Szegeden láthatunk először operát

Méghozzá Händel-művet az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

Az idei nyár sem múlik el Szabadtéri Játékok nélkül Szegeden – áll a Szabadtéri tegnap kibocsátott sajtóközleményében. A korlátozások enyhítését követően újraindulhattak az előkészületek, így egyetlen változást leszámítva az eredetileg meghirdetett produkciókat láthatja a közönség az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Július 17-én és 18-án Händel Agrippina című operájával indul az évad, ezt követően július 24-én és 25-én egy fergeteges vígjátékot mutatnak be: Szente Vajk rendezésében érkezik a Játékszín sikerdarabja, a Legénybúcsú. A sort egy Molière-komédia, az Úrhatnám polgár folytatja, majd a Hófehérke és a hét törpe című varázslatos családi mesebalett látható.

A fesztivált megnyitó Händel-opera előadásának különös jelentőséget ad, hogy a korlátozások bevezetése óta ez lesz az első operaelőadás Magyarországon. A hazánkban ritkán színre kerülő Agrippina karmestere Pál Tamás, rendezője Pányik Tamás lesz, a címszerepet Mester Viktória énekli. A további szerepekben Cseh Antal, Hanczár György, Ludovik Kendi, Varga Anna, Gyüdi Eszter és Bocskai István lesz látható.

A Játékok vezetői emellett bejelentették: a korábban ígértek szerint a Dóm tér sem marad üresen – igaz, nem a megszokott színpadon és nézőszámmal, hanem a körülményekhez igazodva kerülnek színre produkciók. Július 24-én az Akárki című moralitásjáték érkezik a székesegyház elé. „Most jött el a történelmi pillanat, amellyel mintegy 90 éve adósok vagyunk, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékok előképe a salzburgi dóm előtti játékok, amelynek műsorán minden évben az Akárkit állítják színre” – fogalmazott Herczeg Tamás, igazgató.

Szegedi Szabadtéri Játékok (fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok)

A mű az emberi lét alapkérdéseivel foglalkozik, főszerepekben pedig két, Kossuth-díjas művészt láthat a közönség. A címszerepben Zsótér Sándor, míg a Halál és a Bölcs szerepében Hegedűs D. Géza lép színpadra. A Fogadalmi Templom elé álmodott produkciót Bodolay Géza rendezi.

Mindemellett augusztus 15-én egy szimfonikus zenekari koncert is gazdagítja az idei kínálatot. Herczeg Tamás és Harangozó Gyula művészeti igazgató ebben a nehéz helyzetben különösen fontosnak tartja, hogy a kultúra mindenki számára hozzáférhető legyen, így idén mindkét Dóm téri produkciót ingyenesen tekinthetik meg a nézők.

Az újszegedi jegyértékesítés pénteken folytatódik. A jelenlegi létszámkorlátozásokra tekintettel egyes daraboknál egyelőre még csak előjegyzésre lesz lehetőség, a műsorváltozás miatt elmaradó produkciókra a jegyvisszaváltás folyamatosan zajlik.

Szegedi Szabadtéri Játékok / Opera-Világ