Bécs, Milánó, New York, Tokió – néhány azon városok közül, ahol Rost Andrea, Kossuth- és Prima Primissima-díjas operaénekesnő fellépett. Generációjának legjobbja, akit az olasz sajtóorgánumok „La Callas” után „La Rost”-ként említenek. Interjúnkban mesél az ünnepi évadáról és mesterkurzusairól, elárulja, hogyan érdemes hozzáfogni egy új szerep tanulásához, és javaslatokat tesz a nézőközpontú operajátszásra. Világhírű szopránunk ezúttal a zeneoktatásról és a magyar zenei életről is őszintén beszélt DR. TÓTH ÁRON LL. M. interjújában
Az elmúlt hetekben PályaStart címen mesterkurzust tartott pályakezdő operaénekeseknek, amelyen Mozart Figaro házassága című művével foglalkoztak. Ez a mű eljuttatta Önt a New York-i Metropolitan Operába, ahol a főszerepet énekelte. Mire helyezte a hangsúlyt a kurzuson: az énektechnikában segített a növendékeknek, vagy a saját tapasztalatait kívánta átadni nekik?
Februárban kezdődött a mesterkurzus szervezése, amelynek támogatója a Magyar Művészeti Akadémia volt. A célom az volt, hogy elrugaszkodjunk a mesterkurzusok megszokott programjától, és ahelyett, hogy csak három-négy árián dolgozzunk, szemügyre vegyünk egy teljes operát. Mozart Figaro házassága című operája ebben azt értelemben volt a kurzus „mesterműve”. A mű lehetővé tette, hogy a növendékek ne csak az éneklés, hanem a szerepformálás terén is fejlődjenek, hiszen egy-egy konkrét szerepet kellett megtanulniuk és előadniuk. Béres Attila rendező segített az opera színre vitelében. A növendékek olyan teher alá kerültek, amellyel a valóságban is bármikor találkozhatnak, ugyanis egy hét leforgása alatt kellett begyakorolniuk a szerepeket, amelyeket a záróestén előadtak. A mesterkurzus részeként menedzserek tartottak nekik előadásokat, akik igyekeztek hasznos tanácsokkal felvértezni őket az előadóművészi pályára.
Mi a legnagyobb hiba, amelyet a fiatal generáció elkövet?
A PályaStart mesterkurzusomon Béres Attila rendezővel igyekeztünk kigyomlálni a növendékek automatizmusait, azokat a megszokott sémákat és felszínes mozdulatokat, amelyek nem átgondoltak és nem belülről fakadnak. Sok operaénekes elköveti ezt a hibát. Ennek az az oka, hogy az operaénekesek el vannak foglalva az énekléssel és a szöveggel. Éppen ezért a következő mesterkurzusomon az oktatás előtt egy hónappal tartani fogunk egy közös megbeszélést, ahol felmérjük, kinek mire van szüksége a szerep megformálásához. Manapság minden operaházban kevés a próba, még a bemutatókra is kevés jut. Emiatt fontos lenne, hogy az énekes ne úgy üljön be a próbára, hogy még a kottából olvassa a hangokat.
Mi a véleménye a magyar zeneoktatásról?
(Hosszú szünet.) Ehhez egy önálló beszélgetésre volna szükség. Kezdjük azzal, hogy legalább heti két ének-zene órára van szükség az általános iskolában. Amíg ez nincs biztosítva, addig nem fog elérkezni a sokak által vágyott „zenei élet”. Egyetértek a kollégáimmal abban, hogy a Zeneakadémiára felvételizők színvonala messze elmarad a tíz-tizenöt évvel ezelőttihez képest. Érezhető, hogy a felvételizők felkészületlenek, és a tudásuk nem megalapozott. Feltűnő, hogy nem ismerik a régi nagy operaénekeseket, még azokat sem, akiket bizony ismerniük kellene. Nem hallgatják a harminc évvel ezelőtt készült operafelvételeket, pedig az énektechnika nem változott. Emellett a növendékek nem tartják be a zeneszerzők alapvető utasításait, a dinamikai jelzéseket. Azt tanácsolom nekik, hogy ne csak a szólamkottából tanuljanak, hanem szerezzék be a partitúrát, és nézzék meg, hogy a zeneszerző oda is írt-e utasításokat. Ez lenne az első, amit egy operaénekesnek meg kellene oldania. Minden más csak ezután következik.
Idén új szerepben, a Simon Boccanegra című operában debütált a Magyar Állami Operaházban, ahol partnerei Plácido Domingo és Brickner Szabolcs voltak. A darab annyira sikeres volt, hogy hét telt házas előadást ért meg. Meséljen a felkészülésről!
Csodálatos három hét volt a felkészülés! Plácido Domingóval számos hangversenyen énekeltünk együtt korábban, és többször meghívott az általa vezetett operaházakba, hogy vezényeljen engem. Domingo nemcsak jó énekes, hanem fantasztikus zenész is! Mindig a nyugalom árad belőle, és hitelesen formálja meg valamennyi szerepét. Brickner Szabolcsról pedig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Énekesként és kollégaként egyaránt kincset ér, akire az Operaháznak vigyáznia kell, hogy a magyar közönség sokáig tudja hallgatni. Brickner Szabolcs okosan építette a pályáját, amelynek elején nem vállalt el olyan szerepeket, amelyekre még nem volt felkészülve. Meg is lett a gyümölcse! Meghívtam magam mellé az október 15-i gálakoncertemre, amelyen közösen fogunk énekelni az Erkel Színházban.
Amikor új szerepre készül, először szolmizálva, lalázva vagy rögtön szöveggel tanulja, ami le van írva a kottában? A tanulás mely szakaszában csatlakozik Önhöz a zongorakísérő?
Lalázni nem szoktam. Először ritmusban olvasom a szöveget, anélkül, hogy énekelnék. A ritmus szerinti olvasás segít, hogy később könnyebben összekössem a szöveget a dallammal. A zongorakísérő csak akkor csatlakozik hozzám, amikor már van valami elképzelésem a darabról. Az első egy-két hét mindig az önálló munkáról szól, addig egyedül tanulom a szerepet.
Mi volt a legrövidebb idő, amely alatt meg kellett tanulnia egy szerepet?
Toscát három hét alatt tanultam meg. Őt szorosan követi Susanna, akit öt hét alatt tanultam meg.
2022. október 15-én rendezi meg a születésnapi gálakoncertjét az Erkel Színházban. Az est a Kerek a világ nevű évadjának csúcspontja, egyszerre visszatekintés eddigi sikereire és bemutatása jelenlegi szerepeinek. Hogyan született meg a gálakoncert ötlete? Mit várhatunk az estén?
Az idei évadban igyekeztem bejárni Magyarországot, így Budapest előtt Debrecenben és Szegeden is szerveztem egy-egy születésnapi hangversenyt. Vicces, mert ezeken a koncerteken mindig felköszöntenek, mondván, milyen jó, hogy pont aznapra esik a születésnapom. Nagyon élvezem, és most már nem is mondom, hogy nem aznap van a születésnapom: jól esik, hogy egész évben felköszöntenek.
A gálakoncert első része az operáké. Mint már említettem, meghívtam Brickner Szabolcs tenoristát, akivel tavasszal a Simon Boccanegrában énekeltem. Hagytam, hogy először eldöntse, milyen darabokat szeretne énekelni, és csak ezután választottam ki a sajátjaimat. El fogjuk énekelni Charles Gounod Rómeó és Júlia című operájának első közös duettjét, amely 1989. január 6-án elindította a pályámat az Erkel Színházban. Úgy érzem, valóban „Kerek a világ”, hiszen a gálakoncerttel visszatérek a kiindulóponthoz. A Magyar Állami Operaház Zenekara fog minket kísérni.
A gálakoncert második részéhez retrojelleg társul. Gyermekkoromban indultak el a táncdalfesztiválok, amelyek revelációként hatottak rám: folyamatosan az ott elhangzott dalokat énekeltem. Ekkoriban elérhetetlennek tűnt, hogy énekesnő vagy színésznő legyek, hiszen a családban nem volt művész. Szerencsére a sors megadta nekem a lehetőséget, hogy a zene közelében töltsem az egész életemet. Ezzel a műsorral megmutatom, hogy a könnyűzenén keresztül is el lehet jutni az opera műfajáig. Nem akadály, ha az ember nem zenész családba születik, el lehet jutni a zenéig akkor is, ha az ember folyamatosan énekel. Az ötlet megvalósításában a Hot Jazz Band segít nekem, velük állok színpadra. A menedzserem adta a műsor a címét, utalva a befejező dalra: Ma éjjel táncolnék – Dalok a lányszobámból.
Hogyan készíti fel a hangját az önálló áriaestekre? Megterhelő-e egy hangversenyen különböző korszakok zenéjéből énekelni részleteket? Hogyan tud hirtelen átváltani a bécsi klasszikáról a romantikára?
Más énekesekkel ellentétben kifejezetten sok olyan áriaesten énekelek, amelyek műsora felölei a klasszicizmust, a romantikát és a későromantikát. Szeretem a sokszínűséget, és ehhez hozzátartozik az is, hogy képes vagyok pillanatok alatt átváltani Mozart Don Giovanni című operájáról Cilea Adriana Lecouvreur című operájára. Ez a fajta játékosság közel áll hozzám. Ami az énektechnikát illeti, hangilag minden darabot a bel canto alapokon kell énekelni, az egyes korszakok nem követelnek meg eltérő technikát. Természetesen a librettó nyelve befolyásolja a szövegejtést, de énektechnikai szempontból ugyanúgy kell képezni a hangot minden korszak zenéjében. A kulcs az, hogy jól kell tudni énekelni.
Mi alapján dönti el, hogy milyen ruhákat visel a koncertjén? Közük van-e a ruháknak az éppen elhangzó zeneműhöz? Az egyik áriaestjén négy operából énekelt négy különböző jelenetet, és mindegyiknél eltérő színvilágot varázsolt a színpadra.
Az az áriaest speciális volt: a Lammermoori Lucia, a Rigoletto, a Traviata és az Otello négy leghosszabb jelenetét adtam elő a Zeneakadémián. Úgy éreztem, meg kell mutatnom a főhősnők különböző lelkivilágát a látványban is. Általában kiegészítőkkel és stólákkal változtatom a színpadi megjelenésemet. Az október 15-i gálakoncerten azonban nem a ruhákon, hanem a hangom különböző színein lesz a hangsúly. Végső soron közömbös, hogy az előadóművész milyen ruhában lép a színpadra, mert a valódi átváltozás belülről fakad. E belső munkát fogom megmutatni a gálakoncerten is. Természetesen lesz ruhacsere, de nem szerencsés, ha ki van számolva az idő, mert nem tudok arra figyelni, ami valójában a feladatom.
Ha Ön lenne a Bécsi Állami Operaház főigazgatójának tanácsadója, mit javasolna neki?
Mivel az opera a legdrágább zenei műfaj, és busás áron kínálják a jegyeket, javasolnám, hogy adják meg a lehetőségét annak, hogy a darab elvarázsolja a nézőket. Függetlenül attól, hogy a rendezés hagyományos-e vagy modern, olyan világba kell elrepíteni a nézőt, amely körbe fogja és ámulatba ejti. El kell érni, hogy a néző a fülével és a szemével a színpadhoz tapadjon. Javasolnám, hogy az énekesekkel hirdessék az előadásaikat, építeném és promotálnám a nagy neveket éppen úgy, mint a pályakezdőket. Fontosnak tartanám, hogy otthon érezzék magukat az intézményemben, legyen elég próbájuk, és szeressék a környezetet, amiben dolgoznak az öltözőtől a büféig.
Hamarosan újra nemzetközi vizekre evezik. Hat előadáson fog énekelni Japánban, ahová visszatérő énekesként érkezik. Milyen kötődései vannak Japánhoz?
1997 óta látogatom Japánt, így erős kötődés alakult ki bennem a szigetország és annak kultúrája iránt. Ezúttal kétfajta előadással érkezem. Egyrészről a Magyar Állami Operaház turnéjához csatlakozom, amelyen Mozart A varázsfuvola című operáját adjuk elő Szinetár Miklós rendezésében. Újra német nyelven fogom énekelni a művet, így az énekes és a beszélt részek, azaz a konverzációk eredeti nyelven lesznek hallhatók. Másrészről lesz egy saját hangversenyem Tokióban, amelyen a japán növendékeim lépnek fel mellettem.
Ha mezzoszoprán lenne, melyik szerepet énekelné el szívesen?
Nagyon szeretnék mezzoszoprán lenni! Rögtön megtanulnám Carment, Delilát és Ebolit. Csak hogy a legegyszerűbbeket említsem… (Nevet)
Bónusz kérdés. Harmadjára is megkérdezem: tervezi-e, hogy valaha elénekli Szergej Rahmanyinov Vocalise című dalát?
Most kirázott a hideg! Ma hallottam a zenekari változatot a rádióban, és azt mondtam magamnak: meg kell tanulnom ezt a darabot. Már évekkel ezelőtt beszereztem a kottáját, de most valóban elérkezett az ideje!