Művészeit díjazta az Opera

Új Örökös Tagja és Mesterművésze köszöntésével, belső díjak átadásával ünnepelte Erkel Ferenc születésnapját az Opera szombaton az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében

A Magyar Állami Operaház 2013 óta ünnepli a nemzeti romantikus opera megteremtőjének születésnapján a Magyar Opera Napját, 2015 óta pedig ezen a napon jelenti be új Örökös Tagjait, valamint adja át azon elismeréseit és díjait, amelyeket korábban az évadnyitó társulati ülésen, szűk körben vehettek át az intézmény művészei és munkatársai.

A Magyar Állami Operaház Örökös Tagjai idén Pitti Katalin operaénekest választották soraikba, Domahidy László és Gregor József operaénekesek, valamint Fülöp Attila, az Opera egykori magánénekese, főtitkára és ügyvezető igazgatója pedig posztumusz részesült az elismerésben. A Magyar Állami Operaház Mesterművésze lett Berczelly István operaénekes, aki a tavasz folyamán odaítélt Kossuth-díjával érdemelte ki a kitüntető címet. A kiváló basszbariton nem tudott részt venni az ünnepségen, az elismerést egy későbbi időpontban veszi át.

A magánénekesek közül az ösztönös tehetséget és színpadi személyiséget elismerő Sudlik Mária-díjat Zempléni Mária; a magyar balett-történet meghatározó, külföldön is elismert alakjának emlékét őrző Seregi László-díjat pedig Venekei Marianna koreográfus, a Magyar Nemzeti Balett első balettmestere kapta. A diótörő c. balettprodukció előző évados sorozatában a legkiválóbb teljesítményt nyújtó művésznek odaítélhető Solymosi Művészeti Díjat idén a zenekari tagok közül vehette át Dimcevski Alexandre koncertmester. Az együttesek belső szavazásai alapján a 2019/20-as évad énekkari művésze Haris Nadin és Zsigmond Géza, zenekari művésze Szélpál Krisztina oboaművész, kartáncosa pedig Asai Yuka és Morimoto Ryosuke. Az Opera ezen kívül idén is jubileumi arany emlékgyűrűvel köszöntötte azokat a művészeket és munkatársakat, akik 25 éve dolgoznak közalkalmazottként az intézménynél.

Forrás: Magyar Állami Operaház
Fotó: Kummer János