Holnaptól A csavar fordul egyet a Holdvilág Kamaraszínházban

Valójában a csavar hármat fordul a héten, hiszen három előadással várja közönségét az újonnan megalakult Angol–Magyar OperaBritten remekét a Holdvilág Kamaraszínházban mutatják be június 7-én, 8-án és 9-én.

A csavar fordul egyet című opera korábban már látható volt Budapesten, akkor Kovalik Balázs rendezte a magyar nyelvű előadást. Most – vélhetően először – angolul hangzik fel a Britten-darab, méghozzá többségében angol anyanyelvű énekesek előadásában. Szintén angol a rendező: Daisy Evans; a Magyar Állami Operaház Zenekarának tagjaiból alakult együttesért pedig Kaposi Gergely karmester felel.

A három előadás színhelye a Holdvilág Kamaraszínház (1161 Budapest, Krenedits Sándor u. 3.), és a belépőjegyek teljes összegét az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak ajánlják fel.
A társulat egyik fő célkitűzése a gyermekeket segítő alapítványok támogatása Magyarországon és az Egyesült Királyság területén. Művészi céljaik között pedig angol operák bemutatása szerepel a magyar közönség előtt eredeti nyelven és fordítva, miközben lehetőséget biztosítanak fiatal magyar és angol énekeseknek a nemzetközi bemutatkozására és előadói tapasztalataik bővítésére.

Csavar_plakat

Benjamin Britten: A csavar fordul egyet (The Turn of the Screw)
Szereposztás:

Nevelőnő: Sarah Gabriel (Egyesült Királyság)
Mrs Grose: Marie Degodet (Franciaország)
Flora: Jennifer Clark (Egyesült Királyság)
Miles: Emily Vine (Egyesült Királyság)
Miss Jessel: Farkas Lívia (Magyarország)
Peter Quint: Zachary Devin (USA)
Előszó: Philip Doghan (Egyesült Királyság)