Beköltözik a Magyar Állami Operaház felújított épületébe a magyar operajátszás, amelyben kitüntetett szerephez jut Komlósi Ildikó, Kossuth-díjas, Veronai Aréna-nagydíjas és Kammersängerin címmel kitüntetett operaénekes. A magyar közönség nemzetközileg elismert szerepeiben és három önálló áriaesten is hallhatja a művésznőt. DR. TÓTH ÁRON interjúja
– A Magyar Állami Operaház felújított épületében először Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operájában szerepel. Ezt a szerepet már énekelte a világ legrangosabb kulturális helyszínén, a New York-i Metropolitan Operában is. Milyen várakozásokkal tekint e közelgő előadásra?
– Boldog vagyok, hogy Az árnyék nélküli asszonnyal indítom újra az operaházi fellépéseimet, mert féltem, hogy kifutok az időből, abban az értelemben, hogy nem fog kinyitni az Operaház addig, amíg pont el tudom énekelni ezt a szerepet. A Dajka a mezzoszoprán repertoáron belül kiemelkedően nehéz szerep, maximális felkészültséget igényel. Korábban az Operaház vezetősége arra gondolt, hogy az Operaház zárvatartása alatt áthelyezik ezt a darabot az Erkel Színházba vagy az Eiffel Műhelyházba, de végül elvetették ezt az ötletet, ugyanis Az árnyék nélküli asszony olyan monumentális mű, amelyhez monumentális színpadkép társul. Őszintén mondhatom, hogy ez a darab mindenkinek a szívügye. Azóta, hogy Ókovács Szilveszter főigazgató úr vezeti az Operaházat, Az árnyék nélküli asszony vált az egyik legsikeresebb produkcióvá. Bátor vállalkozás volt ez a részéről több szempontból is: jó énekesek, jó rendezés, rengeteg szereplő és egy „miliő” szükséges hozzá. Ebből az operából olyan erő sugárzik, amelyhez speciális helyszín kell: az Operaház! Izgatottan várjuk, hogy újra felhúzzák a függönyt, és a közönség hallhassa Strauss életének főművét.
– Strauss több operájában is otthonosan mozog: a Salome és az Élektra is a repertoárján szerepel, sőt a Salomét ugyancsak énekelte a Metropolitan Operában. Bár Strauss zenéjére a 20. századi modern stílusjegyek jellemzőek, mégis a romantika és a 20. századi zene történeti idejében átfedés van: például Puccini még élt a Salome ősbemutatójakor. Mennyiben igényel más énektechnikai megoldást Strauss modern zenéje szemben Pucciniével, aki a romantika korszakalkotó zeneszerzője volt?
– Ha egyszerűen szeretném megfogalmazni a választ: aki jól énekel, mindent jól énekel. Az operaéneklés alapja az olasz operákban kialakult bel canto. Azonban nem kizárólag Puccini operáiban használhatjuk a bel cantót, hanem átvihetjük ezt Strauss és Wagner zenéjébe is. Aki bel canto alapokon énekel, tulajdonképpen mindent meg tud oldani. Természetesen ehhez hozzá kell tenni, hogy az olasz nyelvnek olyan dallamossága van, amelyhez tökéletesen párosul ez az éneklési technika. Továbbá Puccini zenéje nem annyira „orkesztrált”, mint Straussé:
Strauss nagyobb jelentőséget tulajdonított a zenekarnak, így a Strauss-művek éneklésekor az énekesnek nagyobb támasszal és több levegővel kell dolgoznia, különben nem megy át a zenekaron a hangja.
Jobban kell projektálni a hangot, és jobban rá kell tenni a szöveget a fogra és a levegőre. Ebben áll Strauss nehézsége.
– Mitől lesz sikeres egy operaelőadás? Lehet-e egy népszerűtlen műből sikeres produkció, ha jó a rendezés? Lehet-e egy slágerdarabból rossz előadás, ha kevésbé felkészültek az énekesek?
– Abszolút! Arturo Toscanini karmesternek volt egy mondása: „Hogy A trubadúr nehéz opera lenne-e? Ugyan már! Csupán a világ négy legjobb énekese kell hozzá: szoprán, mezzoszoprán, tenor és bariton. Máris könnyű…”. (Nevet.) Vannak olyan darabok, amelyeket nem szabad előadni, ha nem állnak rendelkezésre olyan művészek, akik fel tudnak érni ahhoz a magassághoz, amelyet a szerző megkívánt, különben a produkció kész bukás lesz. Ilyen különösen Az árnyék nélküli asszony. Sajnos a világban sok ilyet látni: a New York-i Metropolitan Operában és a milánói Scalában is vannak olyan előadások, amelyek a világhírnevük ellenére abszolút közepes színvonalúak. Ennek indoka, hogy a művészek is emberek: az énekesnek nem minden este jön össze a 120%-os teljesítmény, valamint az összhang nem mindig alakul ki a két főhős között.
Minden este arra törekszünk a színpadon, hogy csodát alkossunk, azonban sajnos ez nem mindig történik meg, hiszen élő előadásokról van szó, nem pedig lemezfelvételekről.
Sok tényező játszik közre abban, hogy egy előadás jó legyen. Ilyen, különösen fontos tényező, hogy a főszereplők tiszteljék és megbecsüljék egymás munkáját – szerencsére Az árnyék nélküli asszonyban Sümegi Eszterről, Rálik Szilviáról, Kovácsházi Istvánról és rólam elmondható ez.
– Nem tudok szó nélkül elmenni Franco Zeffirelli neve mellett, aki a közelmúltban hunyt el. Több mint száz (!) alkalommal énekelt a legendás rendező keze alatt csak a Metropolitan Opera, a milánói Scala és a Veronai Aréna színpadán. Milyen emlékei vannak a rendezővel történő közös munkájából? Melyek a leghasznosabb tanácsok, amelyeket tőle kapott?
– Az elmúlt negyven évben sok rendezővel dolgoztam együtt, akiktől sok jó tanácsot kaptam. Amit viszont a tanácsoknál is többre értékelek, ha egy rendező őszintén odafigyel rám és fontosnak tart engem. Franco Zeffirelli egy volt az ilyen rendezők közül. Amikor a Carmenben rendezett, Franco Zeffirelli azt mondta: „Figyelj ide, Ildikó! Amikor a színpadon mész, akkor emeld fel a lábadat, ne súrold vele a földet! Miért csinálod ezt?”. Azt feleltem, hogy a balettművészek is így teszik le a lábukat a földre, és ez nagyon esztétikus. Erre Franco Zeffirelli képes volt odahívni egy balettmestert, akitől azt kérte: „Légy szíves, tanítsd meg Ildikót, hogy kell a Carmenben mezítláb járni a Veronai Aréna színpadán!”. Ez azért volt fontos nekem, mert rengeteg Carment énekeltem a világon, de sokszor csak olyan utasításokat kaptam, hogy jobbra vagy balra mozdítsam a fejem. Ez már a rendező emberi oldalát jelenti: figyelt arra, hogy fejlődjek, és milyen utat járjak be. Zeffirelli tudatosította bennem, hogy a pályafutásom során éppen milyen énekes vagyok, és mire vagyok képes. Ezt nem mindig tudja magától az ember. Zeffirelli mellett kiemelném Mikó András rendező nevét is, aki azt tanácsolta, hogy legalább tíz évig énekeljek egy bizonyos repertoárt, amellyel fejlődni tudok, és ezáltal majd minden más is elérkezik az életben. Valóban így is lett.
– Amíg nem voltak fellépései a koronavírus-járvány időszaka alatt, hogyan tartotta karban a hangját? Ismert, hogy sajnos Ön is átesett a koronavírus-fertőzésen. Mennyire viselte meg a hangját a betegség?
– A járvány korai szakaszában estem át a koronavírus-fertőzésen, de szerencsére nem korlátozta a tüdőkapacitásomat. Elég sokan megbíznak bennem tanárként, így szinte végig tanítottam. Aki okosan gondolkodott, az a járvány időszakát felhasználta az aktív zenei életre: bár elvettek az életünkből valamit, de meg kellett próbálnunk hozzátenni valamit, hiszen tudtuk, hogy az újrakezdés egyszer elérkezik, amikor bizony felkészültnek kell lenni. Egyre több tanítványom van. Egyébként tanárként nekem is a legjobb fizikai formámat kell hoznom az órákon, hogy a pozíció és a támasztás helyes gyakorlatát megmutassam a tanítványoknak. Ami az én hangi teljesítményemet illeti, a betegség alatt nem tudtam minden nap skálázni, de ez sosem volt szokásom.
Soha nem gyakoroltam minden nap, mert a hangnak is szüksége van a pihenésre – ha lefutsz egy maratont, pihentetned kell az izmaidat. Ahogy a futás után a testnek, úgy az éneklés után a hangszálaknak is kell a regenerálódás.
– Jár-e még énektanárhoz?
– Igen, fontosnak tartom a kontrollt és a külső fület, amely segít a felkészülésben. Misura Zsuzsa segítségét szoktam kérni ebben. Nem rendszeresen, hanem szükség esetén járok hozzá. Átvesszük a darabok nehéz részeit, átnézzük a pozíciókat, és megkapom tőle az áment az előadásra.
– Javítson ki, ha tévedek, de rövidesen kétszázadszor énekel Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájában. Hol tart jelenleg ez a szám? Mi a kitűzött cél?
– 192-nél járok! Múlt nyáron a Berlini Filharmonikus Zenekarral, múlt novemberben pedig a BBC-vel énekeltem A kékszakállú herceg várát a koronavírus-járvány kellős közepén. Nincsenek kitűzött terveim, de könnyen meglehet, hogy elérem a kétszázat. Azt tartom szem előtt, hogy el tudjam énekelni Judit szerepét, és hiteles is tudjak maradni Judit karakterében. Az illúzióteremtés a színpadon nem kortól függ, hanem attól, milyen a hangod és a művészi tölteted.
Judittal kéz a kézben járunk, és mind a mai napig találunk egymásban valami újat.
Hiszem, hogy mindaddig, amíg találsz valami újat egy szerepben, ami által te magad is meg tudsz újulni, addig érdemes énekelni azt a szerepet – utána abba kell hagyni.
– Több alkalommal láttam a Bécsi Állami Operaházban és a Veronai Arénában előadásokat. Meglepett, hogy a közönség mindkét helyszínen együtt izgult és örült az énekesekkel: brávóztak, tomboltak, ha pedig a nézőknek nem tetszett az előadás, kifütyülték az énekeseket a színpadról. Mennyiben más a magyar operaközönség a külföldihez képest?
– Nekünk jó közönségünk van: értékelik és szeretik az előadóművészeket, akikhez van egy érzelmi kötődésük. A magyar közönség képes belátni, hogy az énekeseknek is lehetnek rossz napjaik. A magyar közönség részéről van megbocsátás egy rossz előadás esetén, szemben a külföldivel, amely általában nem alakít ki személyi-érzelmi kötődést az énekesekkel. Mivel külföldön a közönség megfizeti a borsos jegyárakat, ezért elvárja a színvonalat. Egyébként a magyar operaközönség is tud nagyon kritikus lenni – láttunk és hallottunk kifütyülést itthon is. Az öröm kifejezésére Magyarországon vastaps van, külföldön pedig brávóznak.
– Emlékszem Művésznő legutóbbi hazai Amneris-alakítására, ahol a magyar közönség hangosan brávózott és a vastaps sem akart szűnni.
– Az az előadás számomra is emlékezetes marad. Azon az estén minden hangomat és érzelmemet odaadtam a közönségnek.
– Számos koncerten énekelt részleteket a Sámson és Delila című operából, de a teljes operát soha nem vállalta el. Sőt, a Metropolitan Opera is felkérte, hogy énekelje el Delila szerepét Plácido Domingo oldalán, de visszautasította a felkérést. Szándékosan tartja távol magát e szereptől? Korábban azt hittem, hogy Delila szerepe egy mezzoszoprán énekesnő pályája során legalább olyan meghatározó, mint Carmené.
– A New York-i felkérés rossz időpontban jött. Épp Antonio Pappano karmesterrel volt Verdi Aidájának brüsszeli bemutatója, amelyben főszerepet énekeltem. Másnap reggel megérkezett a New York-i Metropolitan Operától a felkérés, hogy három hét múlva énekeljem el Delila szerepét Plácido Domingo mint Sámson oldalán. Repestem az örömtől! Utána jött a további információ: az előadás időpontja olyan közel van, hogy a Metropolitan Opera nem tud biztosítani zenekari próbát.
Bár bevállalós személyiségtípus vagyok, mégis úgy éreztem, nem elég három hét arra, hogy zenekari próba nélkül megtanuljam az egész szerepet, amelyet egy kiemelt előadáson a Metropolitan Opera közönségének kellene énekelnem.
A felkérést visszautasítottam, amit megsirattam. Viszont két hét elteltével érkezett egy újabb felkérés a Metropolitan Operától egy másik szerepre, úgyhogy végső soron nem veszítettem semmit. Ezelőtt és ezután is többször énekeltem a New York-i közönségnek. Fontos, hogy az ember bölcs maradjon, és ne fogadjon el olyan felkérést, amely a vesztét okozhatja. Később más operaházak is felkértek Delila szerepére, de mindig tele voltam szerződésekkel, amelyeket nem tudtam visszamondani. Összegezve, a Sámson és Delila egyszerűen kimaradt a karrieremből. Hiányérzetem azonban nincs: ha az embernek minden álma teljesülne, úgy nem tudná értékelni a többi nagy teljesítményt, amelyet elért. Delila szerepe egy beteljesületlen vágy maradt számomra…
– Melyik az a szoprán operaszerep, amelyet szívesen énekelne, ha szoprán hangfekvése lenne?
– Lady Macbeth! Azt követően, hogy együtt dolgoztunk Zubin Mehta karmesterrel az Ariadne Naxosz szigetén című operában Firenzében, felkért, hogy énekeljem el Lady Macbeth szerepét Verdi Macbethjében. Zubin Mehta úgy fogalmazott: „Ildikó, ez a szerep igazán neked való, pont ilyen a temperamentumod!”. Hozzá is fogtam Lady Macbeth szerepének tanulásához, három hónapon keresztül gyűrtem – annyira fantasztikus az a szerep, hogy majd’ megbolondultam érte! Viszont az egyik meghűlés során éreztem, hogy mezzoszopránként nem tudok olyan könnyedséggel énekelni a magas hangfekvésekben, amelyet e szoprán szerep megkíván, így végül nem vállaltam el Zubin Mehta felkérését. Viszont énekeltem más szoprán szerepeket: Szaffit A cigánybáróban és a Marica grófnő címszerepét. Nagyon élveztem ezeket a kis „kiruccanásokat”!
– A jövő évadban három önálló áriaesten is hallhatja majd a magyar operaközönség, amellyel az Operaház tiszteleg a munkássága előtt. Milyen részleteket tud elárulni az estek programjáról?
– Amikor megkaptam a lehetőséget, hogy három estén önállóan énekeljek, a következő kérdés merült fel bennem a műsort illetően: a múltba visszafelé vagy a jövőbe előre szeretnék-e nézni. Esetleg mutassam-e meg a jelent? A három est az elmúlt negyven év összefoglalója lesz, amelyben mind a szépséget és a gyönyört, mind a nehézséget meg fogom mutatni. Három különböző műsor lesz, amely szerencsére sok darabot fel tud ölelni. A jéghegy csúcsa lesz, amelyet a közönség hallani fog ezeken az áriaesteken, és e jéghegy alján rengeteg munka rejtőzik. Egyelőre a terv az, hogy zongorista fog kísérni, de a műsor még nem végleges, így bármi változhat.
– Bónusz kérdés: tervezi-e, hogy valaha elénekli Rahmanyinov Vocalise című dalát valamelyik áriaestjén – esetleg ráadásként? Sokan a 20. századi zene egyik legszebb darabjaként tartják számon.
– (Nevet.) Sosem foglalkoztam még e dallal, de fontolóra veszem. Sőt, most bogarat ültetett a fülembe!
Fotók: Emmer László / Magyar Állami Operaház; Ken Howard és Marty Sohl / Metropolitan Opera; Arena di Verona