A budapesti Operaház a világ legjobbjai között

Az Ybl-palota a Telegraph összeállításában került a világ legjobb hangversenytermei közé

Az elmúlt hetekben a brit kulturális élet egyik legtöbbet vitatott kérdésévé vált, hogy szüksége van-e Londonnak új hangversenyteremre. Az ellenzők szerint a főváros épp elég koncertteremmel rendelkezik már így is – köztük olyan, nagy befogadóképességű helyszínekkel, mint a nyári Promenádkoncertek otthona, a Royal Albert Hall, a Barbican Center vagy a Royal Festival Hall. A támogatók szerint viszont ezek közül egyik sem felel meg egy modern, 21. századi koncertteremmel szemben támasztható igényeknek – így vélekedik Sir Simon Rattle is, aki a Berlini Filharmonikusoktól történő távozásával egy időben veszi át a Londoni Szimfonikusok vezetését. Háttérinformációk szerint Nagy-Britanniába való visszatérésének egyik feltétele az új londoni koncertterem.

A Magyar Állami Operaház
A Magyar Állami Operaház

A brit Telegraph című lap internetes kiadása ennek kapcsán közölt összeállítást a világ általuk legjobbnak ítél hangversenytermeiről, illetve operaházairól. Válogatásukban elsősorban építészeti szempontok szerint mustrálták a kínálatot, hangsúlyozva, hogy az új londoni intézménynek sok igényt kell majd kielégíteni, és sok riválissal kell versenyre kelnie, ha tényleg a legjobbak közé akar tartozni. A látványos fotókkal illusztrált összeállításban olyan „sztárok” mellett, mint a Sydney-i Opera, a barcelonai Palau de la Música vagy a Royal Albert Hall, helyet kaptak az elmúlt évtizedek formateremtő új épületei is, mint a (szintén Simon Rattle kezdeményezésére épült) Birmingham Symphony Hall, az Oslói Opera vagy a bakui Heydar Aliyev Center. Különlegességnek számít a New York állambeli Albany városának „The Egg”, azaz Tojás néven emlegetett, idehaza kevéssé ismert épülete. A klasszikus operaházak között a nápolyi San Carlo és a párizsi Palais Garnier mellett megtalálhatjuk a Magyar Állami Operaház Ybl Miklós által tervezett Andrássy úti épületét is, melyről a cikk szerzője fontosnak tartja megemlíteni, hogy megfelelő összeg ellenében akár egy vacsorát is elkölthetünk a színpadán.

Forrás: Telegraph