Mintegy ötven oldalon dokumentálták eddig azokat a szabálytalanságokat, amelyeket a Magyar Állami Operaház elmúlt éveinek gazdálkodását vizsgálva tártak fel – jelentette ki Hardy F. Gábor, az intézmény működését és gazdálkodását vizsgáló bizottság elnöke az MTI-nek.
Hírmondó
Elhunyt Rózsa Vera
Kilencvenhat esztendős korában elhunyt Rózsa Vera alténekesnő, énektanár, a Brit Birodalom Rendjének Tisztje, London város díszpolgára.
Elhunyt Joan Sutherland
Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Joan Sutherland ausztrál operaénekesnő, a bel canto operák szopránszerepeinek egyik legjelentősebb XX. századi előadója.
Csodálatos mobilvilág – ősbemutató az Új Színházban
Márta István Erkel-díjas zeneszerző különös műfajú darabjának ősbemutatójára kerül sor Új Színházban október 9-én és 12-én, a Budapesti Őszi Fesztivál keretében.
Győriványi Ráth György az Operaház új főzeneigazgatója
Az intézmény október 6-i igazgatósági ülésén bejelentették, hogy a szeptember 23-án lemondott Fischer Ádám helyére Győriványi Ráth Györgyöt nevezték ki megbízott főzeneigazgatónak, aki immár harmadszor tölti be ezt a posztot. Ezúttal 2012 decemberéig szól a kinevezése.
Polgár László búcsúztatása
Polgár Lászlót Budapesten, szűk családi körben helyezik végső nyugalomra.
Gálaest Melis György emlékére
Szeptember 17-én 19 órától a BM Duna Palotában Melis György emlékére gálaestet rendeznek.
Harangozó Gyula a második miniszteri biztos
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága Harangozó Gyulát kérte fel a Magyar Állami Operaház gazdasági-pénzügyi, művészi és működési tevékenységét átvilágító bizottságának a vezetésére – tájékoztatta a tárca sajtóirodája szerdán az MTI-t.
Marton Éva életműdíjat kapott
Júliusban a Grazi Operaház ISO d’ ORO 2010 életműdíjjal tüntette ki Marton Éva világhírű opera-énekesnőt, tanszékvezető egyetemi tanárt kiemelkedő operaénekesi pályafutásáért, valamint a nemzetközi és magyar énekes utánpótlás nevelésében kifejtett aktív tevékenységéért.