„Régóta nagyon szerettem volna fellépni Budapesten”

Egy sokoldalú művész: Jan-Hendrik Rootering – PÉTERFI NAGY LÁSZLÓ interjúja

Jan-Hendrik Rootering (Fotó: Monika Rittershaus)
Jan-Hendrik Rootering (Fotó: Monika Rittershaus)

A Rajna kincse egyetlen előadásában vendégünk volt a világ vezető operaházainak egyik legkeresettebb basszistája, Jan-Hendrik Rootering. A Fasoltot megszemélyesítő, A Rajna kincse és A walkür Wotanjaként is világszerte elismert művész a Fafnert alakító Walter Fink és Alan Titus társaságában mutatkozott be a Wagner-napokon. Nagy terjedelmű és vivőerejű, impozáns hangja sokkal világosabb, mint amit általában az óriások megszemélyesítőitől megszokhattunk. Fachjában talán egyedüliként mindkét óriást, Hundingot és a főistent egyaránt megszemélyesítette, s a Ring-ciklus több lemezfelvételén is közreműködött. James Levine vezényletével Fafnert énekelte A Rajna kincse CD-felvételén, A walkür Wotanjaként pedig Lothar Zagrosek, illetve Peter Schneider vezényletével hallható, utóbbiban Plácido Domingo, Hildegard Behrens, Waltraud Meier, Marjana Lipovsek és Walter Fink partnereként.

– Az óriások közül Fafnerrel csak a Metropolitan együttesével készült Levine-lemez kapcsán találkoztam, de Wotan és Fasolt repertoárom állandó részét képezi. Utóbbit Wolfgang Sawallisch vezényletével egy emlékezetes müncheni előadást megörökítő videofelvételen is alakítom. Wotan és Fasolt egyaránt magas basszusra íródott, csakúgy mint a Hollandi vagy Hans Sachs. A különbség a színekben van, mindegyik szerepnek a speciális hangi karakterét kell megragadni. Ez az ún. hocher bass-szerepkör nem egyezik meg a baritonnal, Wagner énekhangokkal kapcsolatos tanulmányaiból egyértelműen fény derül erre. A bayreuthi mester egyedi hangzásvilágot követel meg az énekesektől, sokszor hangszerszerűen kell bánni a hanggal. Ezek a szerepek hangilag és színészileg egyaránt drámai megformálást igényelnek. Wotan nem igazi hős, nem az a heroikus főisten, aminek sokan elképzelik, hanem egy labilis személyiség, aki felesége és lánya elvesztésével bűnhődik hibáiért. Ráadásul gyengesége mellé hatalom is párosul, s ezzel demagóg módon manipulál, a mai politikusok nagy részéhez hasonlóan. Az óriások ezzel szemben együgyűek, de becsületesebbek. Fasolt cselekedeteinek mozgatórugója egy szép fiatal lány, Freia iránt érzett szerelme.

– Hosszú pályafutása alatt most énekelt először hazánkban. Miért különleges az Ön számára ez a bemutatkozás? 

– Régóta nagyon szerettem volna fellépni Budapesten és boldog vagyok, hogy most lehetőségem nyílt erre. Nemcsak a magyar zene és Bartók iránti tiszteletem miatt, hanem azért is, mert fiatal koromban egy magyar lánynak udvaroltam. Van is egy magyar becenevem: Csöpi. Magyarországon huszonöt évvel ezelőtt jártam: sokat kirándultunk, voltam a nagyobb városokban, Egerben, Miskolcon, Pécsett, még a tokaji borvidékre is eljutottam. Kedvelem a magyar ételeket, a „gulascht” és a „töltött káposztát”. Egyébként sok minden megváltozott a magyar fővárosban. Pályám során számos magyar hangszeres művésszel és énekessel találkoztam: Marton Évával és Polgár Lászlóval sok közös emlékezetes előadásunk volt. Tanulmányaim során bejártam Ligeti György zeneszerzés-óráira, az ott hallottak is szervesen beépültek művészetembe. Ismerem Kovács Attilát is, aki a kieli operaház tenoristája. Fischer Ádámmal Münchenben énekeltem, s mindig szívesen lépek fel vezényletével. Igazi muzsikus, öncélú exhibicionizmus és sztárallűrök nélkül. A budapesti Rajna kincse-előadás művészi együttműködésünk újabb fontos állomása. Hartmut Schörghofer szcenírozott rendezése új szemszögből közelíti meg a wagneri zenedráma világát. Sok Wagner-operát énekeltem koncertszerűen, de itt, a társművészetek bevonásával igazi színház jött létre. A tökéletesen kidolgozott koncepció jól alátámasztja a zenei és a drámai szövetet, érzékelteti a szerelmet, a hatalmat és emberi lét általános kérdéseit. Sajnos, a teljes tetralógiát nem tudom megtekinteni, mivel hamarosan a Trisztán és Izolda Marke királyát fogom alakítani Münchenben.

– Az operairodalom szinte valamennyi nagy basszusfőszerepét megformálta. Egyéniségéhez melyik figura áll a legközelebb? 

Hans Sachs - Covent Garden (Fotó: Clive Barda)
Hans Sachs – Covent Garden (Fotó: Clive Barda)

– Édesapám is operaénekes volt, talán ez az oka, hogy minden operát egyformán szeretek. Viszont van három szerep, amit a feladat nagysága és az összetett jellemábrázolás rendkívülivé tesz számomra: Hans Sachs, Gurnemanz és II. Fülöp. Szerepálmom, Bartók Kékszakállúja esetében is ilyen magas szintű követelményeknek kell eleget tennie az előadóművésznek. Ehhez jönne még a nyelvismeret, de mivel nem tudok magyarul, ezért nem vállalkozom eléneklésére sem. Ha nincs is kifejezetten kedvenc szerepem, vannak előadások, melyek művészi fejlődésemet elősegítették. Pályám során meghatározóak voltak a sokoldalú, elmélyült karmester-egyéniségek, mint Wolfgang Sawallisch, akivel számtalan opera- és koncertelőadáson énekeltem, vagy Riccardo Muti, akivel szintén ünnepi alkalmat jelent minden fellépés. Az egyik legmegrázóbb élmény Beethoven IX. szimfóniája volt Leonard Bernstein vezényletével egy történelmi fordulóponton, a berlini fal leomlásakor. Beethoven alkotásának örök érvényű üzenete, a szeretet és a megismételhetetlen esemény jelentősége a német, orosz és amerikai előadókat és közönséget leírhatatlan egységbe kovácsolta. 

– Említette, családjában nagy hagyományai vannak az operajátszásnak. 

– Édesapám lírai-spinto tenorszerepeket énekelt és ő volt első tanárom is. A művészi hivatás egyértelmű volt számomra: nagyapám is énekművész, édesanyám fotóművész, nagybátyám koncertzongorista, testvérem pedig színházi rendező és színházigazgató. Feleségem irodalomtörténész és van egy kisfiunk, akinek mi is igyekszünk átadni a kultúra szeretetét és a nyitottságot. Édesapámnak köszönhetően sajátítottam el a helyes énektechnika alapjait, azt, hogy az olasz és a német szerepek megszólaltatásakor ugyanazzal a legatotechnikával kell énekelni. Wagnernél is oda kell figyelni a sok pianóra és mezzofortéra, nem lehet az egészet végig fortéban énekelni. A zenei ívek megszólaltatásához ismerni kell az adott nyelvet is, ennek hiányában nem lehet hitelesen interpretálni egy művet. A zeneművek irodalmi- és társadalmi hátterének tanulmányozása is elengedhetetlen; a szűk látókörű, szakbarbár hozzáállás az opera világában sem eredményez semmi jót.
Színpadi feladataim mellett gyakran éneklek dalokat és oratóriumszólókat is. A dalok világa jelmezek, smink és színpadi világítás nélkül a zongorakísérettel sokkal koncentráltabb előadásmódot kíván és technikai szempontból igazi gyógyszer a hangnak. Az oratorikus művek is közel állnak hozzám, elsősorban az olyan operai hatást kiváltó alkotások, mint Dvorák Requiemje vagy Stabat Matere. Az énekes itt csak a hangjával játszhat, ez az egyetlen eszköz, amivel érzékelteti a drámai szituációkat. A komolyzene mellett más műfajokat is kedvelek, szívesen hallgatok igényes bluest, cigányzenét vagy klezmert. Ezek a stílusok is igazi emberi érzéseket közvetítenek, valós élethelyzeteket fejeznek ki. Művészi pályám gazdag tapasztalatait a fiatal generációnak is át szeretném adni, ezért tanítok az esseni zeneakadémián. Sok ifjú tehetséget látok, csak az a fő probléma, hogy túl korán vállalnak el nehezebb feladatokat, s ez rossz hatással van a hangra. Sajnos, a nevelés zenei téren sem elégséges, egy nyitott légkörű társadalomra lenne szükség, mely a gyermekek érdeklődését az értékek szélesebb skálája iránt felkelti…

(Fotók: Monika Rittershaus, Clive Barda)