Elhunyt Inga Nielsen

Hatvanegy éves korában elhunyt Inga Nielsen dán szoprán.

Nielsen-Inga-2
Inga Nielsen

Holbaekben, Koppenhága mellett született 1946-ban, első lemezfelvételét kilencéves korában készítette dán népdalokból. Zenei tanulmányait Bécsben, Stuttgartban és a budapesti Zeneakadémián végezte, ez utóbbi helyen dr. Sipos Jenő növendékeként.

1975-ben lett a Frankfurti Opera tagja.

Nemzetközi karrierje 1980 után indult, ekkortól kezdve sorra alakított főszerepeket a világ vezető operaszínpadain: a Szöktetés a szerájból Konstanzéját Salzburgban és a londoni Covent Gardenben (ez utóbbi helyen Solti György vezényletével), Mozart Mitridatéjának Aspasiáját Münchenben, A rózsalovag Tábornagynéját a Dán Királyi Operában.

Pályafutása következő szakaszában már drámai szoprán szerepekben is fellépett: énekelte az Élektra Khrüszothemiszét, Salomét, Lady Macbethet, a Lohengrin Elzáját és Az árnyék nélküli asszony Császárnéját.

Hans Werner Henze kifejezetten az ő számára komponálta egyik operája, Az angol macska címszerepét.
1992-ben Margit dán királynő a Ridderkorset, azaz a dán lovagrend dámája címmel ismerte el művészi munkásságát.