Erkel Sándorra emlékezünk

110 éve hunyt el a neves karmester – ÁDÁM TÜNDE írása

Sírja a Kerepesi temetőben (Fotó: Dr. Varga József)
Sírja a Kerepesi temetőben
(Fotó: Dr. Varga József)

Erkel Sándor 1900. október 14-én hunyt el Békéscsabán, mindössze 54 évesen. Tehetségére jellemző, hogy apjáénál jóval rövidebb életében sem maradt az ő árnyékában: ha zeneszerzőként nem is, karmesterként a század legjobbjai között tartjuk számon. Ahogyan Hans Richter fogalmazott: „Hogy kik a nagyok, arról lehet vitatkozni, de bizonyos, hogy Erkel Sándor a legnagyobb”.

Az Erkel-család pozsonyi ága 1807-ben költözik Gyulára, Erkel Ferenc édesapja, id. Erkel József a gyulai Gróf Wenckheim Ferenc hívására vállal Gyulán zenetanítói állást. Ám a pozsonyi kötődés nem szűnik meg: fiait, így Ferencet is ott taníttatja. A család aztán Budára költözik, Erkel Ferenc és Adler Adél házasságából tizenegy gyermek születik, akik közül heten érik meg a felnőttkort. Az egyetlen lány Mária Anna, a fiúk pedig időrendben: Gyula, aki szintén karmester lesz, miként Elek is, akit zeneszerzőként az operett és a népszínmű műfaja vonz; László, aki Bartók Bélát is tanítja Pozsonyban zeneszerzésre és összhangzattanra; Sándor, akit a legtehetségesebb karmesternek tartanak ebben a zenei tehetséggel bőségesen ellátott családban; és még két agglegény: Lajos, aki énekesnek készült, de végül ügyelő lett az Operaházban; és István, az egyetlen, akit nem adtak zenei pályára, ő a Nyugati Pályaudvarnál található Posta főtanácsosa lett.

Erkel Sándor tehát negyedik fiúként érkezik a családba 1846. január 2-án. Apja Mosonyi Mihályra bízza taníttatását, és a tehetséges fiú már 1859-től rendszeresen dobol a Nemzeti Színház zenekarában. Még húsz éves sincs, amikor megbízzák a női kar betanítói feladataival, később, 1873-tól a teljes énekkart ő vezeti. A Nemzeti Színház operaigazgatója, majd a megnyíló Operaház főzeneigazgatója és vezető karnagya is lesz. Emellett az Országos Magyar Dalár Egyesület vezérkarnagya is.

1862-ben komponálja Magyar nyitány című művét a Nemzeti Színház 25. jubileumára. 1865-ben bemutatják a be sem fejezett Csobánc című operájának elkészült részeit (1-2. felvonás), de a mű nem arat sikert. Salamon című operáját sem fejezi be, és ez nem is kerül közönség elé. Bemutatja és vezényli azonban apja operáit, sőt a Bánk bán premierjére megtanul cimbalmozni is, hogy az előadáson ő játszhasson a hangszeren.

Feleségét is muzsikálás közben ismeri meg, még 1874-ben, Gyulán, egy jótékonysági hangversenyen, melyet a belvárosi római katolikus anyatemplom új orgonájának javára rendeznek. Erkel Sándor zongorán kíséri az énekesnőt, az akkor még Tanner Istvánné Szabó Rózát, akinek szintén zenész, bariton a férje. Szabó Róza hamarosan megözvegyül, és 1881-ben Erkel Sándor felesége lesz. Pesten laknak az Izabella utca 63. szám alatt, hozzájuk költözik Sándor két testvére is: Lajos és István. Szabó Róza jóval túléli a férjét: 1922-ben, méltatlan körülmények között, nyomorban hal meg.

Két portréja a Vasárnapi Újságból
Két portréja a Vasárnapi Újságból

Sándor 1900-ban, halála évében vonul vissza végleg, ekkor költöznek le Békéscsabára, ahol végül meghal. Szélütés okozza a halálát, de már nem az első: korábban vezénylés közben már éri egy agyvérzés, amely után sokáig nem tud dolgozni, ezalatt testvére, Gyula és számos európai hírű karmester is helyettesíti, nem mellékesen egy olyan név is, mint Hans Richter.

Karmesteri működését egyfajta aranykorként tartják nyilván, nem véletlenül, hiszen nem pusztán kiváló karmester, hanem nyitott és érdeklődő is, és ennek a tulajdonságának nem kevesebbet köszönhet a korabeli közönség, mint hogy a fővárosi zenei élet szervesen bekapcsolódott az európaiba, frissen, naprakészen és érzékenyen követte azt.

Karmesterként Erkel Sándor sem szerződött külföldre (ahogyan apja sem nagyon hagyta el az országot), azonban utazni nem volt rest, hogy a hazai repertoárt gyarapíthassa. Bécsbe utazott, hogy Aidát hallgasson a szerző vezényletével, majd még ugyanebben az évben, 1975-ben bemutatta a Nemzeti Színházban – ahol egyébként óriási sikert aratott az opera. Énekeseket is meghallgatott külföldön, Bayreuth-ban járt, ahol a Tetralógiát hallgatta Richter előadásában, és nem is jött haza Az istenek alkonyapartitúrája nélkül. Persze mint a Filharmóniai Társaság elnök-karnagya, nem csupán az operákra koncentrált. Ő vezényelt először Brahms-művet Magyarországon (Változatok egyHaydn-témára), és a Brahmsszal kialakuló jó kapcsolata eredményeképpen a zeneszerző 1879-ben személyesen vezényli, illetve zongorázza saját műveit a Vigadóban rendezett hangversenyen. Brahms később is visszatér, és az újabb koncertek a magyar fővárosra irányítják az európai kritika figyelmét.

Az Izabella utcai ház, ahol laktak
Az Izabella utcai ház, ahol laktak

Dvořák-művet is ő mutatott be itthon elsőként, és addig nem nyugodott, amíg Dvořákot is ide nem csábította egy közös koncertre. 1899. december 20-án ez is megvalósult: a szerző három művét dirigálta (a Hősi dal című szimfonikus költeményt, a Gordonkaversenyt és a Karnevál-nyitányt). Erkel Sándor pedig egy Mendelssohn– és egy Haydn-művet vezényelt.
A karmester kivette részét Goldmark Károly műveinek népszerűsítéséből is: a szimfonikus darabok bemutatása mellett a zeneszerző legismertebb műve, operája, a Sába királynője a század végére igen szép előadásszámmal dicsekedhetett.

Karmesteri működése alatt jó kétezer előadást vezényelt, a már említett Aida mellett például ő mutatta be Magyarországon a Mesterdalnokokat, a Bajazzókat, és persze a Brankovics Györgyöt is.

Halála után Békéscsabáról Pestre szállították a koporsót, és az Operaház előcsarnokában ravatalozták fel október 17-én. Ezrek búcsúztatták, majd a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra, nem messze apja sírjától.
A Filharmóniai Társaság Zenekara 1900. november 7-én adta évadnyitó koncertjét, ezzel búcsúztatták eltávozott karnagyukat.