Ókovács: Nem nyit ki 2019-ben az Operaház

A főigazgató az ATV Egyenes beszéd című műsorában emellett a Billy Elliot-botrányról, a New York-i turnéról és a közelgő keresztény évadról is beszélt

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt kedden este Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Az atv.hu oldalon olvasható összefoglaló szerint a műsorvezető, Rónai Egon többek között arról is érdeklődött, hogyan viseli a főigazgató, hogy az Operaház vezetése mindig politikai ügy?

Ókovács Szilveszter szerint abból a szempontból nem meglepőek a vele kapcsolatos, politikai színezetű viták, hogy az általa vezetett intézményt fontossága kiemeli a kulturális intézmények közül. Mint fogalmazott: az Opera 134 éve méreténél fogva kilóg a kulturális intézmények közül. Mindig parlament elé vitt ügy volt, mert csúcsintézményként több látszik belőle, mint egy vidéki színházból.

Ezzel tehát tud mit kezdeni a főigazgató, de mint mondta, az abszurd helyzeteket nem tudja kezelni. Ilyen, szerinte abszurd helyzetekre mondott két példát is. Az egyik, amely szerint a kormány úgymond levetette az Operával az Erkel színház műsoráról a Billy Elliotot, miközben

a valóságban a musicalt hetente kétszer játszották.

Ókovács Szilveszter szintén abszurdnak nevezte azokat az állításokat (többek között Fáy Miklós kritikus blogbejegyzését), amelyek kétségbe vonják, hogy az Operaház amerikai turnéja sikeres volt. A turnén az Operaház összesen 367 művésze vett részt. Mint mondta: érdemes több önbizalommal kezelni az általa vezetett intézményt, hiszen a Magyar Állami Operaház a világ negyedik legnagyobb operaháza és a legaktívabbak egyike.

Ókovács Szilveszter (fotó: Vermes Tibor)

Az amerikai turné eredményének tekinti Ókovács Szilveszter, hogy a diaszpóra magyarjainak és az amerikaiaknak ma már van fogalmuk arról, mi az a Bánk bán és milyen az, ha magyarok játsszák el A kékszakállú herceg várát. A főigazgató beszámolt róla, hogy a Bánk bán New York-i bemutatója előtt Plácido Domingo felhívta, és kért két jegyet az előadásra, ahol Áder János köztársasági elnök mellett ült. Ókovács Szilveszter szerint Domingo nagyon élvezte az előadást.

A Bánk bán egyesült államokbeli, olasz nyelvű előadásaival kapcsolatban Ókovács Szilveszter elmondta:

el kell érni, hogy a Bánk bán egy, a magyarnál elterjedtebb nyelven is meghonosodjon a világ operaszínpadain. Az olasz nyelvű előadásokról a főigazgató megállapodást írt alá a New York City Opera vezetőivel.

Ami a turné anyagi vonzatát illeti, arról Ókovács Szilveszter elmondta: komoly állami támogatással jöhetett létre. Felidézte, hogy 2017 tavaszán elmondta egy kormányülésen, hogy amíg az Operaház a felújítás miatt zárva van, érdemes lenne turnékra vinni az intézmény művészeit, és ehhez kérte a kormány támogatását. Erre a programra a kormány 2 x 1,6 milliárd forintot adott.

Az Operaház épületének felújításáról Ókovács Szilveszter elmondta:

2019-ben nem lesz kész az épület rekonstrukciója.

Ennek oka, hogy eredetileg kisebb felújításban gondolkodtak, de a felújítás megkezdése óta sok minden kiderült az épületről, például az is, hogy azbesztes az épület teteje.

Azzal kapcsolatban, hogy mit jelentett pontosan a Billy Elliottal kapcsolatos viharok után elhangzott kijelentése, amely szerint a kereszténység lesz az Operaház 2019-2020-as évadjának központi motívuma, Ókovács Szilveszter elmondta: az opera mint műfaj a 17. század elején keletkezett, ráadásul Itáliában, és a műfaj az elmúlt évszázadokban számos, a kereszténységgel kapcsolatos témát dolgozott föl, ezért nem lát semmi különöset abban, hogy az Operaház ilyen témájú műveket tűz műsorára a következő évadban.

atv.hu / Opera-Világ