Három kérdést intéztünk a hétfőn kezdődött II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny magyar indulóihoz. A harmadik részben Nagy Johanna, Yanis Benabdallah és Erdős Attila válaszol kérdéseinkre. KONDOR KATA villáminterjúi
Zeneakadémia
Hazai pályán – II.
Három kérdést intéztünk a hétfőn kezdődött II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny magyar indulóihoz. A második részben Sellei Etelkát és Bata Réka Dorkát mutatjuk be. TÓTH ÁRON villáminterjúi
Hazai pályán – I.
Három kérdést intéztünk a hétfőn kezdődött II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny magyar indulóihoz. Az első részben Molnár Ágnest, Horti Lillát és Vincze Klárát mutatjuk be. KOVÁCS ALEXANDRA és TÓTH ÁRON villáminterjúi
Az első
Hans Werner Henze: Elégia ifjú szerelmesekért – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem produkciója az Armel Operafesztiválon. A július 2-i Thália színházi előadásról KONDOR KATA írását olvashatják
Tündérszép álom
Benjamin Britten: Szentivánéji álom – a Magyar Állami Operaház és a zeneakadémia közös produkciója, 2016. május 27. KONDOR KATA írása
Ismeretlen ismerős
Antonio Cesti: Orontea – a Budapesti Tavaszi Fesztivál produkciója a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében. BÓKA GÁBOR kritikája az április 18-i előadásról
Ékszeres doboz
Anne Sofie von Otter és a Les Musiciens du Louvre koncertje a Zeneakadémián. A február 24-i estről KONDOR KATA írt kritikát
Másfél Orpheusz
GreekLateNight a Zeneakadémián – a Magyar Állami Operaház produkciójának február 6-i előadásáról BÓKA GÁBOR írt kritikát
Népopera?
Fekete Gyula: Egy anya története – a Budapesti Operettszínház előadása a Zeneakadémián. KONDOR KATA írása a március 2-i előadásról
Az opera jelene és jövője
Operavizsga-fesztivál a Zeneakadémián. A januári eseménysorozatról KONDOR KATA írását olvashatják