Lemondások nehezítik a bayreuthi előkészületeket

Jövő hétfőn indul az Ünnepi Játékok idei szezonja, de még az utolsó napokra is jutottak hirtelen változások

A 2020-ban a koronavírus-járvány miatt elmaradt fesztivál programját is részben pótolni kívánta a Bayreuthi Ünnepi Játékok vezetősége, amikor úgy döntött, hogy idén – hosszú évtizedek óta először – két új produkciót is színre állít: a már 2020-ra tervezett, évek óta esedékes új Ring-produkció mellett az eredetileg idénre szánt új Trisztán és Izoldát is. A Richard Wagner által 1876-ban alapított fesztiválon a tervek szerint ezzel helyreáll a művek jó előre megtervezett körforgása – mivel a Festspielhausban a hagyományoknak megfelelően csak Wagner tíz érettkori operája hangozhat el, szükség is van az állandóságban megvalósuló változatosságra.

Pietari Inkinen és Valentin Schwarz: csak egy maradhat… (fotó: Bayreuther Festspiele)

A nibelung gyűrűje új színre állításának közreműködőit már 2019 nyarán nyilvánosságra hozták: rendezőnek Valentin Schwarzot, karmesternek a finn Pietari Inkinent kérték fel – Inkinen végül a tavalyi évadban el is vezényelte A walkür három félig szcenírozott előadását. A Trisztán és Izolda közreműködőit az idei évad műsorának meghirdetésekor jelentették be: karmesterként Cornelius Meistert, rendezőként Roland Schwabot hirdették.

Cornelius Meister (fotó: Bayreuther Festspiele)

Az elmúlt évek állandó időpont- és műsorváltozásait elsősorban a koronavírus-járvány befolyásolta (a 2021-ben végül megtartott fesztiválon csak minden második széken ülhettek a nézők), idén azonban a színházakban megszokott vis maior látszik alakítani a programot – csak a kelleténél nagyobb mértékben. A sort John Lundgren lemondása nyitotta, aki már június elején bejelentette, hogy személyes okokból nem tud közreműködni az új Ringben, melyben Wotant alakította volna – a helyére A Rajna kincsében Egils Siliņš, A walkürben és a Siegfriedben Tomasz Konieczny érkezett (mindkettejüket hallhatta a hazai közönség a pár héttel ezelőtti Budapesti Wagner-napokon). Ekkor még úgy tűnt, hogy Lundgren marad viszont A bolygó hollandi címszereplője – a tavaly nagy visszhangot kiváltó produkciót mintha csak az ő karakterére koncipiálta volna Dmitrij Csernyakov rendező. Egy hónappal később ez is megváltozott: Lundgren „súlyos személyes problémái” miatt ebből a produkcióból is kiszállt, helyére a Magyarországon szintén nem ismeretlen Thomas J. Mayer érkezett.

Markus Poschner (fotó: Orchestra della Svizzera italiana / Kaupo Kikkas)

Hasonló égszakadás-földindulás zajlott le aztán a múlt héten a fesztivál karmestereinek körében is: a Ring dirigenseként három éve várt, tavaly részben már bemutatkozott Inkinen egészségügyi okokból –koronavírus-fertőzés miatt – kényszerült lemondani a próbákat, így a produkcióban való részvételét is. Helyére az eredetileg a Trisztán betanítására szerződött Cornelius Meister ugrott be, akinek a feladatát így Markus Poschner veszi át – az ötvenegy éves karmester jelenleg a Linzi Bruckner-zenekar vezető karmestere, ilyen minőségében 2020-ban „Az év karmestere” címmel tüntették ki Ausztriában. A Bayreuthi Ünnepi Játékok Walkür-előadását is vezényelte már – igaz, nem Bayreuthban, hanem a fesztivál 2019-es abu-dzabi vendégjátékán.

A Bayreuthi Ünnepi Játékok előadásai jövő héttől nem csak a Bayreuthba eljutó szerencsés kevesek, de a hagyományoknak megfelelően a rádióhallgatók számára is elérhetők: a július 25-i nyitóelőadást, a Trisztán és Izoldát a Bartók Rádió is élőben közvetíti.

Bayreuther Festspiele / Opera-Világ
Fotók: Bayreuther Festspiele, ill. Orchestra della Svizzera italiana / Kaupo Kikkas