Madarász 70 a Pesti Vigadóban

Sokszínű koncerttel köszönti a zeneszerzőt a Nemzeti Filharmonikusok

A rendkívül sokoldalú alkotó, Madarász Iván, a legkülönfélébb műfajokban komponál, a szólóhangszeres daraboktól az operáig. Írt oratóriumot, kantátát, versenyműveket, filmzenét, kísérőzenét, élő elektronikus kompozíciót. Műveit a hagyományokra reflektáló gondolkodásmód és a kísérletező hajlam egyformán jellemzi. Kompozíciói gyakran közvetítenek szavakban is megfogalmazható gondolati tartalmakat. Sokszínű alkotói munkásságát Erkel Ferenc-, Bartók Béla–Pásztory Ditta- és Kossuth-díjjal, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el.

Madarász Iván (fotó: Felvégi Andrea)

A hangverseny a RAP-petíció c. művel kezdődik, amely igazi határátlépés a klasszikus zenétől a távoli rap világába – mind a komponista, mind a fiatal bariton, Szélpál Szilveszter számára, aki a Szegedi Nemzeti Színházban opera- és operett szerepekben lép fel.

A zeneszerző eddigi munkásságában kitüntetett hely illeti meg a fuvolát, hiszen ez a hangszer az egyetlen, amelyre három versenyművet is komponált. Az Episodi concertanti, vagyis a III. fuvolaverseny fontos mérföldkő azon az úton, amelynek korábbi állomásai a Flautiáda és a Concerto F(L)A. A kompozíció különlegessége, hogy a fuvola három jól elkülönülő szakaszban kamarazenei betétként előbb az oboával, majd a trombitával, végezetül a szólóhegedűvel játszik duettet. A darab lassú, poétikus résszel ér véget. Wendler Enikő, a mű szólistája a Virtuózokban tűnt fel, és második lett a 2018-as Osakai Nemzetközi Zenei Versenyen.

A koncert második felében a Lót című opera csendül fel, amely 1985-ben született a Magyar Televízió felkérésére, Karel Čapek novellája nyomán. A bibliai történettől eltérően Lót, miután megmenekítette családját, visszamegy Szodomába, hogy osztozzon a többiek sorsában. A zene lüktetésének fő éltető eleme a repetíció. Drámai kórusok váltakoznak megrázó erejű szólórészekkel.

Részletes szereposztás:

Szegedi Csaba Lót
Meláth Andrea Lótné
Szabóki Tünde Lót 1. lánya
Létay Kiss Gabriella Lót 2. lánya
Kiss B. Atilla 1. angyal
Boncsér Gergely 2. angyal
Kovács István Árus
Viszló István Zsebtolvaj
Dékán Jenő Homoszexuális
Bakos Kornélia Prostituált
Káldi-Kiss András Koldus

Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa (vezető karnagy: Hajzer Nikolett)

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Vajda Gergely

Forrás: Nemzeti Filharmonikusok

Fotó: Oláh Gergely Máté, Felvégi Andrea