Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Az Operaház Zenekarának tagja hatvanéves volt

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze – adta hírül az Operaház közösségi oldalán. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, és olyan világhírű művészek mesterkurzusain vett részt, mint André Navarra, Martin Lovett és Rostislav Dubinsky. Több rangos verseny, köztük a Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny, a David Popper Nemzetközi Csellóverseny és az Evian Nemzetközi Vonósnégyes Verseny díjazottja volt.

Magyar Gábor (fotó: Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara)

A Magyar Állami Operaház Zenekarának 1984 óta volt tagja, emellett számos más formációban is fellépett. Az Új Haydn Vonósnégyes tagjaként Európa és Amerika közönsége is megismerhette, játékát pedig a Naxos kiadónál megjelent CD-k is őrzik. Művészi tevékenysége mellett fáradhatatlanul dolgozott munkatársai érdekeiért, akik kompromisszumkész, közösségi embernek ismerték, magánéletében pedig példaértékű családapa volt. Temetéséről később intézkednek.

Magyar Állami Operaház / Opera-Világ
Fotó: Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara