Egy éj a Dunán – koncertfilm-közvetítés

Egy fiatal zeneszerző vokális műveit ismerheti meg péntek este az online közönség

Tavaly januárban adtunk hírt róla, hogy az Eötvös Péter Kortárszenei Alapítvány operadialógus-író mesterkurzusának korábbi résztvevője, Angel Hernández-Lovera a 2017-ben a kurzuson megkezdett operája bemutatóját tervezi. A járványhelyzet miatt a darab premierjére nem kerülhetett sor, ám a szerző – a korábbi terveknek megfelelően a közönség támogatásával – más műveiből egy különleges filmfelvételt készített.

A filmen szereplő első mű, egy zongora-cselló darab Margaret Atwood Stone Matress című kötetének első három történetére épít, a férfi és nő, illetve a két hangszer közti párbeszédet a kamerakezelés is kiemeli. Másodikként Werner Walter Damm verseire írt három dal hangzik el, ennek szólistája Molnár Anna lesz. A koncertfilm címét is kölcsönző, énekegyüttesre írt harmadik darab zene és vizualitás különleges összhangját ígéri a társalkotóként is közreműködő rendező, Anna Patritsiya munkájának köszönhetően. A film további énekes szereplői Vassia Alati, Kevin Elsnig, Hugo Paulsson Stove, Alexander Aigner és Andreas Jankowitsch, a karmester Jon Svinghammar, csellón Elio Herrera, zongorán Yuliya Draganova és Luca Lavuri működik közre.

A július 2-án, 19 órakor kezdődő közvetítés és részletes információ a programhoz kapcsolódó Facebook-eseményen érhető el.