Németországi operagálán játszottak a Miskolci Szimfonikusok

Három teltházas koncert után, élményekkel telve tért haza Németországból a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Öt napot töltött Németországban a Miskolci Szimfonikusok együttese július 8. és 12. között. Az operajátszás terén már nagy gyakorlatot szerzett miskolci zenekar három teltházas Operagála-koncertet adott. Az elsőt a Rüsselsheimi Színházban, a másik kettőt pedig a csodás Dreieichenhain várromjai között, a szabadtéri színpadon. Így összesen közel ezerötszázan tapsolhattak Miskolc város hivatásos szimfonikus zenekarának német földön.

Verdi, Donizetti, Bellini, Mascagni, Leoncavallo és Puccini művei szerepeltek az olasz operagála műsorában. Helge Dorsch karmester vezényletével áriák, duettek hangzottak el a Turandot, Bajazzók, Bohémélet, Pillangókisasszony, Traviata, Rigoletto, Rómeó és Júlia, Az álarcosbál, Otello, Lammermoori Lucia, valamint Az ezred lánya című operákból.

Helge Dorsch és a Miskolci Szimfonikusok (fotó: Miskolci Szimfonikusok)

Zenekari produkcióként felcsendült A végzet hatalma nyitánya és a Parasztbecsület Intermezzója. Az est énekes szólistái voltak Elena Daniela Mazilu, Jelena Ljamkina, Mihail Agafonov, Stevan Karanac és Ivajlo Mihajlov.

Rövid pihenő után a művészek augusztus 5-én indulnak Olaszországba, ahol szintén három Operagála-koncert vár rájuk, három különböző városban.

Opera-Világ / Vona Ildikó
Fotó: Miskolci Szimfonikusok