Bánk bán a Perkupai Operafesztiválon

Negyedszer is operafesztivált rendeztek a borsodi faluban. KOVÁCS ALEXANDRA beszámolója

Augusztus 16-án és 17-én került megrendezésre a 4. Perkupai Operafesztivál, Szegedi Csaba operaénekes szervezésében, valamint Molnár Zoltán polgármester és lelkes csapatuk támogatásával. Bár az eseménysorozat programja a tavalyiakhoz képest idén is hasonlóan épült fel, számos meglepetést tartogatott a vendégek számára.

Az augusztus 16-i fesztiválnyitó hangversenyen a világhírű Angelica Leánykar lépett fel a református templomban Gráf Zsuzsanna karnagy vezényletével, akit idén Érdemes Művész-díjjal jutalmaztak.

Perkupai Operafesztivál

A második nap délelőttjén Sebestyén Márta Prima Primissima-, valamint Kossuth-díjas előadóművész adott népzenei koncertet a katolikus templomban, ifj. Szerényi Béla és Szabó Zoltán kíséretében, akik a legkülönbözőbb magyar népzenei hangszerek bevonásával tették felejthetetlenné az előadást.

12 órától megnyílt a fesztivál Kézműves- és Gasztroudvara, ahol a kultúraélvező fesztivállátogatókat gasztronómiai élvezetek várták a helyi kistermelők portékái jóvoltából, egészen este 18 óráig. Az irodalmi emlékóra keretén belül Kalász Lászlóra emlékeztek a róla elnevezett Művelődési Házban. Az idei év vendégei között volt Nemcsák Károly színművész, valamint Szécsi Viktória énekesnő és Vihula Mihajlo gitárművész, akik az általuk kiválasztott és megzenésített Kalász László-verseket adták elő a teltházas közönség előtt.

A felvonulás (fotó: Perkupai Operafesztivál)

A lovas hintós felvonulás szombaton öt órakor indult a református templom elől, majd ugyanoda érkezett vissza; este hétkor pedig a csúcspontjához ért a fesztivál az esti gálakoncerttel. A nagy érdeklődésre, valamint a templom véges befogadóképességére való tekintettel immár második éve a kertben ülve, kivetítőn is végig lehetett követni a benti eseményeket.

Az este a Szekeres László zongoraművész, zeneszerző által írt fanfárral indult, melyet idén is a Brasstones Rézfúvós Quintet szólaltatott meg, akiknek az estén jelentősebb szerep is jutott. A vendégek között szerepelt Meláth Andrea mezzoszoprán, a Zeneakadémia tanszékvezető professzora, valamint korunk egyik fiatal operacsillaga, Zemlényi Eszter koloratúrszoprán.

Szegedi Csaba (fotó: Perkupai Operafesztivál)

Az este folyamán idén először adták át az Ifjú Tehetség-díjat, melyet a miskolci születésű Forgács Péter pályakezdő basszista kapott, akinek hangi adottságai, szorgalma és alázata komoly reménységekre ad okot.

Az este minden énekes megajándékozta a közönséget egy áriával, majd az ismerős dallamok után felcsendült a Bánk bán baritonváltozatának teljes második felvonása a négy művész előadásában. A zenekart maximális virtuozitással Tóth Sámuel Csaba pótolta, aki a Magyar Állami Operaház korrepetitora, emellett a Zeneakadémia karmesterszakos hallgatója.

Zemlényi Eszter és Szegedi Csaba (fotó: Perkupai Operafesztivál)

Végül pedig éjszakába nyúló szeretetvendégség vette kezdetét a templomkertben, ahol a vendégek finom falatok között oszthatták meg egymással élményeiket, a művészeken kívül pedig találkozhattak a fesztivál borával és tortájával is.

Idén augusztus 16-án és 17-én két napig a kultúráé volt a főszerep a nyolcszáz fős borsodi kisközségben, ahol sikeresen ért véget a negyedik Perkupa Operafesztivál.

Fotók: Perkupai Operafesztivál