkettőről. De csak az elsőről semmiképpen. Az lesz a címe, hogy „Két nap alatt két Tosca, két Scarpia, de Cavaradossi csak egy”.
Fotók: Werner Kmetisch / Oper Graz