Székelyföldi Operahetet rendeznek

Négy előadást tart a Kolozsvári Magyar Opera Csíkszeredában

Négy előadást tart Csíkszeredában a Kolozsvári Magyar Opera a Székelyföldi Operahét keretében, az előadásokon Miklósa Erika és Kovácsházi István is címszerepet énekel.

A Krónika című erdélyi napilap szerdán elektronikus kiadásában közölte, hogy a június 18. és 23. között zajló operahéten négy előadást visz színre a kolozsvári dalszínház. Ez azért számít különlegesnek, hiszen a Kolozsvári Magyar Opera utoljára az 1980-as években vendégszerepelt Székelyföldön, azóta erre nem volt lehetőség.

A Kolozsvári Magyar Opera

Szép Gyula, az opera igazgatója elmondta: fő céljuk az opera és az operett műfajának eljuttatása a székelyföldi magyar közösséghez, hiszen az ottani közönségnek nincs lehetősége rendszeresen élő operaelőadásokat látni. Reményei szerint a mostani esemény hosszú távú együttműködés első állomása lesz, és gyakrabban fognak fellépni a régióban.

Az operahét keretében színre viszik Verdi Traviatáját, illetve Erkel Ferenc Bánk bánját, amelyben Miklósa Erika énekli Melinda szerepét, és Kovácsházi István alakítja Bánk bánt. Emellett a kolozsvári opera bemutatja a Kárpát-medence leghíresebb operettjét, a Csárdáskirálynőt, illetve Venczel Péter és Moravetz Levente alkotását, az Ali baba és/vagy negyven rabló című családi musicaljét. Ez utóbbit főleg a fiatalabb közönségnek ajánlják.

MTI