Bella Máté: A tavasz ébredése, Solti Árpád: La Violetta – operavizsga a Zeneakadémián
Az év végi operavizsga első felében, Bella Máté A tavasz ébredése című operáján az első sorokban ülve a szokásos érzékszerveink mellett még egyet használhattunk: a kellékként használt gyümölcsök illata terjengett mindenfelé. Ez a kis momentum az eseménynek talán csak apró összetevője volt, mégis akár a produkció pozitívumainak egyfajta szimbolikus összegzéseként is felfogható Az előadáson ugyanis számos újszerű, de nagyon pozitív élmény érhetett minket, így ez a vizsga is folytatta azt az örvendetes tendenciát, amelynek korábbi darabjairól már beszámoltunk.
Egyfelől nagy öröm, hogy a növendékek ismét kortárs művet énekeltek, még ha ezúttal a darabok nem is voltak a magyar közönség számára oly mértékben ismeretlenek, mint a nyári vizsgaprodukció során. Sőt, A tavasz ébredését viszonylag gyakran játszott műnek tekinthetjük, néhány éve a CAFe Budapest fesztiválon is színre került. Solti Árpád alkotását korábban is egy vizsgán láthatta a közönség, így esetében annak örülhetünk, hogy nem lett belőle egyszer játszott mű:
a mostani alkalom is azt bizonyította, hogy ennek a szellemes darabnak helye van az operaszínpadon.
Mindennek köszönhetően ezen az estén nem csupán egy tanulmányi rendezvényen vehettünk részt, hanem a hazai kulturális élet fontos és érdekes eseményén.
Másfelől az ifjú énekesek jelenlegi képességei és a darabok támasztotta követelmények szerencsésen egybevágtak. Sajnos időnként megesik, hogy a művészek tanulmányaik során olyan közkedvelt, ám igen nagy nehézséget jelentő műveket énekelnek, amire még nincsenek felkészülve, és ezzel nem csupán annyi a probléma, hogy gyengén szerepelnek –
rosszabb esetben egész fejlődésükre károsan hathat az elsietett feladatvállalás, ráadásul fölöslegesen, hiszen kicsi az esélye, hogy pályájuk első éveiben ezen darabok főszerepeivel találkozhatnának.
Ezúttal azonban mindkét kortárs darab telitalálatnak bizonyult, a növendékek sokoldalú tehetségüket mutathatták meg bennük, és élményt nyújtó produkciót hoztak létre.
Harmadrészt – bár fontossága miatt akár ezzel a szemponttal is kezdhettünk volna – a kivételesen magas színvonalú zenei megvalósítás nem csupán az előadás élvezeti értékéhez járult hozzá, hanem a vizsga komolyságáról, megbecsültségéről is tanúskodott. Ha önmagában nézzük Vajda Gergely karmester és a keze alatt játszó UMZE Kamaraegyüttes művészi produkcióját, akkor is örömünket lelhettük abban, hogy az operakülönlegességek a jelentős műveknek kijáró megbecsüléssel és a ritkaságokat illető igényességgel szólaltak meg. Akár a Bella-mű drámai erejére, akár a Solti-darab sokszínű stílusjátékára gondolunk, csodálattal adózhatunk a muzsikusok teljesítményének. Ám azt is érdemes figyelembe venni, mennyire másként énekelnek a növendékek különböző karmesterek keze alatt, így Vajda Gergelyt külön elismerés illeti azért, hogy mellette a fiatal művészek képesek voltak tudásuk javát adni.
Bella Máté A tavasz ébredése című operájáról a 2015-ös előadás kapcsán részletesen írtunk. Almási-Tóth András rendezése az új szereplőgárdával is kiválóan működött, miközben természetesen az aktuális előadók színpadi karaktere hatással van a mű értelmezésére is. Mivel legutóbb nem tettük, említsük meg ezúttal a táncosokat, akik – Kulcsár Noémi sokoldalú koreográfiájában – ha kell, szereplőként működnek közre, máskor a csupasz színpad díszleteként funkcionálnak, vagy elvont tartalmakat testesítenek meg.
A mű tehát – mint a darab és mint az előadás egyaránt – kiállni látszik az idő próbáját;
az ismételt megtekintés–meghallgatás annak hibái helyett mélységét és rejtett szépségeit tárta fel.
Nagy Zsófia Wendlaként elsősorban a lázadó kamaszt formálta meg sikeresen, miközben hangjának drámaibb oldalát is megmutathatta. A vendégként közreműködő Dargó Gergely sokszor könnyűzenei asszociációkat keltő hangképzésével kissé kilógott a szereplők közül, ám szuggesztív színészi alakítása és az a filozófiai többlet, amit Menyus alakjába belevitt (egyfajta egzisztencialista lázadóvá téve a karaktert) így is rendkívül mély benyomást keltett. Marci szerepében Beéri Benjámin nagyszerűen jelenítette meg a szorongást és a fiatal fiú elfojtásait, az előadás első felének legemlékezetesebb produkciója az övé volt. A kisebb szereplők közül is jóformán mindenkiről lehetett pozitív észrevételünk: Horti Lilla utóbbi években bekövetkezett hangi fejlődése ennek a szerepnek is előnyére vált; Fürjes Anna már a darab első perceit megrázó erejűvé tette, Molnár Tímea pedig rebbenékeny líraiságával és szép hangjával is kitűnt. Molnár Anna kiváló karakterábrázolást hozott, Erdős Attilán pedig már meg sem lepődtünk, hangjának zengése és színpadi sugárzása az előadás végén feltette a pontot az i-re.
Solti Árpád La Violetta című operája mind stílusában, mind hangulatában éles kontrasztot képezett az előtte álló művel. A műsort látva fel is merülhetett az emberben a kérdés: egy nehéz dráma után képesek leszünk még felszabadultan nevetni? A darab nagy érdeme, hogy így történt, amiben természetesen a kiváló irodalmi alapanyag is szerepet játszott, Molnár Ferenc alkotása ugyanis szellemes sziporkák, nyelvi játékok és a művészvilág fricskáinak egész tárházát vonultatja fel.
Néha már-már azt érezzük, hogy a szöveg túl erős, túl sok: első hallásra a figyelmet jóformán teljesen leköti, nem nagyon hagy időt a muzsikára koncentrálni. Pedig arra is érdemes,
a színre lépő hölgyeket jellemző, különböző karakterű zenék nem csupán szórakoztató stílusjátékok, de hozzájárulnak a darab abszurditásához is.
Almási-Tóth András ezúttal jó arányérzékkel volt képes megtalálni, meddig lehet elmenni a humorban anélkül, hogy az erőltetetté válna.
A növendékek kellő természetességgel mozogtak a színpadon, miközben a figurák karikaturisztikus vonásait is meg tudták jeleníteni.
Erdős Attila komikusként is remekelt, képes nem túl komolyan venni magát, és ezáltal megmutatni a Zeneszerző figurájának esetlenségeit. Kiss Diána az utóbbi vizsgák során egyre inkább kész művésszé érett: miközben eddig főleg naivaszerepekben láthattuk, most képes ugyanezt a tulajdonságot mulatságosan kiforgatni, hangja pedig szépen és kifejezően szól. Az ezúttal vendégként visszatérő Gaál Csaba által játszott Igazgató ajtaján kopogtató többi hölgy közül elsősorban Bojtos Lucát kell kiemelni egyenletesen magas színvonalú hangi és színészi teljesítménye miatt, de a többiekre: Zuzana Kohutovára, Havár-Ferenczy Vivienre és Szigeti Karinára (valamint a titkárnőt megformáló Farkas Juditra) sem lehetett panaszunk – ezúttal senki nem volt, aki ne járult volna hozzá a sikerhez, vagy szépséghibát ejtett volna a produkción.
A korábbiaktól eltérően egyre kevesebbet kell udvariaskodnunk, fejlődési lehetőségeket emlegetnünk a vizsgaprodukciók méltatásában, hiszen a mostani újfent megállja a helyét akkor is, ha minden engedékenység nélkül, előadásként tekintünk rá.
A címlap elolvasása és a művészek ismerete nélkül talán az sem tűnt volna fel, hogy nem csupa már pályára lépett énekes vett részt benne,
és bár természetesen egy hasonló eseményen nagy számban képviseltetik magukat azok, akik kifejezetten egy-egy vizsgázóra kíváncsiak, reméljük, előbb-utóbb odaszokik a közönségnek az a része is, amely ritkán játszott darabot, különlegességet, érdekességet akar látni. Vagy egyszerűen csak egy jó operaprodukciót.
Fotók: Felvégi Andrea / Zeneakadémia