Jonas Kaufmann: It’s Christmas – ESZTERGÁLYOS MÁTÉ írása
Ha valaki a Bajor Állami Operaház 25. Adventi Jótékonysági Koncertjének élő közvetítésén hallotta Jonas Kaufmannt adventi dalokat énekelni, az teljes joggal igényli karácsonyra a német tenor új albumát. Aki boltban bukkan a lemezre, az is teljes joggal veszi meg… másnak.
A karácsonyi lemez műfaja nem idegen az operaénekesek világában, ám az „év végi tenorünnep” még ezen belül is külön kategória. Pavarotti, Domingo, de Mario Lanza is több ízben énekelte már a Csendes éjt és közkedvelt angolszász párjait.
Félreértés, hogy egy operaénekes – az énekesmesterség csúcspéldányaként – valamennyi vokális műfajba bátran lemerészkedhet.
És a „le” itt nem feltétlenül vertikális, jóval inkább horizontális skálán értendő, vagyis a különbségtétel nem értékítélet, csupán a rétegből a popularitás felé terjeszkedés. Hiszen mondjuk ki, a karácsonyi ének pop-műfaj, a nagyközönségnek szól. De miért ne énekelhetne egy operaénekes a népnek, számára közismert, ünnepi slágereket? Azért, mert a crossover műfaja kettős csapdával bír, és mindkét buktató az amúgy is kicsiny operaközönséget ritkítja.
Ha az előadó egy számára vajmi kevés megpróbáltatással szolgáló műben saját hangminőségéhez kíván hű maradni, úgy az operaidegen hallgatóságot magától értetődően veszíti el. Az operaénekesi hangképzési technika ugyanis leveti magáról a közismert nótát. Ha valóban csendes az az éj, azt nem lehet teli torokból zengetni, mert nevetségessé válik. A másik csapda, ha a művész a jó kedélyű könnyedségnek engedve, gallérját meglazítva feledkezik bele a dalolásba, az amúgy operaértő rajongó dermedt döbbenetére.
Természetesen a kedvenc operaénekes mellett mindenkinek lehet favorit popénekese, lemezük kiválóan megfér egymás mellett a polcon, na de ki követelné a könnyű műfaj sztárját Nemorinóként színpadra? És fordítva!
Jonas Kaufmann It’s Christmas című legújabb kiadványának közönségcsalogató borítója, eddig megjelent videoklipjei és második CD-je tökéletesen illenek a fent vázolt problémakörbe. A „Jingle Bells” vagy a „Let it snow!”, huncut angolsággal előadva, ha lehet ilyet mondani, idén különösen ünnepidegen. Egészen félelmetes szerencse, hogy az album rejt egy másik, összesen huszonhat számból álló, valódi kuriózumnak számító CD-t is. Sorrendben amúgy az első korong a német adventi dalhagyományra (Adventslieder) és Kaufmann valódi géniuszára épít. A javában 17-18. századi barokk énekek és népdalok a karácsonyt a kereszténység kétezer éves gyökereiben, és nem bevásárlóközpontokban keresik. Kaufmann ráadásul ezen a CD-n a tőle megszokott érzelmes, finom daléneklés mellett egy nagyon fontos tényezőt is magáénak tudhat: a meghittséget. És ez bizony, ha lehet ilyet mondani, idén különösen felemelő.
Kaufmann reményeim szerint pontosan látja, hogy albuma méltatlan darabja az életműnek. De tovább megyek, néhol nagyon kínos is. Ugyanakkor nem hiába esett a fent említett müncheni adventi közvetítésben a választása éppen Johann Sebastian Bach és Michael Praetorius egy-egy művére, miként az sem véletlen, hogy minikoncertjét a Maria durch ein Dornwald ging című zarándokénekkel nyitotta, mely bensőséges bibliai témát, Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatását meséli el. Aki az előadásról lemaradt, az említett dalokat az első lemezen keresse.
Mindenki maga döntheti el, hogy az idei különös karácsonyt megélni vagy túlélni szeretné, elvégre a félreértésen alapuló műfaj idei zászlóshajó-kiadványa mindkettőre kínál megoldást. De abba is gondoljunk bele, hogy pestis és fekete himlő még az 1600-as években is létezett Európában, márpedig adventkor már akkor is zengett az ének, a járvány pedig idővel elmúlt. Hátha idén is segít.