Az Erkel színházi Richter János-emlékkoncerten való fellépése alkalmából mesélt Wagner-szerepeiről az ünnepelt svéd szoprán, Iréne Theorin. KONDOR KATA tudósítása a pénteki sajtóbeszélgetésről
December 5-én Richter János halálának századik évfordulója alkalmából emlékkoncertet rendez a Magyar Állami Operaház az Erkel Színházban. A műsoron Wagner-művek szerepelnek majd, ily módon emlékezve a neves dirigensnek A nibelung gyűrűje bayreuthi bemutatójában játszott kulcsfontosságú szerepére. A koncerten a svéd szoprán, Iréne Theorin működik közre, akit a Müpa Wagner-produkcióiból már jól ismer a budapesti közönség, ám az Operaház most először látja vendégül.
„Nagyon örülök, hogy újra Budapesten léphetek fel – kezdte a sajtóbeszélgetést az énekesnő –, mindig úgy érzem, hogy az itteni produkciókban mindenki nagyon komolyan veszi a munkáját, sőt, nem is csupán munkaként tekint rá. Így lehet igazán keményen dolgozni, és rövid idő alatt is messzire jutni.” Sajnálatát fejezte ki, hogy idén nyáron nem szerepelhetett a Wagner-napokon, mint mondta, az utolsó pillanatig próbálták megoldani, hogy a Berlinben Daniel Barenboim vezényletével előadott Ring-előadásai mellett legalább egy szereplést el tudjon vállalni Budapesten is, de végül nem sikerült megoldani. „Most pedig újra itt lehetek – tette hozzá –, és örülök, hogy télen térhetek vissza, mert az évnek ugyanabban a szakaszában az ember a városnak csak egy arcát ismerheti meg, és most a karácsonyi Budapestet is láthatom. Nagyon szeretem az önök nyelvét is hallgatni, habár nem értem, és természetesen rendkívül boldoggá tesz, hogy részt vehetek ezen az emlékkoncerten, és együtt dolgozhatok a Magyar Állami Operaház Zenekarával.”
A koncertműsor kapcsán a művésznő elmondta, maga is éveken keresztül szerepelt Bayreuthban, elsőként A walkür Ortlindéjeként lépett színpadra. Azután következett Helmwige, majd Izolda, akinek szerelmi halála a hétfői koncerten is elhangzik majd. Emellett Az istenek alkonya zárójelenetét fogja énekelni, mivel Richter János munkássága miatt természetesen több Ring-részlet is elhangzik majd, köztük az énekesnő kedvenc zenekari száma, Siegfried rajnai útja is, amely mindig könnyeket csal a szemébe. Arra a kérdésre, hogy melyik Wagner-szerep áll hozzá a legközelebb, válaszában megemlítette, diplomatikusan hangzik, ha azt mondja, nincs olyan. „Ugyanakkor szomorú volnék, ha Brünnhilde és Izolda nem szerepelne a naptáramban. Mindegyik Wagner-hősnőt szeretem, Senta, Éva, Elza, Erzsébet, sőt, Kundry is csodálatos, és most készülök életem első Ortrudjára, de Brünnhilde és Izolda megy keresztül a legnagyobb fejlődésen a művek során. Mindkét szerep nagyon képzett énekest kíván, Izolda története ugyan csak egy estén át tart, ám technikailag nehézséget jelent benne, hogy a darabnak a kezdete inkább drámai, míg a végén egészen líraian kell énekelni, a Szerelmi halál szinte kamarazene.” Brünnhilde karakterét több estén keresztül kell felépíteni, és mint oly sokan, az énekesnő sem rögtön a teljes Ringet énekelte el, hanem csupán a Siegfriedben szerepelt. „Megszokott dolog a Siegfrieddel kezdeni, mivel Brünnhilde szólama ott a leginkább lírai, és a művet záró euforikus érzelmek egyfajta befejezettség érzetét adják. Amikor viszont először énekeltem A walkür Brünnhildéjét, gondot okozott, hogy a mű vége nyitva marad, olyan, mintha a karakter lezáratlan volna. Ez az érzésem csupán akkor múlt el, amikor Az istenek alkonyában is szerepeltem, ahol minden összeáll, azóta már A walkürben is érzem, hova fogok majd végül eljutni.”
A fejlődés szó többszöri említése után szóba került, mit is jelent az énekesnőnek ez a kifejezés: „Két dolgot is érthetünk fejlődés alatt, egyfelől a karakter fejlődését a műben – erre nincs ráhatásom, hiszen a zeneszerző valamilyenre megírta. Ugyanakkor fejleszthető az, hogy az ember mit hoz ki belőle, hogyan dolgozik együtt a kollégáival, és természetesen fejlődik a hang és az énekbeli képességek is. Bár szeretnék tökéletes produkciót nyújtani, ugyanakkor nem szeretem a tökéletes dolgokat, sosem vagyok száz százalékosan elégedett azzal, amit csinálok, és minden előadás után kell találnom valamit, amin legközelebb javítani próbálok. De ahhoz, hogy így tudjunk hozzáállni az előadásokhoz, kell egyfajta rutin, elsőre nagyon ijesztőnek tűnhet egy szerep. Például Élektrából tíz előadás kellett, mire megszoktam. Akkor már lehet olyasmire figyelni, hogy tiszta lappal menjünk fel a színpadra, mintha nem tudnánk előre, mi fog történni, mert mi énekesek gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy már előre tudjuk, mi lesz a jelenetben, és előre reagálunk is rá.”
A hang fejlődése kapcsán a művésznő kitért az énekesi pályája alakulására is: „Nem érzem, hogy a hangom hanyatlana. Persze változik, milyen szerepeket énekel az ember, Sentát például már nem vállalom, csak az áriáját koncerteken. Amikor negyvenéves voltam, azt gondoltam, még folytathatom tíz évig a pályát, aztán ötven évesen megint számot vetettem, és arra jutottam, hogy fog ez menni még további tíz évig. Úgy érzem, van még mit csinálnom.”
Fotók: Chris Gloag