„Alapvető fontosságúnak tartom, hogy gyerekeknek játsszunk“ – Nánási Henrik, a Komische Oper főzeneigazgatója

Az évad eleje óta főzeneigazgatóként áll Berlin rangos operaháza, a Komische Oper élén a fiatal magyar karmester, Nánási Henrik. Első premierje, A varázsfuvola után beszélgettünk vele. NOVOTNY ANNA berlini interjúja

Nánási Henrik (fotó: Gunnar Geller)
Nánási Henrik (fotó: Gunnar Geller)

– Talán ki lehet jelenteni, hogy az év legizgalmasabb és legzajosabb sikerű operabemutatóján vagyunk túl. Mit érzel ezek után, számítottatok ekkora sikerre?

– Reméltük a sikert, hiszen rengeteget dolgoztunk a produkción. Egy egészen speciális projektről van szó, hihetetlenül sok munkával, és titkon nagyon reméltük, hogy gyümölcsöző lesz az eredmény. El voltunk ragadtatva, hogy a közönség is el volt ragadtatva az előadástól, nagy volt a megkönnyebbülés és az öröm.

– Egy korábbi interjúban említetted, hogy az első bemutatón mindenképpen együtt szerettél volna dolgozni Barrie Koskyval, az új intendánssal. Ismerted őt korábban is, dolgoztatok már együtt?

– Ismerni már több mint másfél éve ismerjük egymást, de ez az első alkalom, hogy közös művészi produktumot hoztunk létre.

– Honnan jött az ötlet, hogy az „1927” színházi társulattal dolgozzatok együtt?

– Kosky ismerte őket, látta az egyik filmes projektjüket, és nagyon fellelkesült. Mindenképpen szerette volna, ha nálunk is dolgoznának, és az ő művészi látásmódjuk kombinálása A varázsfuvolával különlegesnek ígérkezett. Szerencsés konstelláció volt a közös munka, mert az „1927” hihetetlenül professzionális alkotókból áll, és így, Koskyval kiegészülve, nem csak kemény munkával, de jó hangulatban is telt a próbafolyamat.

– Berlinben hatalmas a verseny a három (a neuköllni operával együtt négy) opera között. Mikor átvetted a főzeneigazgatói posztot, milyen újításokat terveztél, amelyekkel megkülönböztetheti magát a ház a többi dalszínháztól?

– Barrie Koskyval remekül tudunk együtt dolgozni, ő rendkívül szenvedélyes és innovatív személyiség, aki nem ijed meg az újításoktól. Nagyon fontos, hogy a Komische Oper más legyen, mint a többi operaház. Azt hiszem, jó csapat vagyunk, akik rizikót is vállalnak, hiszen minden, ami új, az egyben kockázatos is – mint ahogyan ez A varázsfuvola-bemutató is. Fontos, hogy megtartsuk ezt az újító irányvonalat, és éles profilt adjunk az operának egy olyan városban, ahol ilyen nagy a kulturális kínálat.

– Az első fellépésed a Komische Operben szimfonikus nyitókoncert volt, ahol többek között A csodálatos mandarint vezényelted. Hogy viszonyult a műhöz a zenekar és a közönség?

– Mindenképpen szerettem volna a Mandarint műsorra tűzni, hiszen gyökereim Magyarországhoz és Bartók Bélához kötnek. Az ő zenéjén nőttem fel, és fontosnak éreztem, hogy ezt új zenekaromnak és a publikumnak is megmutassam. Azt hiszem, mind a közönség, mind a zenekar érdeklődéssel és nyitottsággal fordultak a mű felé. Tervezem, hogy több darabot is bemutatok Bartóktól és esetleg más magyar zeneszerzőktől is, főként azért, mert Bartók zenéje nem különösebben otthonos a Komische Oper falai közt, az elmúlt évek alatt mindössze a Concerto szerepelt a szimfonikus repertoáron. Karmesterként alapvetőnek tartom, hogy olyan műveket vezényeljek, amelyekkel azonosulni tudok, és Bartók zenéje teljes mértékben ilyen.

– Magyarként állsz a német főváros operája élén. Milyen visszajelzéseket kapsz?

– Berlin roppant nyitott város, az emberek érdeklődőek és fogékonyak az újdonságokra. Eddig csupa pozitív visszajelzést kaptam, nem vagyok csodabogár külföldi, elég, ha belegondolunk, hogy a ház intendánsa ausztrál, én magyar vagyok, és még sok más nemzet művészei dolgoznak nálunk.

– Milyen operákat terveztek a következő évadra?

– Közösen tervezzük az évadot évekre előre, így már két-három évre előre vannak konkrétumok, hiszen a rendezőkkel, énekesekkel is gyakran évadokkal korábban kell szerződni. Idén nagyon érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik Csajkovszkij Mazeppájának bemutatója, mert a darab nem tartozik a gyakran játszott operák közé, annak ellenére, hogy az utóbbi időben elő-előfordult Németország egy-egy operaházában. Februárban lesz a bemutató, és én vezénylem majd a művet. Azért is lesz izgalmas ez a premier, mert eredeti nyelven kerül színre az opera. Aki ismeri a Komische Opert és a színház tradícióját, tudja, hogy a házban minden operát németül énekelnek, és ez lesz az első alkalom a ház fennállása óta, hogy eredeti nyelven hangzik fel egy mű. Természetesen nem minden operánál járunk majd el így, de ahol elképzelhetetlen, hogy németül adjuk elő, ott az eredeti nyelven játsszuk majd a darabokat.

– Jól értem, hogy jelenleg a Traviatát is német szöveggel játsszátok?

– Igen, a Traviatát és a Bohéméletet is. Azok a darabok, melyek már ilyen régóta repertoáron vannak, mind németül szólalnak meg, az új bemutatóknál viszont már másképpen járunk el. Azt hiszem, ez az egyik legnagyobb újításunk.

– A mai napon külön gyerekeknek fenntartott Varázsfuvola-előadás volt. Milyen volt a gyerekek reakciója?

– A gyerekek reakciója hihetetlenül „felnőtt” volt, ha lehet így fogalmazni. Főleg gimnazisták voltak, de abszolút úgy reagáltak, mint a hétköznapi közönség. Ebből is látszik, hogy a fiatalokat nem szabad kisgyerekként kezelni, hiszen éppen olyan érzékenyen és éretten reagálnak, mint a tapasztalt operalátogatók. Feszült figyelmet tapasztaltam, ami a legjobb visszajelzés, hiszen mind a kisgyerekek, mind a gimnazisták, ha csak egy pillanatra is elvesztik az érdeklődésüket, akkor nincs mit tenni, ennek jelét adják, és kegyetlenül kritikus, szinte „brutális“ közönséggé tudnak válni.

– Fontosnak tartod kinevelni a következő operába járó generációt? Terveztek változtatásokat ebben az irányban?

– Alapvető fontosságúnak tartom, hogy gyerekeknek játsszunk, mindig is sok előadást csináltam gyerekeknek, régen például kis-Varázsfuvolát is a fiataloknak. A Komische Oper egyik vesszőparipája, hogy sok gyerekelőadást viszünk színre, és új produkciókat is mutatunk be, mint például idén az Ali baba és a negyven rablót. Ennek a műnek az a különlegessége, hogy egy török-német meseopera. Németországban, és különösképpen Berlinben rengeteg török nemzetiségű ember él, és fontosnak tartottuk, hogy őket is behívjuk a házba, hiszen az opera mindenkié.

– A repertoárodat olvasgatva sok a Rossini-, Verdi-, Puccini-darab, korábban pedig operetteket is vezényeltél. Bécsbe viszont annak idején az új zene, a második bécsi iskola tanulmányozása miatt mentél. Váratnak még magukra ezek a szerzők?

– Az új zene miatt azért mentem ki, mert akkor zeneszerzést tanultam, a karmesterkedéshez eleinte semmi közöm nem volt. Szerettem volna megismerni és magamévá tenni a modern zenét, hogy aztán a saját zeneszerzési stílusomba integráljam. Közben felvettem a karmester szakot, és úgy alakította az élet, hogy háttérbe szorult a komponálás. Nagyon régen komponáltam utoljára, hiszen idő hiányában nem tehetem. Ugyanakkor hiányzik is, így ha majd időm engedi, biztosan újra nekiállok. A zeneszerzés sajnos nem olyan, mint a partitúratanulás. Vonaton ülve, vagy egy-egy félórás szünetben meg lehet tanulni néhány partitúraoldalt. Ugyanezt nem tudom megtenni a zeneszerzéssel, nekem legalább két-három hét teljes szünidő kell, hogy a fejem szabaddá válhasson, és semmi másra ne kelljen koncentrálnom, csak a komponálásra.

– Ha már így hozta az élet, hogy a karmesterség mellett döntöttél: dirigensként is érdekesnek tartod például Berget vagy Schönberget?

– Feltétlenül! Különösen Berg két operája, a Lulu és a Wozzeck érdekel, melyeket szeretnék egyszer elvezényelni, remélem lehetőségem adódik majd rá.

– Van még operaálmod, amit mindenképpen szeretnél vezényelni?

– Ez az a kérdés, amire roppant nehéz válaszolni. Emlékszem, mindig nagy vágyam volt, hogy az Otellót elvezényeljem; azt mondtam magamnak, ha elvezényelem, utána akár meg is lehet halni. Nos, elvezényeltem, és nem haltam meg… A Falstaff is ilyen álom, hihetetlen mesterműnek tartom. Nagy álmom volt A rózsalovag, ami most valóra is válik, hiszen januárban vezényelem az opera felújítását, amit Andreas Homoki rendezett még 6-7 évvel ezelőtt. Az az igazság, hogy az ember sokszor nem tudja előre, hogy azt a darabot, amit éppen vezényelnie kell, és esetleg nem ismeri, vajon szeretni fogja-e, tud-e vele azonosulni. Aztán annyit foglalkozik vele, hogy megszereti, és meglát benne olyan dolgokat, amiket nem látna, ha nem foglalkozna vele annyira sokat. Így én általában azt a művet szeretem a legjobban, amit éppen vezényelek.

– Dolgoztál Magyarországon is?

– 1993-ban, tizennyolc éves koromban mentem el Bécsbe tanulni, és először 2004-ben vezényeltem a Budapesti Operettszínházban A mosoly országát, ahol az azt követö idöszakban többször is dirigáltam. Legutóbb két éve, a Miskolci Operafesztiválon vezényeltem A kékszakállú herceg várát és a Gianni Schicchit, tulajdonképpen ez volt az egyetlen magyarországi operaprodukcióm. Érdekes, de így alakult. Talán lesz még rá alkalom, hogy otthon is vezényeljek.

Fotó: Gunnar Geller / Komische Oper Berlin