Elhunyt Angelo Lo Forese

A százesztendősen elhunyt tenor még kilencvenéves kora után is énekelt

Szülővárosában, Milánóban százesztendős korában elhunyt Angelo Lo Forese operaénekes – adta hírül az olasz sajtó. Pályafutását baritonként kezdte, a Bajazzók Silviójaként debütált 1948-ban, de az ’50-es évek elején Emilio Ghirardini vezetésével tenorrá képezte magát. Tenorként A trubadúr Manricóját énekelte először színpadon Casablancában, 1952-ben. A következő évtizedekben számos európai és amerikai operaházban énekelt, de fellépett Afrikában és Japánban is; repertoárja mintegy nyolcvan szerepből állt. A Magyar Állami Operaháznak kétszer is vendége volt: 1966-ban a Bajazzók Canióját énekelte Orosz Júlia és Jámbor László, egy évvel később pedig a Manon Lescaut Des Grieux-jét Házy Erzsébet partnereként.

Angelo Lo Forese

Angelo Lo Forese hosszú évtizedeken keresztül maradt aktív, fellépéseit számos élő hangfelvétel örökítette meg. A színpadtól való visszavonulása után is fellépett még koncerteken. 2013-ban, debütálásának hatvanadik évfordulójára emlékezve A trubadúr Strettáját adta elő, két magas C-vel, de a fájlmegosztókon ennél későbbi felvételei is fellelhetők.

A művész 2016 óta a milánói Casa Verdi, a zeneművészek számára Verdi által alapított idősotthon lakója volt.