Hazai pályán – II.

2016. szeptember 20.

Három kérdést intéztünk a hétfőn kezdődött II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny magyar indulóihoz. A második részben Sellei Etelkát és Bata Réka Dorkát mutatjuk be. TÓTH ÁRON villáminterjúi

Sellei Etelka

– Hogyan került kapcsolatba a zenével, az énekléssel?

– Hétéves koromban a hegedűvel kezdődtek a komolyzenei tanulmányaim. Tizennégy évesen az akkor megjelenő Bánk bán-feldolgozás motivált, hogy operaénekes legyek. Teljesen lenyűgözött az opera világa, de akkor ez még csak egy álom volt. Külön megtiszteltetés, hogy most az akkor Gertudist alakító Marton Éva művésznő előtt mutathatom meg tudásom.

– Mit tart az eddigi legfontosabb művészi eredményének? Mire a legbüszkébb?

– Legbüszkébb arra vagyok, hogy azon az úton igyekszem járni, amelyet évekkel ezelőtt célul tűztem ki magamnak, a tőlem telhető legjobb tudásom és a kapott tehetség szerint. A nehézségek ellenére rengeteg örömben lehetett részem a családom, a párom, a tanáraim és a Jóisten gondoskodó és támogató szeretetével körülvéve.

Sellei Etelka

Sellei Etelka

– Milyen várakozásokkal érkezik a versenyre?

– Azzal a várakozással érkezem a versenyre, hogy megmutathatom azt a szeretetet és lelkesedést, amelyet a zene iránt érzek, és továbbítani tudom a hallgatóknak azokat az érzéseket, amelyeket a jelenlegi szellemi és technikai tudásommal közvetíteni tudok. Biztosan nagyon fogok izgulni, de szeretném kifejezni a hálámat mindenkinek, aki elkísért és támogatott ezen az úton.


Bata Réka Dorka

– Hogyan került kapcsolatba a zenével, az énekléssel?

– Általános iskolában zenei tagozatos osztályba kerültem, nagy nehezen, ugyanis sem ritmusérzékem, sem hangom nem volt, viszont anyukám nagyon szerette volna, hogy a „válogatott osztályba” kerüljek. Furulyán kezdtem tanulni Zalay Lídiánál, aki később az első énekmesterem is lett. Nyolcéves koromban zongorán kezdtem el tanulni, amely nélkül, biztosan állítom, ma nem lennék itt: nagyon sokat segített a zenei fejlődésemben. Összesen tizennégy évig tanultam zongorán játszani. Tizenhárom éves lehettem, amikor eldöntöttem, hogy énekelni szeretnék, és elkezdtem a tanulmányaimat, akkor még párhuzamosan a zongorával. Rá egy évvel Fekete Mária növendéke lettem a Bartók Béla Konzervatóriumban. A mai napig nagyon szoros kapcsolatot ápolunk, és sokszor felkeresem tanácsokért, igyekszem megfogadni mindent, amit mond. A Zeneakadémia felvételijére Dobi-Kiss készített fel. A Zeneakadémián Meláth Andreához kerültem, és az első évünk elég nehéz volt. A kezdetekben alig tudtam megfelelni az elvárásainak, de mind ő, mind a korrepetitorom, Balog Zsolt, rengeteget foglalkozott velem, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. Innen is küldök egy szívecskét Zsoltnak, mert emberfeletti, amit véghezvitt velem és a csoporttársaimmal. Számomra fontos, hogy kedveljem, akivel hosszútávon együtt dolgozom. Idén szeptemberben Helsinkibe költöztem, ahol Erasmus-ösztöndíjjal a Sibelius Academy-n tanulhatok egy évig Annika Ollinkarinál, a korrepetitorom pedig Tuula Hallström. Nagyon jól érzem magam, és már két hét alatt is rengeteget dolgoztunk, nagyon befogadóak és kedvesek, ráadásul világot is látok…

Bata Réka Dorka

Bata Réka Dorka

– Mit tart az eddigi legfontosabb művészi eredményének? Mire a legbüszkébb?

– Idén áprilisban a nemzetközi Simándy József Énekversenyen döntős voltam, ahol nekem ítélték a legjobb 21 év alatti énekesnek járó díjat. Ennek nagyon örültem, mert már abban sem voltam biztos, hogy a középdöntőben benne leszek, ehhez képest még a Szegedi Nemzeti Színházban is énekelhettem zenekari kísérettel a gálakoncerten. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy törhetetlen vagyok: voltak, és biztosan lesznek is még rossz színpadra lépéseim, de úgy hiszem, hogy amíg nem vagyok „kész” énekes, nem lehetek állandóan topformában, és később sem, tehát csak az építő kritikát fogadom meg, a negatívat pedig szép lassan megtanulom elengedni, akkor is, ha az rosszul esik. Bár az érzelmeket egyelőre inkább belül élem meg, igyekszem kifelé is mutatni, de ezen még sokat kell dolgoznom. Próbálom magamat kívülről is szemlélni, és megismerni, hogy milyen mélységekig tudok eljutni, és hogyan tudom ezt megmutatni másoknak.

– Milyen várakozásokkal érkezik a versenyre?

– Nem szeretnék rágörcsölni a versenyre. Nem is vagyok olyan típus, viszont már annak is örülök, hogy egyáltalán beválogattak. Azt hiszem, messze én vagyok a legfiatalabb versenyző, és huszonegy évesen egy ilyen mezőnybe bejutni hatalmas büszkeséggel tölt el. Noha mindenki szeretne a munkája és a fejlődése eredményeként díjat kapni, tisztában vagyok azzal, hogy ez még nem az én versenyem, az én időm még nem jött el. Ettől függetlenül nagyon készülök, mert Finnországban is tovább fogok foglalkozni néhány áriával, és remélem, itt is minél többet megmutathatok majd.

Hasonló bejegyzések