Vízkereszt, vagy amit akartok… – POLGÁR LÁSZLÓ (ÉS) BARÁTAI

Születésnapi gálaműsor – Magyar Állami Operaház, 2007. január 6. – FÜLÖP KÁROLY beszámolója

A gálaest plakátja
A gálaest plakátja

Közreműködők: Fülöp Zsuzsanna, Tokody Ilona, Wiedemann Bernadett, Bretz Gábor, Berczelly István, Kálmán Péter, Kelen Péter, Kováts Kolos, Molnár András, Valter Ferenc, a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara 

Vezényelt: Kovács János
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Rendező: ifj. Palcsó Sándor
Házigazda: Hábetler András

Milyen ünnep is volt tegnap? A naptár szerint vízkereszt. A plakátok szerint születésnap. A műsorszámokból kiindulva: nagypéntek meg húsvét. A vetítések alapján Ferencsik Jánosra is emlékeztünk. Meg az Operaház régi nagyjaira… És a BÚÉK is szóba került a gálaesten.

Miért tartották meg végül a gálát? – vetődhet fel joggal a kérdés, miután kiderült, hogy a hatvanesztendős ünnepelt, Polgár László sajnálatos betegsége miatt nem énekelhet az est folyamán. Két magyarázat tűnhet kézenfekvőnek, de egyik sem menti a groteszk helyzetet: mint egy klasszikus krimiben – a vendégek megérkezése után kiderül, hogy a házigazda nincs sehol. Különböző internetes fórumokon azóta is folyik a vita e gála létjogosultságáról. Az egyik lehetséges magyarázatnak tartom a program megtartására, hogy a felkért művészek-barátok sokat és lelkesen készültek, új műsorszámokat tanultak be, rég nem játszott szerepeiket frissítették fel e gála kedvéért, így velük szemben jó döntést hozott az Operaház. A másik magyarázat prózaibb: minden jegyet eladtak az estére, így minél kevesebb veszteséggel kellett zárni a rendezvényt.

Az ünnepelt és barátai
Az ünnepelt és barátai

Kérdés, hogy az anyagi veszteség lett volna-e nagyobb vagy az erkölcsi. Azt a tényezőt hagyták ugyanis figyelmen kívül, hogy a telt ház Polgár László nevére jött most össze. Ez utóbbi feltételezésemet erősíti, hogy Polgár megbetegedése hirtelen, az interneten derült (szivárgott?) ki, az Opera előcsarnokában semmiféle kiírás nem jelezte a változást, és három perccel a kezdés előtt a jegyszedő félénken feltett – de épp az előcsarnokban tapasztaltak okán reménykedő – kérdésemre azzal válaszolt, hogy nincs információja. Tehát leültették (felültették?) a nézőket a Polgár-estre úgy, hogy el sem dönthették, kívánnak-e maradni. Telefonos érdeklődésre közölték, hogy a jegy este nyolcig váltható vissza, ezt nem kívánom kommentálni, de megjegyzem, a külvárosból vagy az agglomerációból berohanni azért, hogy az ember csalódottan visszaváltsa a jegyét, nem nagy öröm.

Polgár László (Fotó: Éder Vera)
Polgár László (Fotó: Éder Vera)

Végül is megjelent az ünnepelt a sok találgatás után: szétnyílt az Operaház függönye, s a színpadon megjelentek az est közreműködői jelmezben, az első műsorszámhoz bekészített díszletelemek között. Polgár László Fülöp király asztala mellett karosszékében ült, s körülállták tanítványai, legkedvesebb pályatársai, akiket barátainak nevezett. A székben ülve köszöntötte a nézőket, megköszönte szeretetüket, és sajnálkozását fejezte ki az események alakulása miatt. Ezután Tokody Ilona egy csokor virágot adott át a jeles basszistának, majd elköszöntek tőle, jobbulást kívántak, s egy újabb, igazi gálaest ígéretével kezdetét vette a műsor.

Ettől kezdve, aki el tudott vonatkoztatni az ünnepi alkalomtól, és felül tudott emelkedni a csalódáson, annak igazán szép estében lehetett része. Mindenképp köszönetet kell mondani Kováts Kolosnak, aki bravúros beugrásával lehetővé tette a gála megtartását. Hogy éppen ő állt be, mindenképp üdvözlendő, mert olyan rangú művészek – mint Tokody Ilona és Kelen Péter – partnereként csakis ő lehetett most hiteles, hiszen hangfajában épp olyan nagyság volt ő a nyolcvanas-kilencvenes években, mint az említett művészek.

A műsort Polgár László legkedvesebb és legjobb szerepeiből állították össze, és elhangzott egy-két operaritkaság is. A műsor kissé hosszúra nyúlt, mivel egész jeleneteket is előadtak, például a Don Carlos teljes szobaképét, A végzet hatalmából Leonóra és a Gvárdián kettősét illetve a felvonás fináléját. A ritkaságok közül a Luisa Millerből ígért duett elmaradását nagyon sajnáltam, hiszen ezt itthon nemigen hallhatjuk. Ez volt az a műsorszám, amit beugrással sem lehetett megmenteni.

Berczelly István és Kováts Kolos a Don Carlosban (Fotó: Éder Vera)
Berczelly István és Kováts Kolos a Don Carlosban (Fotó: Éder Vera)

Jó választás volt a Don Carlos már említett jelenetével indítani, mert remek énekelnivalót adott jeles művészeinknek. Kováts Kolos rutinosan énekelte Fülöp áriáját, fantasztikus volt Wiedemann Bernadett Eboli-áriája – bár hangját kissé élesnek éreztem – és jó volt Berczelly István szuggesztív játékát látni a Főinkvizítor súlyos szerepében.

Wiedemann Bernadett és Tokody Ilona a Don Carlosban (Fotó: Éder Vera)
Wiedemann Bernadett és Tokody Ilona a Don Carlosban (Fotó: Éder Vera)

Kálmán Péter Figaro-belépőjét vegyes érzelmekkel fogadtam: kétségkívül megoldotta feladatát, bizonyos hangi megoldásait szokatlannak, furcsának találtam, viszont remekül játszotta a figurát, így megérdemelten aratott sikert. Tokody Ilona ragyogott Adriana Lecouvreur jelmezében, és gyönyörűen énekelt. A végzet hatalma jelenetében volt egy-két kevésbé szépen megszólaltatott hangja, de ahogyan ezt a bánatos, lelki békére vágyó fiatal lányt megformálta, bizony könnyet csalt ki az ember szeméből. Kováts Kolos megértő és jóságos Gvárdiánjával felidézték egy régi, csodás előadás emlékét. Kovács István Regiszter-áriát és Don Giovannit énekelt, s bár hangja szép, úgy vélem, nem képes betölteni az Opera nézőterét. Bretz Gábor Leporellóját mindenképp meg kell említeni: remek hang, remek színész!

Kovács István, Kováts Kolos és Bretz Gábor a Don Giovanni fináléjában (Fotó: Éder Vera)
Kovács István, Kováts Kolos és Bretz Gábor a Don Giovanni fináléjában (Fotó: Éder Vera)

ParsifalMolnár András és Valter Ferenc idézte fel Polgár László pályájáról. A jelenet mutatta, hogy mennyire megoldatlan még a Parsifal szerepeinek újrakiosztása: Valter Ferenc csak a partitúrából tudta valamelyest elénekelni Gurnemanz részét a nagypénteki varázsból, ahogyan Molnár Andrásnak sincs alternatívája a címszerepben.
Az est két legcsodálatosabb száma ezek után következett: Wiedemann Bernadett Csókáriája hibátlan volt, varázslatos és igéző: nem csoda, ha Sámson elveszti tőle a fejét … de minimum a haját.
Kelen Péter Eleázár-áriája pedig hihetetetlen, ámulatba ejtő. Megismételhetetlen. Ez hang könyörög, sír… miközben az arc, a test minden porcikája drámát teremt. Ezen a ponton mindenképp úgy véli a néző: megérte itt maradni!

Vetítés a nyitány alatt (Fotó: Éder Vera)
Vetítés a nyitány alatt (Fotó: Éder Vera)

A Magyar Állami Operaház zenekarát Kovács János vezényelte a tőle megszokott profi módon – egyszer-kétszer a vonósoknál hallottam némi disszonanciát – talán a gála lazább szerkezetéből adódóan –, amire felkaptam a fejem, de összességében magas színvonalon játszottak. Kovács egyébként humoránál is volt: huncut módon provokálta egyszer a karmesternek járó bravót – igaz, taps formájában sikerült bevasalnia. Mindenesetre a zenekar tagjai is jól mulattak a feszített munka közben.

A műsorszámokat ifj. Palcsó Sándor állította színpadra, de érezhetően a profi művészek hajdani színpadi gyakorlatukból merítettek a nagyjelenetek eljátszásakor. Érthetetlen volt számomra a zenekari számok alatti vetítések célja és módja. Ilyenből három is jutott az egyébként is hosszúra nyúlt gálán: először a Don Giovanni, majd a második részben A végzet hatalma nyitánya hangzott el, közöttük pedig a Parasztbecsület intermezzója. Ezek alatt a kivetítőn hol Ferencsik Jánost mutatták hosszasan, hol művészportrékat váltogattak – egyszer lassabban, másszor gyorsabban –, valakiről művészfotó is, szerepfotó is volt – kiről egy, kiről kettő. A portrékhoz felirat ritkán járt – csak akkor, ha az eredeti képen volt, így nem mindenkiről derült ki, hogy ki és mi volt ő a ház múltjában. Énekesek, rendezők, igazgatók, díszlettervezők… messze nem a teljesség igényével. Persze sokakat ismer az ember, de nem minden néző egyformán tájékozott, tehát jó lett volna tájékoztató feliratokat elhelyezni. Az énekesekről Polgárral közös szerepfotók is kerültek a képek közé, de láthattunk operaházi enteriőröket is meg a homlokzatról készült fotókat. Még a polgáros képek érthetőek voltak, de a „hely szellemének megidézése” – ahogy a műsorvezető fogalmazta – szerintem nem ennek a gálának a feladata volt.
Hábetler András, az Operaház magánénekese volt a házigazda, akinek összekötő szövegeiből legfontosabb tanulságként azt szűrhettük le, hogy mennyire meg van hatódva és mekkora megtiszteltetés neki, hogy ezen nagy énekesek gálaműsorát ő vezetheti. Nos, ha megtiszteltetés, akkor komolyabban kellett volna vennie, és felkészülni a beszédekre, mint ahogy idősebb kollégái is felkészültek a gálára.

Az est A végzet hatalma gyönyörű, középső fináléjával zárult, a zenei áhítat megszólaltatásában az Operaház Énekkara vett részt Szabó Sipos Máté karigazgató betanításával.

Tokody Ilona és Kováts Kolos a Végzetben (Fotó: Éder Vera)
Tokody Ilona és Kováts Kolos a Végzetben (Fotó: Éder Vera)

Polgár Lászlónak jobbulást kívánunk, születésnapja alkalmából sok boldogságot és pályáján további sikereket. Reméljük, hogy barátait még egyszer össze tudja hívni egy hasonló színvonalú gálára, ahol már ő is énekel. Mi ott leszünk.

Fotók: Éder Vera