Énekesi seregszemle

A IV. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny elő- és középdöntőiről. KONDOR KATA írása

Idén negyedik alkalommal került sor a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre, a járványhelyzet miatt elhalasztott megmérettetésen a tavaly bejutó fiatal énekesek vehettek részt. Egy rendkívül sűrű hét során, három fordulón keresztül válogatta ki a zsűri, kik kapják a verseny díjait, illetve a vasárnap esti gálaesten a közönségdíj és számos különdíj is gazdára talált. Még előző hét végén sorsolták ki, milyen sorrendben következnek a versenyzők (a legfiatalabb kihúzott egy nevet, és tőle kezdve betűrendben követték egymást), hétfőtől szerdáig pedig sor került az elődöntőkre, melyeken összesen hatvanhét versenyző énekelt egy-egy Liszt-dalt, illetve a kiválasztott áriáját.

A zsűrinek arra is lehetősége volt, hogy az énekestől még egy, előre meghatározott áriát kérjen, ám erre viszonylag ritkán került sor.

Az első elődöntő nagyon erősen indult, a harmincéves kínai szoprán, Viola Cheung különösen érzékenyen énekelte a gyakran választott Oh ! quand je dors című Liszt-dalt, majd egy Bellini-áriával folytatta a programot. Az egész verseny alatt nagy öröm volt hallani, hogy a jelöltek érezhetően megtanultak Liszt-dalokat énekelni, míg a korábbi években érezhető színvonalbeli különbség volt a dalok és az áriák megszólaltatása között, idén mindkét műfajban sok kiváló produkcióra került sor. Persze akadtak, akiknek az ária maradt az erősebb oldaluk, mint például a következő versenyzőnek, a dél-koreai Beomseok Choinak, aki a Verdi Falstaffjából énekelt Ford-áriában ígéretes, még ha nem is teljesen kiforrott baritonhangot mutatott meg. Utána Kszenyia Csubunova következett, aki már 2016-ban is indult a versenyen, akkor a középdöntőig jutott. Szép, telt mezzoszopránja most is okozott örömteli pillanatokat.

Fürjes Anna Csenge (fotó: Zeneakadémia)

Az első elődöntő legragyogóbb teljesítményét a román basszus, Gelu-Todor Dobrea nyújtotta. Az énekes azzal a típusú hanggal rendelkezik, amire mindenki felkapja a fejét, hatalmas, sötét, némi érces színezetet birtokló basszusa egyenesen hátborzongatóan szólt a Liszt-dalban, ám azt végig kontrolláltan tudta a fázisformálás szolgálatába állítani. Az énekes áriáját Rimszkij-Korszakov Szadkójából énekelte, az orosz zene és szöveg remekül illett hozzá, ebben a darabban is végig nagyon szépen vezette őserő-hangját, és erős hangulatot tudott kelteni. Némi üröm az örömben, hogy utána pont az első magyar versenyző, Endrész Ferenc következett, valószínűleg bárki másnak is igen nehéz lett volna egy ilyen szituációban különösebben emlékezeteset alkotni.

Az elődöntő második felét egy újabb magyar művész, a már igen szép sikereket maga mögött tudó Fürjes Anna Csenge nyitotta, aki ezúttal se okozott csalódást, egy nagyon precízen megformált Liszt-dal után Mascagni Parasztbecsületéből énekelte Santuzza áriáját, stabil, kiegyenlített, szép színű hangon.

Utána ismét megtapasztalhattuk, hogy a betűrend nem mindenkinek kedvez, mivel az orosz Kszenyia Galickaja is ugyanezt az áriát hozta, ám mivel nem tudott megfelelni a versenytársa által kijelölt elvárásoknak, csalódást okozott. A továbbiakban sok, viszonylag hasonló színvonalon produkáló hölgy énekelt, a zsűri azonban a jelek szerint látott bennük fantáziát, mivel hárman is továbbmehettek a középdöntőbe, köztük az egészen a döntőig eljutó Liliana Istratii is.

A második elődöntő kedd délután kevésbé izgalmasan indult, az első jobb teljesítményt a dél-koreai tenor, Jaewon Jung villantotta fel, aki ugyan egy kicsit kemény hangon énekelt, de azzal együtt is szépen formálta meg a választott Liszt-dalt és a Carmen Virágáriáját. Az első rész végén került sor a mindössze húszéves ukrán baritonra, Mikita Kijascsenkóra, aki Liszttől az Es muss ein Wunderbares sein című dalt énekelte (ez a darab figyelemre méltóan népszerű lett, amióta Jonas Kaufmann a repertoárjába emelte), majd Händeltől az Ombra mai fu kezdetű áriát a Xerxészből. Bár ennyi idősen kicsi a valószínűsége, hogy valaki kiforrott művész legyen, a fiatal énekes remek adottságokkal és már egészen szép, egységes baritonhanggal rendelkezik, remélhetőleg még hallani fogunk róla.

Gelu-Todor Dobrea (fotó: Zeneakadémia)

A második középdöntő második felében is csupán néhány emlékezetes hangot hallottunk. Remek volt az ukrán szoprán, Irina Kiszliaruk, Liszt Loreleyéban nem csupán érett, drámai színű szopránjával és kiváló stílusérzékével tűnt ki, hanem hogy produkciója kifejezetten élvezetes volt, a puszta technikai megoldásokon túl előadói erényeket is felvillantott. Hasonlóan igényesen adta elő Rimszkij-Korszakov Hópelyhecske című operájából a címszereplő áriáját. Az elődöntő végén a kazah Azat Malik következett, akinek van egy fontos magyar vonatkozása, ugyanis a Zeneakadémián végezte a mesterképzését. Így már régóta kísérhetjük figyelemmel a fiatal énekes hangi fejlődését, és az elődöntő kicsit érdesen megszólaló dalában, illetve Giordano-áriájában is kitűnt, hogy a fiatal bariton milyen sokat fejlődött, ekkor azonban még nem is sejtettük, hogy még sokkal jobb teljesítményt is hallhatunk majd tőle.

A harmadik elődöntő sok izgalmat ígért, itt mutatkozott be ugyanis a legtöbb magyar versenyző. Máthé Beáta telt, sötét hangja jobban szólt a dalban, mint az utána énekelt Dido búcsújában, még ha nem is volt teljesen hibátlan az előadás, az énekesnő érzékenysége élményt nyújtott. Megyimórecz Ildikó nem először vett részt a versenyen, ám mind a Liszt-dala, mind Fiodiligi áriája alapján kételyeink lehettek, meg tudja-e ismételni korábbi kiváló szereplését. Az első rész végén Ruszó Alexandra került sorra, akinek a választott darabja Polina áriája volt Csajkovszkij Pikk dámájából; úgy éreztem, hogy az énekesnő tudja, mit kellene csinálni, de azt nem képes mindig kifogástalanul kivitelezni.

Egy fárasztó nap végére jó, ha kiváló énekesek maradnak, és kedden így is történt. A második elődöntő második részét Sonja Šarić nyitotta, aki már ekkor feltűnt egyedi hangszínével, magabiztos kiállásával, minden tekintetben érett művészetével. A szerb szoprán mind a Liszt-dalt, mind Elena áriáját A szicíliai vecsernyéből nagy gondossággal építette fel.

Utána az orosz Julia Selkovskaja következett, aki érzékenységének köszönhetően a kisebb technikai pontatlanságok ellenére is szívszorítóan szólaltatta meg Ellen áriáját Britten Peter Grimes című operájából. Még ebben az elődöntőben mutatkozott be a dél-koreai versenyző, Jihoon Son is, aki a kelet-ázsiai tenorokra gyakran jellemző kis érdesség ellenére is megmutatta, milyen remek magasságokkal rendelkezik (Almaviva gróf szerenádját énekelte A sevillai borbélyból). Az estét a kontratenor Rodrigo Sosa Dal Pozzo zárta, aki szintén remekelt, már a Liszt-dalban is megállt a levegő, olyan finom árnyalatokkal színezte azt az énekes, könnyen pergő díszítéseivel pedig a Händel Rodelindájából előadott ária is egészen élvezetes lett.

Azat Malik (fotó: Zeneakadémia)

A negyedik elődöntőben azok kerültek sorra, akiknek a névsor szerint előbb kellett volna következniük, de csak később tudtak színpadra lépni. Az első rész meglehetősen eseménytelenül zajlott, a másodikban viszont sokasodtak az izgalmak, itt történt meg először, hogy a zsűri valakitől a második áriáját is kérte, mindjárt három versenyző esetében. Changdai Parknak egy jól sikerült Mozart Figaro-ária után Verdi Ernanijából is énekelnie kellett, Changsung Park esetében pedig Marton Éva leállította a Lammermmori Luciából énekelt áriát, és kérte a művészt, hogy énekeljen finomabban, lazábban, majd a Thomas Hamletjéből választott áriáját is meghallgatta (abban az énekes képes volt valamennyit hasznosítani a jó tanácsokból). Újabb magyar vonatkozású énekes következett, a Zeneakadémián tanult Miroslav Sýkora, aki Canio áriáját adta elő a Bajazzókból. Az ukrán basszus, Volodimir Tiskov is sötét és erős hangot mutatott meg, mindkét választott műve (Liszt Sei still kezdetű dala és Fiesco áriája a Simon Boccanegrából) kősziklaszerűen kemény és erős színpadi egyéniségről tanúskodott. A harmadik énekes, aki három darabot énekelt, a török származású német mezzoszoprán, Deniz Uzun lett, ő egy érett hangról és drámai hatásról tanúbizonyságot tevő Liszt-dal és egy kevésbé jó Polina-ária után Octavian áriáját is elénekelhette A rózsalovagból.

Az utolsó elődöntőben visszaugrottunk a névsor elejére, hogy újabb kedvencekre találjunk. Mindenekelőtt az argentin Germán Enrique Alcántarára, aki a Liszt-dalban puhán és érzékenyen, a Verdi Macbethjéből énekelt áriában pedig férfias drámaisággal szólalt meg, ám ez sem vált a gyönyörű dallamvezetése kárára. İlkin Alpay kellemesen csilingelte el Rosina áriáját A sevillai borbélyból, magát a karaktert is hasonlónak képzelem. Az utolsó magyar versenyző, Bata Réka Dorka Manon halálával érkezett, és bár adottságai ígéretesek, inkább csak megszólaltak a hangok, mintsem valódi élvezhető produkciót kaptunk volna. Egy újabb igen fiatal bariton, a mindössze huszonnégy esztendős Vladiszlav Bujalszkij a kisebb csiszolatlanságok ellenére is megmutatta, mennyi mindenre képes már.

A csütörtöki középdöntőbe huszonnégy versenyző jutott tovább, köztük nagy örömünkre négy magyar is. Itt már mindenki két különböző stílusú áriát énekelt.

Így Beomseok Choi Jeleckij és Guglielmo szerepéből, utóbbi esetében jobban kijött hangjának szépsége (egyébként ha tudnák a versenyzők, hogy mennyivel élvezetesebb egy közepesen előadott Mozart-áriát hallgatni, mint például egy ugyanolyan színvonalon megszólaló belcanto-darabot, valószínűleg többen választottak volna a szerzőtől…). Gelu-Todor Dobrea ismét nagyszerű volt, Leporello áriájában a mozgékonyabb-viccesebb oldalát is megmutatta, a Verdi Nabuccójából énekelt részletben pedig nemes emelkedettséget adott zengő basszusának. Fürjes Anna Csenge Saint-Saëns és Cilea operáiból választott, értékes hangja fölött a drámaibb pillanatokban sem veszítette el a kontrollt, egész produkciója nagyfokú tudatosságról árulkodott, ami mégsem ment az érzelmi hőfok rovására.

Sonja Šarić (fotó: Zeneakadémia)

Az elődöntőben még nem tűnt ki, most azonban nagyon jó benyomást keltett Sol Her telt, mégis finoman vezetett hangja Ruszalka és Nedda áriájában. Liliana Istratii megszolgálta a bizalmat, különösen a Rimszkij-Korszakov Hópelyhecskéjéből énekelt ária kidolgozott interpretációjában. Jaewon Jung ezúttal sem volt rossz, főleg A rózsalovag Olasz énekeseként, és Irina Kisliaruk is tetszett, Alcina szerepében remekül koloratúrázott, de a másodiknak választott Nikolai-áriában is játékosságról és sokszínűségről tett tanúbizonyságot. Roman Ljulkin is jobban szerepelt, mint az elődöntőben, még ha egyenetlenségek most is előfordultak előadásában, Azat Malikot pedig mintha kicserélték volna, mind Jeleckij, mind Ford áriájában egységesebb, zengőbb baritonhangot szólaltatott meg.

A második középdöntőben sorra következtek a magyar versenyzők. A legjobb Máthé Beáta volt, akinek a hangját igazán kellemes hallgatni, lehet, hogy nem a nagy sztárok között fogjuk viszontlátni, de így is sok szép produkciót várhatunk még tőle. Kicsit alulmúlta az elődöntőbeli szereplését Sonja Šarić, hangja vékonyabban szólt, mint két nappal korábban. Rodrigo Sosa Dal Pozzo produkciója ezúttal is üde színfolt volt a versenyben, egy Rossini- és egy Händel-ária nyaktörő koloratúráit lovagolta meg. Volodimir Tiskov az elődöntőhöz hasonló kőszikla-hangon szólalt meg, és a Borogyin Igor hercegéből énekelt áriájában szépen megmutatta a szláv anyanyelv előnyeit a szöveg- és dallamformálásban. Deniz Uzun Händelt és Csajkovszkijt választott, kifejezőereje inkább az utóbbi szerzőnél érvényesült.

Nagy örömet okozott, hogy az est zárásaként fellépő mindkét művész egészen kiváló volt, Germán Enrique Alcántara egy gyönyörű Massenet-ária után pont az ideális hangon és kifejezéssel, az egész (fáradt) közönséget magával ragadva szólaltatta meg Posa halálát a Don Carlosból.

Vladiszlav Bujalszkijt pedig nagy elismerés illeti, amiért ilyen előzmények után nem vette el a hallgatóság kedvét, fiatalsága ellenére is kompakt hangon szólaltatta meg Mozarttól Figaro áriáját, majd egy ritkábban hallható, de a felfedezés élményét hozó Bizet-darabot.

Az elő- és a középdöntőkben a versenyzők még zongorakísérettel énekeltek (aztán a döntőn és a gálán már nagyzenekarral), és roppant igazságtalan lenne, ha nem tennék említést azokról a kiváló művészekről, akik végig segítették a fiatal énekesek munkáját. Néha már a kíséret is olyan remekül megadta a zenemű karakterét, hangulatát, hogy a versenyzőnek csak be kellett kapcsolódnia, máskor egy-egy kedves gesztust, bátorítást kaptak a zongorakísérőktől, és természetesen a közönség is nagy örömét lelte a magával ragadó hangszeres produkciókban. Álljon itt most egy virtuális taps Baja Mónikának, Gyökér Gabriellának, Kéry Tamásnak és Sándor Szabolcsnak!

Mindezek után jött a döntő, tizenkettő helyett sajnos egy betegség miatt tizenegyre fogyó számú versenyzővel, aztán a közismert eredmények, díjak, örömök. A verseny egésze visszanézhető, úgyhogy mindenki maga is meggyőződhet róla, hogy egyetért-e a zsűri döntéseivel.

Fotók: Zeneakadémia