Sztrájkfelhívás az Operaházban

A három reprezentatív szakszervezet a kollektív szerződés hiányára hivatkozva hirdet sztrájkot – a főigazgató méltánytalanságot és demoralizáló hatást emleget

Az új kollektív szerződés megkötéséig sztrájkot hirdet a Magyar Állami Operaházban az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSz), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSz) és a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete (SzMDSz). Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója szerint az új kollektív szerződésről folyamatosan tárgyalnak, és az eddigi juttatások nagy többségét továbbra is biztosítják a dolgozóknak.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott sztrájkfelhívás szerint az Operaházban augusztus 1-jétől nincs kollektív szerződés, mivel a korábbi felmondásának visszavonására, illetve egy új szerződés megkötésére irányuló tárgyalások eddig nem vezettek semmilyen eredményre. Mint írják, a három reprezentatív szakszervezet augusztus 1-jével sztrájkbizottságot alakított vezető tisztségviselőiből. A szakszervezetek azt várják, hogy a végzett munkáért járó juttatások mértéke növekedjen, de legalább stabilizálódjon, ezzel egyidejűleg a foglalkoztatás biztonsága és kiszámíthatósága is meglegyen. „A kollektív szerződés hiánya súlyos csapás az operaházi munkatársak szociális és gazdasági érdekeire, mivel nincs jogi biztosíték – ahogyan azt a jelen helyzet is mutatja – az előző évad munkabéreinek, egyéb anyagi juttatásainak, valamint az eddig jól tervezhető és ellenőrizhető munkáltatási gyakorlat rövid távú fenntarthatóságára sem” – olvasható a felhívásban.

A Magyar Állami Operaház

Bárány Balázs Péter, az Operaház mintegy 300 alkalmazottját képviselő ODFSz elnöke az MTI-nek szerdán elmondta: a sztrájkfelhívás addig él, ameddig a kollektív szerződést nem tudják megkötni, a tárgyalásoktól függően határoznak arról, hogy ténylegesen mikor van sztrájk. Véleménye szerint az előző kollektív szerződést ok nélkül mondta fel az Opera vezetése. A felmondást követően elkészítettek egy általuk alkalmasnak ítélt kollektív szerződést, érdemi tárgyalások azonban nincsenek – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. Kiemelte: a művészek maximálisan, az elvárhatón túl teljesítettek, akár a balett-, akár az énekkar közösségét nézzük, a kötelező szolgálatszámnál 20 százalékkal többet vállaltak. A kollektív szerződés hiánya havonta 150 millió forint bérjellegű kifizetést vesz el az emberektől, azaz átlagosan és fejenként 130 ezer forint havonta a jövedelemcsökkenés. A túlóra, az éjszakai pótlék lehetőségei megszűntek – fűzte hozzá.

Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója a sztrájkfelhívásra reagálva MTI-nek hangsúlyozta, hogy az új kollektív szerződésről – a törvényeket betartva – folyamatosan tárgyalnak, de az eddigi juttatások nagy többségét, csaknem 40 féle jogcímen, eztán is biztosítják az 1200 közalkalmazottnak. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Állami Operaházban 2017. január 1-jén mind az 1200 közalkalmazott bére emelkedett, egy hónappal később pedig a legszerényebb keresetű 531 dolgozó illetménye nőtt újra, jelentősen. A következő másfél évben az Ybl-palota zárása miatt értelemszerűen jelentős munkamennyiség-csökkenés várható, gyakorlatilag azonos szinten maradó kifizetések és kedvezmények mellett. Mint kiemelte, az intézmény vezetése a csaknem 50 milliárdos ingatlanfejlesztések után (Erkel Színház, Eiffel Műhelyház, Operaház, Üzemház) küzd egy 2018 végi vagy 2019 eleji újabb progresszív bérfejlesztésért. Ókovács Szilveszter úgy vélte: „2017 augusztusának elején sztrájkot hirdetni nem csak érthetetlen – hisz mindenki a szabadságát tölti –, de sejthető, öncélú médiafelhajtása miatt méltánytalan és az Opera mostani nem könnyű, sok különböző épületbe széttagolt, ugyanakkor nagyberuházásokkal és turnékkal ékes helyzetében demoralizáló, és a magyar valóságtól elrugaszkodott cselekedet”.

MTI