Elhunyt Jon Vickers

A kanadai tenort nyolcvannyolc éves korában érte a halál

Jon Vickers
Jon Vickers

Elhunyt Jon Vickers – adta hírül július 11-én a művész családja. A kanadai születésű hőstenor nyolcvannyolc éves volt.

A Torontói Királyi Zeneakadémián végzett tanulmányait követően az 1950-es években főleg Kanadában lépett fel. Nemzetközi karrierje 1957-ben kezdődött, amikor Az álarcosbál Riccardójaként debütált a londoni Covent Garden Operában – az intézménnyel egész pályafutása során szoros maradt a kapcsolata. A következő évben már Bayreuthban lépett föl (Siegmundot énekelte A walkürben), 1960-ban pedig a New York-i Metropolitan Operában mutatkozott be a Bajazzók Caniójaként. 1988-ban történt visszavonulásáig a hőstenor szerepkör csaknem minden fontos szerepét megszólaltatta; legendás alakítását, Otellót kétszer is lemezre rögzítette (Tullio Serafin és Herbert von Karajan vezényletével). Másik emblematikus szerepét, Peter Grimest videofelvétel is megörökítette. Szívesen kalandozott szerepkörétől távolabb eső területekre is: énekelte a Jenůfa Lacáját, Az eladott menyasszony Venceljét, a Poppea megkoronázása Neróját, a Benvenuto Cellini címszerepét, a Salome Heródesét vagy Albert Roussel Padmavati című operájának egyik szerepét. Visszavonulása után tíz évvel, 1998-ban új minőségében mutatkozott be: Richard Strauss Enoch Arden című melodrámájának prózai szövegét mondta lemezre.

Jon Vickers pályafutása elismeréseként hazája legmagasabb művészeti elismerését, a Governor General’s Performing Arts Award kitüntetést is átvehette 1998-ban.