Díjátadóval zárult a „Puccini Itáliája”-évad

A 2018/19-es évad végén is három énekes lett a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese

Balga Gabriella (fotó: Csibi Szilvia / Magyar Állami Operaház)

Európában, kiváltképp német nyelvterületen az operavilág legrangosabb kitüntetésének számít a Kammersänger-cím, amelyet az Opera vezetése 2012-ben honosított meg a magánénekeseknek odaítélhető „A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese” cím létrehozásával. Az elismerés – amely kiemelt honoráriummal párosítva egy évadon át illeti meg a kitüntetettet – az aktív szólisták iránti megbecsülést kívánja kifejezni, értékelve tehetségüket és teljesítményüket. A balettművészek körében azonos célt szolgál a „A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja” cím, amely a francia balett hagyományaiból táplálkozik.

A 2019/20-as évadban az opera és a balett műfaját egyaránt jelképező, hattyút formázó Herendi porcelán díj egyik kitüntetettje Balga Gabriella. A felvidéki születésű lírai koloratúr mezzoszoprán 2012-ben debütált az Operában. A számos nemzetközi énekverseny első helyezését kiérdemlő énekes az idei évben Puccini Edgar című operájának magyarországi premierjében és a novarai Teatro Cocciában bemutatott két kortárs olasz egyfelvonásos, Giampaolo Testoni Fantasio és Fortunio című műveinek címszerepeiben is debütált. Emellett a zágrábi Hunyadi László vendégjátékban, A varázsfuvolában, A hugenottákban, valamint az Olasz nő Algírban és a Così fan tutte című vígoperákban, illetve a Háry János című daljátékban is kivívta a közönség elismerését.

Ugyancsak az Opera kamaraénekesi címének birtokosa a következő évadban Boncsér Gergely. A miskolci születésű tenor 2008-ban lett két évig a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa, majd a 2010-es években mind fajsúlyosabb szerepekben bizonyította tudását, miközben a Budapesti Operettszínháznak is népszerű bonvivánja lett. A 2016-ban Simándy József-díjjal is kitüntetett énekes A Nyugat lánya-, a Gioconda- és a Manon Lescaut-premierekben is főszerepet énekelt, de közreműködött a Krizantémok, avagy Liù halála című vegyes műfajú alkotás bemutatójában is, míg a repertoárból A hugenották és a Bohémélet főszerepeiben is nagy sikert aratott, beugrásával pedig Gregory Kunde áriaestjének fináléját is megmentette.

Haja Zsolt és Ókovács Szilveszter (fotó: Csibi Szilvia / Magyar Állami Operaház)

Szintén kamaraénekesi címmel díjazta az Opera vezetése Haja Zsolt munkáját. A számos énekversenyen díjazott debreceni bariton ugyancsak 2008-ban mutatkozott be a Magyar Állami Operaházban, és mára egyik legfoglalkoztatottabb művészeinek egyike. Az elmúlt évadban részt vett a Carmina Burana, a novarai Fantasio és Fortunio, valamint az Edgar premierjében, emellett alakította Petúr bánt Beregszászon, New Yorkban és az Erkel Színpadán, a Bohémélet Marcellóját Szegeden és Dunaszerdahelyen félig szcenírozott változatban, Budapesten kétfajta rendezésében énekelte, de a Leoncavallo-féle Bohémekben is bemutatkozott Rodolfóként. A Székely fonó előadással megjárta a V4 országok fővárosait, de volt Háry János, szerepelt a János vitézben, a Porgy és Bessben és a Bajazzókban is.

A „Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja” (Csillaga) címet a következő évadban Melnik Tatiana első magántáncos viselheti. Második alkalommal adták át a „Magyar Állami Operaház Énekkarának Kamaraművésze” címet az Opera Énekkar egyik tagjának, idén Tóth G. Zoltán részesült az elismerésben, aki csaknem három évtizede meghatározó tagja az együttesnek, szólista képessége, kivételes hangterjedelme, és fegyelmezett művészi hozzáállásával a basszus szólam megkerülhetetlen erőssége. Az ugyancsak második alkalommal odaítélt „Magyar Nemzeti Balett Kamaraművésze” címet Majoros Balázs címzetes magántáncos érdemelte ki. A „Magyar Állami Operaház Kamaraművésze” címet ez alkalommal Kiss Sándor klarinétművész vehette át, aki csaknem két évtizede az együttes megbecsült tagja, művészi alázattal és nemzetközi színvonalú kvalitásai révén pontosan kíséri a színpadi művészek munkáját.

A gálaműsor előtt átadott díjak (fotó: Csibi Szilvia / Magyar Állami Operaház)

Hagyományosan a Csillagóra Gálaestet megelőzően, bensőséges hangulatú ünnepségen adják át az Opera azon elismeréseit, amelyeket a dalszínház egykori jeles művészeinek és kiemelkedő egyéniségeinek emlékére alapítottak. Az Erkel Színház Bernáth Aurél-termében megtartott eseményen a kiváló basszista, Székely Mihály emlékét őrző plakettel idén Palerdi András magánénekes munkáját ismerték el, aki az évadban a Manon Lescaut premierjében Geronte-ot alakította, de Porgyként, az Olasz nő Algírban Musztafájaként, A varázsfuvola Sarastrójaként és a Nabucco Zakariásaként is láthatta a közönség, míg a New York-i vendégjáték alkalmával Kékszakállú szerepében aratott sikert. Az egykori főrendező és vezető tervező, Oláh Gusztáv nevét viselő emlékplakettet Alexandru Agache magánénekes kapta meg, aki idén a Gioconda bemutatóban Barnabát alakította, de a Nabucco címszerepében és a Bajazzók Toniójaként is ünnepelte őt a közönség.

A karmestereknek és hangszeres művészeknek adható Ferencsik János-emlékdíjban Kovács Judit, az Opera Zenekar hegedűművésze részesült, míg a Komor Vilmos karmester emlékére alapított plakettet Csige Attila üstdobművész vehette át.

Az Operaház egykori elismert jelmeztervezője, Márk Tivadar emléke előtt tisztelgő plakett idei díjazottja Lisztopád Krisztina jelmeztervező, aki többek közt a Porgy és Bess, A tündérkirálynő, A tenor és A telefon című produkciók öltözékein is dolgozott. Az Erkel Színház egykori főügyelője, Gela Lajos emlékére alapított plakettben, amelyet az Opera művészeti támogató területén dolgozó munkatársa kaphat meg, Fekete Veronika feliratozó részesült.

Forrás és fotók: Magyar Állami Operaház