Erkel-Feszt

Négynapos programsorozattal nyitják meg a felújított Erkel Színházat

Sajtótájékoztató az Erkel Színház újranyitásáról
Sajtótájékoztató az Erkel Színház újranyitásáról

November 7-én, Erkel Ferenc születésnapján indul az a négynapos rendezvénysorozat, amellyel a Magyar Állami Operaház az Erkel Színház újranyitását és első premierjét ünnepli. Az első nap, csütörtökön, déltől éjfélig különféle programok, kiállításmegnyitó, könyvbemutató, felolvasószínház és szabadtéri koncert várja az érdeklődőket. Az este 7 órakor kezdődő gálaműsorban Erkel és más magyar operaszerzők műveinek részletei hangoznak fel. Az esten többek között Bretz Gábor, Kálmándi Mihály és Szegedi Csaba működik közre, valamint itt tekintheti meg a közönség M. Tóth Géza Az Operajátszás története című félórás filmjét is.

November 9-én kerül sor a felújított Erkel Színház első premierjére, Vajda János Mario és a varázsló, valamint Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáit Galambos Péter rendezi, Héja Domonkos vezényli, közös főszereplőjük pedig Bretz Gábor lesz. Másnap, 10-én este az Árnyalatok című táncesttel zárul a programsorozat, ezen közreműködik Budai László tangóművész, Cakó Ferenc homokanimáció-művész, a Honvéd Együttes és a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc tagozata.

Az Erkel Színház felújítása során a tervezők elve az volt, hogy az operajátszás működési feltételeinek javítására koncentráljanak. Az átalakítások jelentős része a színfalak mögött történt, megújultak és növekedtek a szólista és csoportos öltözők, a szociális terek. Nagyszabású technológiai korszerűsítés történt a színpad műszaki berendezésében. Az épület gépészeti (víz, csatorna, fűtés, szellőzés) rendszereinek számottevő része megújulhatott. A közönség egy új arculatú auditóriumba léphet be, melynek építése során az építészek arra törekedtek, hogy a rendkívül jó akusztikai adottságok ne változzanak. Lényeges komfortnövelő tényező lesz, hogy a nézőtér korszerű szellőzőrendszert kapott. A széksorok kényelmesebb kialakításával a nézőszám 1935-ről 1819-re csökkent, a színház azonban így is megtartotta a legtöbb nézőt befogadó hazai színházépület rangját.