Peter Konwitschny a MüPában

A neves rendező Élő vagy halott színház címmel tart előadást

Peter Konwitschny (fotó: Művészetek Palotája)
Peter Konwitschny (fotó: Művészetek Palotája)

Peter Konwitschny korunk német operajátszásának egyik legelismertebb rendezője, a berlini Művészeti Akadémia, a lipcsei és a hamburgi Szabad Művészeti Akadémia, valamint a Szász Művészeti Akadémia tagja, 2002 óta a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola címzetes professzora. Többször is megválasztották az évad rendezőjének. Előadásaiban újszerű logikával irányítja a figyelmet a zenés színpadi műfajok komplexitására, a köztük lévő összefüggésekre. „Egyetlen résztémát sem lehet a teljesség összefüggése nélkül megragadni, ebből ad jó leckét az opera”, vallja. Az operettet is nagyra becsüli, hiszen „A mosoly országában Lisa és Szucsong szerelme épp oly erős, mint Trisztáné és Izoldáé”. Ilyen és hasonló példák sokaságával várja előadására ezúttal is az érdeklődőket. A moderátor a kiváló magyar zenetörténész, Mesterházi Máté lesz.

A június 21-én, 11 órakor tartott beszélgetésen a részvétel ingyenes, de a Művészetek Palotája honlapján szükséges regisztrálni hozzá.

Forrás és fotó: Művészetek Palotája