Operaverseny és új fesztivál Szegeden

Az Armel Produkció, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Pannon Filharmonikusok – együttműködve Európa legrangosabb komolyzenei és opera-csatornájával, a Mezzo Televízióval – új operaversenyt és fesztivált alapítanak Szegeden.

Mezzo Operafesztivál
Mezzo Operafesztivál

Az eseménysorozat nem a hagyományos értelemben vett énekverseny, vagyis a megmérettetés során a résztvevő énekesek nem csak hangi adottságaik és énektudásuk révén versengenek egymással; az az előadó nyer, aki a legmagasabb szinten képes ötvözni a műfaj komplex szakmai kívánalmait. Ennek érdekében a verseny szervezői és partner operaházai öt új produkciót állítanak színpadra, melynek szereplői a verseny résztvevői lesznek. A produkciókat a partner operaházakban próbálják, majd 2008. novemberében egy fesztivál keretében Szegeden valamennyit bemutatják. A nemzetközi zsűri ezt követően dönt a legjobb férfi és női versenyző kilétéről.

A fesztivál partner-operaházai 2008-ban:

• Opéra de Rennes (Franciaország)
• Bremen Theater (Németország)
• Balti Opera (Gdansk, Lengyelország)
• Opera Dicapo (New York, USA)
• Szegedi Nemzeti Színház (Magyarország)

A versenyprodukciók 2008-ban:

• Heinrich MarschnerDer Vampyr (Rennes, Franciaország)
• Kunze – Kingsley: Raoul (Bréma, Németország)
• Benjamin BrittenLukrécia meggyalázása (Gdansk, Lengyelország)
• Robert WardThe Crucible (New York, USA)
• Francesco CileaAdriana Lecouvreur (Szeged, Magyarország)

A versenyprodukciók rendezői 2008-ban:

Alföldi Róbert (New York), Julia Haebler (Bréma), Balázs Zoltán (Rennes), Telihay Péter (Gdansk), Michael Sturm (Szeged).

A verseny első fordulójára Magyarországon november 17. és 20. között, Szegeden kerül sor. Ebben a fordulóban a zsűri a hangi adottságok alapján választja ki a továbbjutókat. A jelentkezőknek két szabadon választott, különböző stílusú operaáriát kell bemutatniuk kotta nélkül.
A jelentkezési határidő november 14., a nevezési díj 20 000 Ft (80 Euro).

A verseny további menetéről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat. Bővebb információk a www.operaverseny.hu oldalon találhatók.