Kedves ismerősök

A Bayerische Staatsoper 2012–2013-as évadja – KONDOR KATA ismertetője

Munchen_staatsoperKortárs operák és újragondolt klasszikusok, világsztár előadók és izgalmas rendezők jellemzik a müncheni Bayerische Staatsoper következő évadját, amelynek közreműködői között több magyar művész nevét is megtalálhatjuk.

Az évadban hét premierre kerül majd sor. Az első Jörg Widmann Babylon című operájának ősbemutatója lesz októberben. Az előadást Kent Nagano fogja vezényelni, a rendező Carlus Padrilla és társulata, a La Fura dels Baus lesz (őket a müncheni közönség már ismerheti az idei évadban is látható Turandot-rendezésükből). A főbb szerepeket Claron McFaddenAnna Prohaska és Rainer Trost fogja alakítani.

Decemberben Rigoletto-premier következik, Schilling Árpád rendezésében, amelynek díszlet- és jelmeztervezője Ágh Márton lesz. Az alkotópáros szintén nem teljesen ismeretlen a Bayerische Staatsoperben, 2010-ben az operastúdiósok előadásán dolgoztak itt. A Rigoletto karmestere Marco Armiliato és Fabio Luisi lesz, a főbb szerepekben Joseph CallejaFranco VassalloPatricia Petibon, illetve Patrizia Ciofi lesz látható-hallható.

Februárban Muszorgszkij Borisz Godunovjának a bemutatója lesz, ezt is Kent Nagano fogja vezényelni, színpadra pedig egy igen radikális rendező, a katalán Calixto Bieito állítja majd. Alekszander Cimbaljuk alakítja a címszerepet, Sujszkij Gerhard Siegel, Grigorij pedig Szergej Szkorohodov lesz.

Humperdinck Jancsi és Juliska című operája a következő premier, 2013 márciusában. A karmester Tomaš Hanus, a rendező Richard Jones lesz. Az előadásban Alejandro Marco-BuhmesterJanina BaechleTara Erraught és Hanna Elisabeth Müller fog szerepelni.

Júniusban a szintén új utakat kereső előadásairól ismert orosz rendező, Dmitij Csernyakov állítja színpadra Verdi Simon Boccanegráját. Az előadást Bertrand de Billy fogja vezényelni, Željko Lučić alakítja benne a címszereplőt, Krassimira Stoyanova Amelia Grimaldit, Ramón Vargas Gabriele Adornót, Paolo Albiani szerepében pedig fiatal baritonunkat, Molnár Leventét láthatja majd a müncheni közönség.

Ugyanebben a hónapban kerül sor Verdi Trubadúrjának bemutatójára is, melyet a sokoldalú francia alkotó, Olivier Py állít színpadra. A karmester Paolo Carignani lesz, a főbb szerepekben Alekszej Markovot, Anja Harterost és Jonas Kaufmannt lehet majd látni.

Az évad utolsó premierje szintén egy kortárs opera, George Benjamin Written on Skin című darabja lesz. A németországi bemutatóra nemzetközi koprodukció keretében kerül sor. A karmester ismét Kent Nagano, a rendező Katie Mitchell lesz, a főbb szerepeket Christopher PurvesBarbara Hannigan és Iestyn Davies fogják alakítani.

Érdemes azonban odafigyelni a Bayerische Staatsoper többi előadására is, amelyekben szintén nemzetközileg elismert nagyságok fognak fellépni. Mindannyiukat szinte nem is lehet felsorolni, úgyhogy álljon itt egy lista a teljesség igénye nélkül: Edita Gruberová (Lucrezia Borgia), Karita Mattila (Jenůfa), Joyce DiDonato (Romeo, Bellini művében), Waltraud Meier (Vénusz, Izolda), Jonas Kaufmann (Cavaradossi, Don Carlos), Charles Castronovo (Gennaro a Lucrezia Borgiában), Vittorio Grigolo (Rodolphe), Robert Dean Smith (Radames, Tannhäuser), Erwin Schrott (Dulcamara), René Pape (II. Fülöp, Marke király), Simon Keenyside (Germont), Thomas Hampson (Amfortas). Továbbá Annette Dasch (Donna Elvira, Brabanti Elza), Iréne Theorin (Turandot), Adrianne PieczonkaEva-Maria Westbroek (mindketten Ariadnét fogják énekelni Richard Strauss művében), Anna Szmirnova (Aida), Anja Harteros (a Don Carlos Erzsébetje, Desdemonda, Brabanti Elza), Véronique Gens (Alice a Falstaffban), Nadja Michael (Lady Macbeth), Burkhard Fritz (Florestan, Bacchus), Piotr Beczala (a Ruszalka Hercege, Alfréd a Traviatában), Pavol Breslik (Tamino, Alfréd A denevérben, Cassio), Bo Skovhus (Eisenstein), Johan Botha (Otello), Klaus Florian Vogt (Erik A bolygó hollandiban, Lohengrin), Christopher Ventris (Parsifal), Gerard Finley (Don Giovanni), Georg Zeppenfeld (Sarastro), Diógenes Randes (Colline, Ramfis, Banquo), Michael Volle (Amonasro, Amfortas), Mariusz Kwiecień (Posa márki), Željko Lučić (Macbeth), John Tomlinson (Gurnemanz), Kwangchul Youn (szintén Gurnemanz, valamint Marke király), Matthias Goerne (Wolfram von Eschenbach). A mücheni Ringben olyan nagyságok énekelnek majd, mint Hans-Peter König (Hunding, Hagen, aki ezeken kívül Dalandot és Madarász Henriket is fog énekelni), Bryn Terfel (A walkür Wotanja), Lance Ryan (a Siegfried címszereplője), Iain Paterson (Gunther), Nina Stemme (Az istenek alkonya Brünnhildéje). Továbbá a budapesti Wagner-napokról is ismerős énekesek, mint Johan Reuter (A Rajna kincse Wotanja lesz, de fog még ugyanitt Hollandit is énekelni), Tomasz Konieczny (Alberich, ezen kívül ő lesz Münchenben a Fidelio Pizarrója is), Juha Uusitalo (A walkür és a Siegfried Wotanja), Petra Lang (Sieglinde, de lesz még Kundry és Vénusz is), Evelyn Herlitzius (A walkür Brünnhildéje), Stephen Gould (mindkét Siegfried) és Michaela Schuster (aki Waltrautén kívül Ortrudot is fog itt énekelni).

Legnagyobb örömünkre az előadások közreműködői között honfitársaink nevét is fellelhetjük. Már volt szó a premiereknél Schilling Árpádról és Ágh Mártonról, valamint Molnár Levente Simon Boccanegra-beli szerepléséről. Fiatal baritonunk azonban több előadásban is látható lesz:  fellép Humperdinck Jancsi és Juliskájában (nem az újonnan bemutatandó előadásban, hanem a korábbi színrevitelben), a Bohéméletben Marcelt fog énekelni, Figarót A sevillai borbélyban, Fordot a Falstaffban, valamint Donnert A Rajna kincsében. Rajta kívül fellép még Miklósa Erika az Éj királynője szerepében, Fischer Ádám pedig Don Giovannit fog vezényelni.

A Bayerische Staatsoper jövőre is igyekszik kitenni magáért, aki olyan szerencsés, hogy München felé visz az útja, tud majd miből válogatni…

Bővebb információk a Bayerische Staatsoper honlapján olvashatók.