Újra műsoron A tüzes angyal

Prokofjev operáját még két alkalommal láthatja a debreceni közönség

Haja Zsolt a Prokofjev-opera főszerepében (Fotó: Kelemen József / Armel Operafesztivál)
Haja Zsolt a Prokofjev-opera főszerepében (Fotó: Kelemen József / Armel Operafesztivál)

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház a 2014/2015-ös – a középkor és a kereszténység tematikájára épülő – évadában újra műsorára tűzte Szergej Prokofjev A tüzes angyal című operáját. A darab az Európa-szerte ismert és elismert Silviu Purcărete rendezésében került bemutatásra 2010-ben, és abban az évben az Armel Operaverseny legjobb produkciójának járó, a szakmai zsűri által odaítélt díját is kiérdemelte. Idén júniusban pedig ezzel a produkcióval vendégszerepel a társulat a miskolci Bartók Plusz 2015 Nemzetközi Operafesztiválon

Az idei évadban felújított produkció még két alkalommal látható Debrecenben: 2015. január 24-én (szombaton) és 26-án (hétfőn). A főszerepeket Bátori Éva és Haja Zsolt éneklik, az előadások karmestere Medveczky Ádám.

Az előadásról bővebb információ a Csokonai Nemzeti Színház honlapján található.

A 2010-es bemutatóról szóló kritikánk itt olvasható.

Fotó: Kelemen József / Armel Operafesztivál