A keresztapa – Operettszínházi esték II.

2008. május 5.

Strauss Bőregere a Budapesti Operettszínházban, 2008. április 13. FÜLÖP KÁROLY kritikája

Dr. Bőregér - plakát

Dr. Bőregér – plakát

Az eredeti címén Die Fledermaus című operettet 2005 szeptemberében mutatta be az Operettszínház társulata Kerényi Miklós Gábor rendezésében. A mára ismét KERO®-vá lényegült színidirektor-rendező többszörös keresztapa: korábban szegény Cso-cso-szánt fosztotta meg lányságától (Operaház: Pillangóasszony), most pedig a már megszokott A denevér címet cserélte le Dr. Bőregérre. Előbbi esetben a mű eredeti címe adta az indokot, most pedig az első magyar fordításhoz nyúlt vissza: A denevér az operettirodalom legsikeresebb darabja, témáját először egy német vígjátékíró, Roderic Benedix, vetette fel Fogház című darabjában. A mű Párizsba is eljutott, s ott Offenbach szövegíróinak, Meilhacnak és Halévynak olyannyira megtetszett az ötlet, hogy komédiát írtak belőle Réveillon címmel. A Theater an der Wien igazgatója megszerezte a francia darabot, de bemutatni nem merte frivol témája miatt, s „párizsi levegőjét” is kifogásolta. Végül Lewy zeneműkiadó ajánlatára dolgozták át Strauss számára, s helyezték a cselekményt bécsi környezetbe. A denevér világsikere nyomán a szerző „keringőkirályból” immár „az operett fejedelme” lett. A mű hozzánk is hamar eljutott, s eredetileg a Bőregér címet kapta. A mostani bemutatóra a vérszívó már le is doktorált, így Dr. Bőregér címen fut – azaz repdes – jelenleg Strauss műve a Nagymező utcában.

A tartalmi-formai megújulás jegyében fogant előadás szövegét Kállai István és Böhm György dolgozták át, a dalszövegeket Zöldi Gergely írta. Egyszeri hallás után nehéz ítéletet mondani a munka költői értékeiről, pláne, ha az ember betéve tudja a korábban megszokott szöveget, s ehhez képest teljesen más szólal meg a színpadon. Ráadásul sokszor nem is érteni vagy hallani a szöveget… Az új variáció kifutásának várhatóan hosszabb lesz az ideje, egyelőre hangfelvétel sem segíti az ügyet, mint a darab korábbi, legendás felvétele tette azt a régi szöveggel. Pedig sokan ismerik azt a felvételt, nálam kb. egy évtizeddel fiatalabbak – tehát huszonévesek –  ültek a hátam mögött, és Frosch kapcsán ők is Latabárt emlegették… A Csárdáskirálynőből például készített a színház lemezt, amin az új szöveg szerepel, tehát már kezdem megszokni – ha nem is dalolni –, hogy „Jaj, lányok nélkül élni mit sem ér…” (a „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád helyett…”)

Kalocsai Zsuzsa, Faragó András

Kalocsai Zsuzsa, Faragó András

A darabot két részben játssza a színház, a színpad fölé függesztett óra járása szerint az éjfél előtti illetve a hajnali események szerint bontva. Az első rész Orlovszky-mama coming out-jával és egy pezsgőmámoros fináléval ér véget, a második az álarcos magyar grófnő „elcsábításával” kezdődik. A színpadkép (Khell Csörszé a dicséret) fordított makett: óriásira növelt, leharcolt vacsoraasztal pezsgős üveggel, poharakkal; a kártya- és dominópartik rekvizitumai, csokoládé- és gyümölcsdarabok… Asztali díszként Strauss aranyló hegedűs szobra, ami a zene hangjaira életre kel, mint a bécsi utcák mozdulatművészei… Ez Eisensteinék bécsi otthona, majd újraterítve az Orlovszky-palota bálterme s végül villákkal berácsozva Frank, fogházigazgató birodalma. E monumentális tárgyak útvesztőjében rohangálnak a sértett ügyvéd, Falke – azaz Dr. Bőregér játékának bábjai: a szerenádtól túlhevült Rosalinda, a csókért epekedő tenorista, Alfréd, a nagynénjét „gyászoló” Adél, a nemi identitásának korlátait feszegető orosz herceg és a rászedett szerelmi órásmester: Eisenstein. A ruhák látványosak, szemet gyönyörködtetőek (jelmeztervező: Kemenesi Tünde).

„Fülledt, erotikus este, „Kész átverés” – szerepjátékokkal fűszerezve! Operai dallamok, musical látványvilág, operett-show” – így ajánlja a szórólapok szövege az előadást. És így maga a rendező: „A fiskális bosszúja alcímet kapó darab ebben a formájában sodró, groteszkbe hajló puskaporos vígjáték, melyben a főszereplő, Falke szinte a Kész-átverés” showból ismert eszközökkel tréfál meg egy csomó embert, hogy így torolja meg a rajta esett sérelmeket. Olyan zenés-színházi előadást kívántunk létrehozni, mely fölfokozottan látványos őrült forgatagával és tempójával nem egy „ánti-világot”, hanem éppen hogy korunkat idézi, és a szórakoztatás mellett talán némi töprengésre is alkalmat ad: milyen érdekes, hogy az ügyvédi, jogi gondolkozásmód és manipuláció ellen a hétköznapi embernek nem sok orvossága van…”

Kisebb-nagyobb mértékben azért mindenki az orvosságos üveg fenekére néz a darabban; Alfréd például bátrabb lesz a szalmaözvegy ellen indított szerelmi ostromában („Inni kell, higgyed el…”), az orosz herceg  iszik és itat, parancsára mindenkinek jókedvűnek kell lennie („Ha ellenáll a gazdának a társaság előtt…” – ez az ária érthetetlen módon kimarad ebből az előadásból), Frosch, a börtönőr meg egyenesen pálinkával üzemel („Kis mértékben orvosság, nagy mértékben gyógyszer” – hangzik a szállóigévé vált mondása. Ennek megfelelően ruhája egyben gyógyszertár is.)

Mészáros Árpád Zsolt

Mészáros Árpád Zsolt

Zeneileg-dramaturgiailag is fontos változtatásokon ment át a darab erre a bemutatóra. A jobbak közül való Adél első áriájának indítása, amikor az „Ah” hajlított magas hangját énekli a darab folyamán többször, ezzel a helyzetkomikum adta lehetőségeket a végletekig tudja fokozni ügyesen. A másik, ami tetszett, hogy Alfréd, a tenorista, mindig a szituációnak megfelelő operaidézetet énekel, például amikor Rosalinda megérkezik a fogházba, akkor Cavaradossinak az Angyalvárba érkező Toscát köszöntő mondatát énekli – a drámai helyzet hasonlósága / komikus kifordítottsága okán. Orlovszky herceg figuráját is elfogadható variációnak tartom. Nehéz mit kezdeni az amúgy nadrágszereppel. A Szinetár jegyezte tévéfilmen a bajszos Hamari Júliától kiráz a hideg (nem a művésznő hibája, de szerencsétlen megoldás, ha nő játszik direktben férfit vagy férfinek látszó nőt), a lemezen Külkey Lászlótól megszoktam a férfi-interpretációt, az megfelelő volt, de nyilván nem szólalhatott meg szoprán vagy mezzó hangon. És láttam már feminin mozdulatokkal pipiskedő művészetpártolóként is megjeleníteni a figurát. Az Operettben átmeneti megoldást alkalmaztak: férfi játssza, fél felvonáson keresztül saját nagynénjét formálva, majd kibújva a maskarából.

Frosch figuráját is rendben kidolgozták: a nézőket is bevonja a játékba a részeg foglár, sőt egyikük zsebéből pálinkát is sikerül elővarázsolnia. Szerencsétlen változtatásnak éreztem a herceg áriájának elmaradását, mert így a finálé is érthetetlenebb („Mert énnekem ez tetszik, ki hogy szokta meg…).

Adél sem a szokott dalocskában bizonyítja, hogy falusi szendét és úrinőt is tud játszani, hanem egy – a darabban eredetileg nem szerepel – Strauss-keringő bravúros éneklésével. És Ida szerepét is feldúsították, ez kevésbé zavart, Oszvald Marika – az egykor kiváló Adél – nagyszerűen mókázik és szórakoztatja a közönséget a herceg iránt lángra lobbant, érett bájú balett-táncosnőként. Zenei betétként az orosz couleur localt erősítendő a Kalinka is bekerült a produkcióba – a közönségnek tetszett. Kárt nem okozott, de igazából szükségtelen. Strauss írt elég jó zenét művébe, nem kell felturbózni.

Oszvald Marika, Peller Károly, Vadász Zsolt

Oszvald Marika, Peller Károly, Vadász Zsolt

„Az előadás egy átmulatott éjszaka pezsgőbe áztatott története” – írja a műsorfüzet. Ennek megfelelően a fináléban hajóra száll az asztaltársaság: az immár elfektetett pezsgősüvegben énekelve úsznak ki a színről az érzelmi viharoktól lecsendesült tengeren…
A szereplőgárdából kiemelkedőt nyújtott Bucsi Annamária Adél szerepében, valóban bravúros keringőjével, erőteljes, érett hangjával és remek komikus vénájával.

Kalocsai Zsuzsát elsősorban a magas színvonalon abszolvált Csárdásért kell megdicsérni, ilyen szépen régen hallottam megszólaltatni ezt a nehéz számot. Nem hallgathatom el azonban, hogy hangja többször erőtlennek bizonyult a zenekarral vívott küzdelemben, főleg a mélyebb fekvésben.

Peller Károly hercege élvezhető volt nagynéniként is, férfiként is, de továbbra is várom nagyobb szerepben megismerni művészetét.
Dézsy Szabó Gábor – mint említettem – Latabár árnyával kell, hogy megküzdjön. Szerencsére nem teszi, maga alakítja a figurát, ettől hiteles is, élvezhető is. Összehasonlítgatni meg nem kell, nincs értelme.
Dániel Gábor Eisensteinként is szokott jó színvonalát hozta, Vadász Dániel Alfrédként komikus volt, hangilag tragikus. A címszerepet eredetileg Földes Tamás játszotta volna, azonban Fila Balázs ugrott be. Köszönet illeti tisztességes helytállásáért, de a rendezőileg is, címadásban is megerősített szerepéből nem sikerült igazi címszerepet formálnia, nem igazán hihető, hogy a jól szervezett mókát az ő Falkéja celebrálta volna.

(Fotók: Operettszínház)

Hasonló bejegyzések