Elhunyt Giuseppe Giacomini

A neves olasz tenort élete nyolcvanegyedik évében érte a halál

Elhunyt Giuseppe Giacominiadta hírül az OperaWire. A művész 1940-ben született az olaszországi Veggianóban. Énekesi tanulmányait Elena Fava Ceriati, Mario del Monaco és Vladimiro Badiali irányításával folytatta, pályája 1966-ban indult, ekkor Puccini Pillangókisasszonyában énekelte Pinkerton szerepét Vercelliben. Első külföldi szereplésére a Manon Lescaut Des Grieux-jének szerepében Berlinben került sor, majd hamarosan a legnagyobb operaházakban, Bécsben, Münchenben, Barcelonában, Buenos Airesben énekelt. A milánói Scalában 1974-ben, A végzet hatalmában mutatkozott be, majd két évvel később a New York-i Metropolitan Operában is ugyanezzel a művel debütált. Az olasz repertoár számos nagy főszerepét elénekelte, de mutatott be kortárs művet is (Marco Tutino La lupa című operáját), valamint olyan ritkaságokban is színpadra lépett, mint Donizetti Fausta vagy Leoncavallo I Medici című operája.

Giuseppe Giacomini többször is járt Magyarországon, a hetvenes években a Magyar Állami Operaház produkcióiban szerepelt, a Manon Lescaut-ban, a Toscában, a Bohéméletben, a Lammermoori Luciában és A végzet hatalmában, a kétezres években pedig a miskolci Bartók Plusz Fesztiválon lépett fel több alkalommal.