Elismeréseket adtak át az Operaházban

Kolonits Klára (szoprán), Fekete Attila (tenor) és Kálmándi Mihály (bariton) kamaraénekesi, Alija Tanyikpajeva balerina pedig Étoile címet vett át az évadban nyújtott teljesítményért vasárnap este a Magyar Állami Operaházban

A dalszínház Csillagóra elnevezésű gálaestjén második alkalommal adták át a tavaly alapított díjakat, amelyeket a hónap végén záródó évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért ítéltek oda a művészeknek – közölte az MTI-vel Várkonyi Judit, az intézmény sajtófőnöke.

Az elismeréseket a dalszínház vezetése a Magyar Állami Operaház aktív szólistáinak megbecsülésére, tehetségük és teljesítményük értékelésére hozta létre. Visszatekintő állami díjak léteznek, de a pálya csúcsán, vagy az azt megelőző pillanatban kevesen kapnak elismerést. Az operavilágban Európa-szerte a legmagasabb kitüntetést jelenti a Kammersänger(in) – kamaraénekes(nő) – cím, ezt a rangot ültették át a hazai szakmai életbe a magánénekesek számára létrehozott A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címmel. A balettművészek számára alapított A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja cím pedig a francia tradícióra épít.

Kolonits Klára, Fekete Attila és Kálmándi Mihály
Kolonits Klára, Fekete Attila és Kálmándi Mihály

Az díjak átadására Pacsay Attila zeneszerző fanfárt komponált, az első díjátadás óta az alkalom állandó szignálja ez a dallam, amely idén Kolonits Klára szopránt, Fekete Attila tenort és Kálmándi Mihály baritont, valamint Alija Tanyikpajeva balettművészt hívta a színpadra, hogy átvegye az elismerést.

A cím jelképe az opera és a balett számára is üzenetet hordozó hattyú, az összművészet szimbóluma. Az elismeréseket Ókovács Szilveszter főigazgatóval, Solymosi Tamás balettigazgatóval és Héja Domonkos főzeneigazgatóval két világhírű művész, Marton Éva és Nagy Iván adta át az elsősorban operaházi művészek, alkotók és dolgozók számára megrendezett évadzáró Csillagóra gálaest műsorszámai között.

Kolonits Klára az idei évadban hét opera szoprán főszerepeiben lépett színpadra, Fekete Attila negyven alkalommal állt a közönség elé a legnehezebb tenorszerepekben, Kálmándi Mihály kilenc operafőszerepet énekelt.

Alija Tanyikpajeva a Zürichi Operából szerződött a Magyar Nemzeti Baletthez, hogy bemutatkozó évadában három klasszikus főszerepben és egy modern tánckompozícióban mutatkozzon be.

A Kamaraénekes és az Étoile rangjelzés egy évadon keresztül illeti meg a kitüntetett művészeket – egészen a 2014-es Csillagóra gálaestig, amelyen a következő évad kiemelkedő művészi teljesítményeit díjazzák majd.

Forrás: MTI

Fotók: http://opera.hu/hu/