Teljes fesztiválra készülnek Salzburgban

Három új operaprodukció és három felfrissítés szerepel a 2021-es nyári játékok műsorán

A tavalyi év erősen redukált fesztiválprogramja után minden szempontból a korábbi hagyományokhoz visszanyúló, teljes fesztiválévadot terveznek a 2021-es Salzburgi Ünnepi Játékokra – legalábbis ez derül ki a tegnap nyilvánosságra hozott program gazdagságából. Az összesen hat színpadi és koncertszerű operaprodukciót tartalmazó műsoron megtalálható az idei, „takarékos” évben elhalasztott bemutatók némelyike, tovább játsszák az idei bemutatókat, de teljesen új előadások is színre kerülnek.

A bemutatók sorát Mozart Don Giovannija nyitja július 26-án, melynek rendezője a hajdani performansz-alkotóból mára jelentős operarendezővé lett Romeo Castellucci, karmestere pedig a formabontó produkciókban gyakran közreműködő Theodor Currentzis saját zenekara, a permi musicAeterna élén. A címszerepet Davide Luciano, Leoprellót Vito Priante alakítja az összesen hatszor látható előadásban.

Luigi Nono Intolleranza 1960 című négyszer kerül színre a Felsenreitschule színpadán. A 20. század második felének meghatározó komponistája ma is égetően aktuális problémát állít művének középpontjába – talán elég, ha annyit mondunk, hogy a darab főszereplője „un emigrante”, akit Sean Panikkar alakít. Az előadást Jan Lauwers rendezi, a Bécsi Filharmonikusokat a 20. századi és kortárs zene elismert szakértője, Ingo Metzmacher vezényli.

A hagyományos operaközönség, a nagy hangok szerelmeseinek kegyeit keresi az Anna Netrebko főszereplésével négy alkalommal színre kerülő Tosca-produkció a fesztivál utolsó hetében, a Großes Festspielhaus színpadán. Puccini operáját Michael Sturminger rendezi, a Bécsi Filhamonikusokat Marco Armiliato vezényli. A férfi főszerepekben Yusif Eyvazov (Cavaradossi) és Ludovic Tézier (Scarpia) lesz látható.

Salzburg látképe (fotó: Salzburgi Ünnepi Játékok)

Az elmúlt évek hagyományának megfelelően a nyári fesztiválon újra műsorra tűzik a néhány hónappal korábban, a Pünkösdi Ünnepi Játékokon bemutatott produkciót, Cecilia Bartoli főszereplésével. Ezúttal Händel Il trionfo del Tempo e del Disinganno című oratóriumának szcenírozott változata lesz látható ötször Robert Carsen rendezésében a Haus für Mozartban, a Les Musiciens du Prince-Monaco együttesét Gianluca Capuano vezényli.

Az idei fesztivál két bemutatója is színre kerül jövőre: Mozart Così fan tutte című operájának egyrészesre rövidített változata Christof Loy rendezésében, Joana Mallwitz vezényletével lesz látható a Großes Festspielhausban, míg Richard Strauss Élektráját Krzysztof Warlikowski rendezésében, Franz Welser-Möst vezényletével tűzik újra műsorra a Felsenreitschuléban, a címszerepben Ausrine Stundytéval.

A két koncertszerű operaelőadás ezúttal nagyon különböző zenetörténeti korokba kalauzolja a közönséget. Morton Feldman 1977-es Neither című operája Samuel Beckett nyomán komponált monodráma szoprán hangra, vonóskvartettre és zenekarra – a szopránszólamot Sarah Aristidou énekli, a karmester Ilan Volkov lesz a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekara élén. Berlioz Faust elkárhozása című drámai legendáját Alain Altinoglu dirigálja a Bécsi Filharmonikusok élén, a három főszerepet valódi világsztárok éneklik: Elīna Garanča, Charles Castronovo és Ildar Abdrazakov.

Az operai programban jövőre nem találunk magyar közreműködőt, és a koncertkínálatban is csak egyet: augusztus 11-én Schiff András játssza Bach partitáit a Mozarteum koncerttermében.

Salzburger Festspiele / Opera-Világ