Elhunyt Mariss Jansons

A világhírű lett karmester hetvenhat éves volt

Mariss Ivars Georgs Jansons 1943-ban, a német megszállás alatt álló Rigában született. Édesapja az elismert lett (később szovjetként ismertté vált) karmester, Arvīd Jansons (a szocialista magyar sajtóban: Arvid Janszonsz), édesanyja Iraida Jansone énekes volt. A későbbi dirigens először hegedülni tanult apjától, majd miután Arvīd Jansons a Leningrádi Filharmonikusoknál kapott állást, Mariss Jansons a leningrádi konzervatóriumban kezdett tanulni 1956-ban – ekkor már zongorást és vezénylést. 1969-től Ausztriában folytatta tanulmányait: Bécsben Hans Swarowsky, Salzburgban Herbert von Karajan mellett tűnt fel. Karajan asszisztensi állást ajánlott neki a Berlini Filharmonikusoknál, ezt azonban a szovjet hatóságok nem engedélyezték. 1971-ben részt vett a Karajan nevével fémjelzett nemzetközi karmesterversenyen, melyen második díjat nyert – ettől számítható nemzetközi karrierjének kezdete.

Mariss Jansons (fotó: Warner Classics)

1973-tól a Leningrádi Filharmonikusok asszisztens karmestere volt, 1979-ben pedig már az Oslói Filharmonikusok vezetését vette át, melyből csakhamar világhírű együttest csinált. A továbbiakban zeneigazgatói vagy vezető karmesteri állást töltött be a Londoni Filharmonikusoknál, a Pittsburghi Szimfonikusoknál, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekaránál és az amszterdami Concertgebouw Zenekarnál. Rendszeres vendége volt a Bécsi Filharmonikusoknak, akiknek hagyományos újévi koncertjét három alkalommal is vezényelte (2006, 2012, 2016).

Az elsősorban Mahler- és Sosztakovics-interpretációi révén világhírűvé vált dirigens operakarmesterként ritkábban dolgozott, ezek a produkciói azonban éppen ritkaságuk – és persze minőségük – miatt keltettek különös figyelmet. Az utóbbi években visszatérő vendége volt a Salzburgi Ünnepi Játékoknak, ahol 2017-ben Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbethjét, 2018-ban Csajkovszkij Pikk dámáját vezényelte – 2020-ban pedig a Borisz Godunov karmestereként tért volna vissza. A halálát okozó tartós szívelégtelenség kezdete is egy operaelőadáshoz köthető: 1996-ban egy oslói bohémélet végén kapott súlyos szívrohamot.

November 30-án késő este, szentpétervári otthonában érte a halál, hetvenhat éves korában.

The Classical Review / Opera-Világ