Három kérdést intéztünk a hétfőn kezdődött II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny magyar indulóihoz. A harmadik részben Nagy Johanna, Yanis Benabdallah és Erdős Attila válaszol kérdéseinkre. KONDOR KATA villáminterjúi
Nagy Johanna
– Hogyan került kapcsolatba a zenével, az énekléssel?
– Már egészen kiskorom óta énekelek; szüleim szerint hamarabb fakadtam dalra, mint beszéltem. Édesanyám nagyon sokat énekelt nekem, főleg népdalokat, és őáltala húzott a szívem a komolyzenéhez is. Zongorázni is tanultam a szentesi zeneiskolában, később pedig itt sajátítottam el a hangképzés alapjait is. Nagyon hálás vagyok, hogy a családom már egészen fiatal koromban is minden támogatást megadott ezen a téren, és a mai napig is mellettem állnak.
– Mit tart az eddigi legfontosabb művészi eredményének? Mire a legbüszkébb?
– Nem tudok egyet kiemelni, minden eseménynek megvan a maga varázsa. Például nagy büszkeséggel tölt el, hogy Balázs Árpád egy dalciklust írt a hangomra, melyet volt szerencsém a 75. születésnapja alkalmából megrendezett koncerten a Kodály Központban, Pécsett előadni Körtesi András kíséretével. Nagy örömmel gondolok vissza a koncertturnékra, amiken részt vehettem Kertész Attila, Liszt-díjas karnagy vezetésével. Általa juthattam el Izraelbe, Spanyolországba, Olaszországba, Ukrajnába. Tavaly a Bajai Színházban három alkalommal énekelhettem Norina szerepét Donizetti Don Pasquale című operájában, ez szakmai fejlődésemet nagyban elősegítette. Ha még kettőt kiemelhetnék, azok Jevgenyij Nyesztyerenko és Teresa Bergenza mesterkurzusai voltak. Nagyon sokat segítettek, hogy a legjobbat hozhassam ki magamból.
– Milyen várakozásokkal érkezik a versenyre?
– Úgy érzem, két évvel ezelőtt nem sikerült teljesen magamat adnom a versenyen. Az idei erős mezőnyben szeretnék biztosan helytállni, és megmutatni azt, hogy mire vagyok képes. Szeretném a hangom és személyiségem legjavát nyújtva elnyerni a zsűri és a közönség tetszését.
Yanis Benabdallah
– Hogyan került kapcsolatba a zenével, az énekléssel?
– Zenészcsaládba születtem, édesanyám és édesapám is karnagy, már a születésem előtti kilenc hónapban is egyfolytában zenét hallgattam. Négyéves koromtól anyukám kórusában énekeltem. Marokkóból azután Párizsba vezetett az utam, ahol a karmesteri diploma megszerzése után az operaéneklés felé vettem az irányt.
– Mit tarta az eddigi legfontosabb művészi eredményednek, illetve mire a legbüszkébb?
– 2014-ben a sorbonne-i kórus karnagyaként egy olyan koncertet volt lehetőségem létrehozni, amelyen nagyrészt magyar és marokkói zenéket ismertethettem meg a francia közönséggel. Fontos számomra a globális világban, hogy egy művész hidakat építsen a népek és a kultúrák között.
– Milyen várakozásokkal érkezik a versenyre?
– Bár származásomat tekintve marokkói és magyar is vagyok, nem régóta élek Magyarországon. Jó lehetőségnek tartom a Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt ahhoz, hogy bemutatkozhassak az igen nagyra tartott magyar művészek és a nemzetközi zenei élet előtt annak reményében, hogy olyan emberek ismernek majd meg, akik szívesen dolgoznának velem a jövőben.
Erdős Attila
– Hogyan került kapcsolatba a zenével, az énekléssel?
– Elsős korom óta zongorázom, a gimnáziumban pedig énekkarba jártam, először szopránként majd a mutálás okán basszusként énekeltem. Az érettségi közeledtével tettem fel a kérdést: mihez kezdjek magammal? Erre az esztergomi zeneiskola énektanára, Dunai Éva azt mondta: gyere és énekelj! Hát mentem. Ezúton is köszönöm neki az első lökést!
– Mit tart az eddigi legfontosabb művészi eredményének? Mire a legbüszkébb?
– Schumann Dichterliebe-dalciklusának előadása volt eddig a legkülönlegesebb. A diplomakoncertemen énekeltem, az első komplex mű volt, amit csinálhattam, nagyon mély hatással volt rám. A legbüszkébb pedig egy Chopin-Gyászindulóra vagyok, amit még középiskolásként az esztergomi zeneiskola Reményi Károly termében játszottam egy teljesen átlagos hétköznapon, délután.
– Milyen várakozásokkal érkezik a versenyre?
– Életem első nagy megmérettetése. Bontogatom a szárnyaim, és ha el is hullajtok néhány tollat, ám legyen. Tapasztalat lesz bőven, az biztos!