Távozik a Metből Domingo

Újabb célkeresztben: Vittorio Grigolo

Plácido Domingo operaénekes bejelentette távozását a New York-i Metropolitan Operaházból – jelentette kedden az amerikai közszolgálati rádió (NPR).

Peter Gelb, a Metropolitan Opera menedzsere kedden délután e-mailben tudatta a társulat tagjaival: Plácido Domingo „beleegyezett abba, hogy nem vállal szerepet a Met jövőbeni előadásaiban. Hálásak vagyunk neki, hogy felismerte, vissza kell lépnie”. Az operaénekes és volt operaigazgató döntése azonnali hatályú – közölte a színház menedzsere.

Domingo visszalépése egyben azt is jelenti, hogy már a szeptember 25-én, szerdán tartandó Macbeth-bemutatón sem énekel. Verdi operájának címszerepét Zeljko Lučić szerbiai születésű bariton veszi át.

Ez lett volna Domingo első fellépése az Egyesült Államokban azóta, hogy az AP amerikai hírügynökség két riportban – augusztusban és szeptemberben – arról számolt be: több operaénekesnő és balerina is szexuális zaklatásokkal vádolta meg az operalegendát. Az ügyben vizsgálatot indított Los Angeles operaháza – ahol Domingo tizenöt éven keresztül zeneigazgató volt –, valamint az amerikai zeneművészek szövetsége (AGMA) is. A Met nem kezdett vizsgálódni, jelezte, hogy megvárja a két másik vizsgálat eredményét.

Plácido Domingo (fotó: Wikipédia)

Plácido Domingo hétfőn közleményt küldött a New York-i operaház menedzsmentjének, és ebben hangsúlyozta: huszonhét évesen debütált ebben az operaházban, és ötvenegy éven keresztül folyamatosan fellépett itt. Győzelmekkel teli időszaknak nevezte ezeket az éveket, és háláját fejezte ki, hogy hetvennyolc évesen elénekelhette a Macbeth címszerepét a kosztümös főpróbán. De hozzátette: bár vitatja az ellene felhozott vádakat, aggodalommal tölti el őt az emiatt kialakult légkör, és nem szeretné, ha ez elvonná kollégái figyelmét a munkától. „Ennek következtében kértem, hogy visszavonulhassak” – fogalmazott közleményében a művész.

Peter Gelb kedden bejelentette azt is: a londoni operaház vizsgálatának lezárultáig felfüggesztik Vittorio Grigolo operaénekest. Az olasz tenort kedden a londoni operaház szintén felfüggesztette, mert állítólag a társulat múlt heti japán turnéja alkalmával szexuálisan zaklatott egy kórustagot.

MTI