Opera és dráma

Színházak Éjszakája az Erkel Színházban – KONDOR KATA beszámolója a szeptember 21-i eseményről

A Színházak Éjszakáján mindig felbolydul a város: ami addig csak passzív befogadói élmény volt, hirtelen sok irányból megtapasztalható, megfogható, emberközeli valósággá válik. A nézők bemehetnek a kulisszák mögé, felmehetnek a színpadra, megérinthetik az előadókat, és kipróbálhatják magukat, hogyan szerepelnének a világot jelentő deszkákon. Az Opera nem először vett részt a programsorozatban, ám egy ilyen összetett műfaj esetében különösen érdekes lehet a műkedvelő nézők számára, hogy a felszín mögé lássanak, megtapasztalhassák, kiből, miből és hogyan jön létre az előadás. Így újságíróként én is nekiindultam, hogy részt vegyek az Erkel Színházban rendezett késő esti, interaktív programon.

A műsor és a feladatok a magyar dráma napja alkalmából Az ember tragédiája londoni színe köré épültek, angol vonatkozású volt a környezet és az elhangzó darabrészletek is. Az első állomás az Erkel Színház előtere volt, itt az est műsorvezetői szerepét is magára vállaló rendező, Aczél András köszöntötte a közönséget, majd mindjárt kiadta a feladatot:

a fogasokon sorakozó jelmezek és egyéb kiegészítők közül kellett mindenkinek magára vennie valamit, amitől hihetőbbé vált, hogy a 19. századi London utcáin bukkanunk fel.

Nekem egy fekete csipkéből készült és valamiféle szőrmével díszített pelerin jutott, de akadt, aki palástot, díszes fejéket vagy ördögszarvat viselt. Mikor mindenki beöltözött, muzsika csendült fel, a magát tangóharmonikán kísérő Horváth István énekelte Bob herceg belépőjét, és vezette be a jelenlévőket az Erkel Színház nézőterén át a színpadra. Itt már kedves kis kockás abroszos asztalok vártak minket, amihez a bejáratnál kapott műsorlap színe alapján, öt csoportban kellett leülni.

Horváth István (fotó: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

A program első felében valóban csupán a mulatozó londoni tömeg szerepe jutott nekünk, az asztalra némi elemózsia és ital is került, így hallgathattuk végig a nyitószám után Falstaff bordalát A windsori víg nőkből Palerdi András előadásában, majd egy duettet Flotow Márta című operájából, Rőser Orsolya Hajnalkától és Megyesi Schwartz Luciától. Az énekes produkciókat zongorán Zsoldos Bálint kísérte.

Ám mielőtt a késői időpont elálmosíthatott volna minket, hirtelen felénk irányult a reflektorfény: egy kis improvizációs játékban kellett bizonyítani, milyen operaszereplők lennénk.

Mátyássy Szabolcs zeneszerző mutatta be a zongoránál azokat a zenei stílusokat, amelyekben a csapatoknak rögtönözniük kellett: kortárs, gregorián, musical, rock and roll és népzene. Minden csapat képviselője húzott egy-egy stílust, a szöveget pedig a londoni színnek a szintén a műsorlapon szereplő kis részlete adta.

Színházak Éjszakája (fotó: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

A mi csapatunk, a Piros Csapat a kortárs zenét húzta (azt hiszem, aki rendszeresen olvassa lapunkat, és észrevette már a napjaink zenéje iránti érdeklődésemet, meg sem lepődik a véletlen ilyetén játékán). Egy másik, szerencsés véletlen is mellénk szegődött azonban, ugyanis a mi csapatunknak volt olyan tagja is, aki az operát a produkciós oldaláról is ismerte, így a kiváló fiatal bariton, Sándor Csaba magára is vállalta, hogy kis jelenetünk zenei vezetője lesz.

Mivel a legújabb zene sokszor tartalmaz meglepő vagy kiszámíthatatlan elemeket, elég nagy szabadságunk volt;

miközben néhány vállalkozó kedvű csapattag énekelte a sorokat (szintén Mátyássy Szabolcs kíséretével), a többiek különféle effektekkel színesítették a muzsikát. Azután a többi négy produkció is elhangzott, ám a második csapat is kapott segítséget, hozzájuk Palerdi András állt be énekelni.

Színházak Éjszakája (fotó: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

A fárasztó feladatokat aztán újabb remek darabrészleteket megtekintve pihenhettük ki; most már tényleg Az ember tragédiáját feldolgozó művek hangzottak el. Elsőként Bozay Attila Az öt utolsó szín című operájából, természetesen újfent a londoni színből egy részlet, a cigányasszony jóslata Horváth István (Ádám), Palerdi András (Lucifer) és Gál Erika (a jósnő) előadásában. Teret kapott a táncművészet is, Kocsák Tibor balettzenéjére Nádasdy András készített koreográfiát, amit Kim Minjung és Melnyk Vladyslav adott elő. Majd egy igen érdekes projektbe nyerhettünk betekintést: az Opera is részt vett a Színházak Éjszakájának azon kezdeményezésében, amelynek során előadóművészek videóra mondták Az ember tragédiája teljes szövegét. Az intézmény szólistái és énekkari művészei a darab Ránki György-féle feldolgozásának haláltáncjelenetét adták elő, a sok rövid megszólalás számos közreműködőt igényelt, így néhány másodpercenkénti váltásban láthattuk a jól ismert arcokat, amint a zongora mellől a kamerába énekelnek. Az estet a Halál keringője zárta Dobos Attila operájából, melyhez Rőser Orsolya Hajnalka szédítő magasságokból szállt le közénk, hogy aztán az összes közreműködő férfitáncost az ujja köré csavarja.

A kései időpont ellenére sem álmosodtunk el, az érdekes produkciók és a szokatlan környezet mindenkit felvillanyozott, egyenesen rövidnek tűnt a program. Ám egyszer csak felhangzott a taps, és át kellett adni a terepet, no meg persze a szép jelmezeket a következő csapatnak. Reméljük, ők is olyan élvezettel töltöttek el egy órát az Erkel Színház színpadán, ahogyan mi.

Fotók: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház