Polgár László és barátai

Gálakoncert a Dohány utcai Zsinagógában, 2009. október 18. – FÜLÖP KÁROLY beszámolója

Polgár László
Polgár László

A 150 éves Dohány utcai Zsinagóga és az Élet Menete Alapítvány közös szervezésében Polgár László és barátai címmel nagy sikerű gálaesten tapsolhatott kedvenceinek vasárnap este az operát szerető közönség. Az est közreműködői többnyire világjáró művészek, a magyar és a külföldi zenei élet élvonalába tartozó előadók. A szervezők a koncert anyagát gondosan állították össze, a helyszín  rangjához, szellemiségéhez méltó grandiózus programot vállaltak a fellépők, a gála így 23 óra körül ért véget. A Zsinagóga építészeti szempontból páratlan belső tere szinte kiált Verdi Nabuccójának zenéjéért, magától értetődő volt első számnak tenni a nyitányt és Zakariás imáját. Ha kórus is jelen lehetett volna, az opera egész első felvonását, a Salamon templomába menekült zsidók jelenetét is elő lehetett volna adni, s autentikusabb helyszínt nem is találhattunk volna, mint a Zsinagóga oltára. Mindenesetre a zenei mellett erőtlejes hangulati megalapozottsággal indult a koncert. Ugyanígy kiváló választás Muszorgszkij Zsidó dala és Saul királyaSaint-Saëns Sámson és Delilájának részlete vagy Eleázár, majd Brogni áriája Halévy Zsidónőjéből. Más részletek az égiekkel való kapcsolatkeresés, az égiektől várt útmutatás, a könyörgés jegyében fogantak, és sorsfordulóhoz – olykor életük végéhez érkezett – hősök megható áriáit, kettőseit is hallhattuk az est során. Továbbá hangsúlyos szerepet kapott az a vonal, amely a rabság és szabadság témakörét feszegette: akár az ember önmaga teremtette börtönéből, akár valamely elnyomó hatalom igája alól való szabadulás vágyát fogalmazta meg.

Kézdy György
Kézdy György

Az est műsorvezetője Kézdy György volt, aki meghatottságának adott hangot egyrészt a rangos helyszínen való fellépés, másrészt az operai világsztárok felkérése okán. Röviden mesélt gyermekkoráról, hogy mi is köti a műfajhoz: szép gyermekkorról beszélt, amikor édesapja Rákóczi úti üzletében hanglemezt árultak, s a ház harmadik emeletén fent is hallgatták a Polidor lemezeket, a laplemezeket. És az Operába is eljutottak, s 2 forint 30-ért megvásárolhatták azokat a jegyeket, amelyeken ez a felirat állt: „a színpad egy része erről a helyről nem látható”. Az est során Kézdy kellő rátermettséggel, a maga személyét intelligensen háttérben hagyó, mégis érezhető súllyal és felelősséggel konferálta a műsorszámokat, olykor megragadva a humor adta lehetőséget, olykor a szükséges méltósággal megerősítve egy-egy produkciót. A programot több kamera kísérte, két oldalt pedig óriási kivetítőkön közelképben is élvezhettük az előadók produkcióját.

Sümegi Eszter és Polgár László
Sümegi Eszter és Polgár László

A gálát Polgár László neve fémjelezte, barátai pedig a vele közösen színpadra lépő szólisták, zenészek s tán nem túlzás mondani: a nézők, akik megragadták a lehetőséget, hogy kedvencüket, kedvenceiket ilyen különleges alkalommal láthassák. Négy élvonalbeli operaénekes, az Operaház első karmestere s a vendéglátók köréből a zsinagóga főkántora álltak felváltva a pódiumra. Ez már nem az a szint, ahol a kritikusnak hibákat illik keresnie. Nyilván lehetne találni egy-egy kevésbé sikerült hangot, rosszul megfogott magasságot… Nem érdemes.

Fekete László főkántor
Fekete László főkántor

Polgár László világklasszis, régóta tudjuk. Nemcsak ahogy énekel: az évek során barázdáltabbá vált arcán, kifejezésteljes tekintetével, ahogy felvezet (Fülöp király) vagy ahogy lezár (Brogni) egy áriát, már önmagában sorsokat, élettapasztalatokat tud közvetíteni.

Bámulatos Sümegi Eszter, amint súlyos drámai szerepei (Tosca, Aida) után még mindig őrzi a tiszta kis Liú hangszínét, s ahogy utána nem sokkal – Cavaradossinak elbeszélve – a hangjával ledöfi a kegyetlen Scarpiát.

Sümegi Eszter és Komlósi Ildikó
Sümegi Eszter és Komlósi Ildikó

Komlósi Ildikót 1987-ben láttam először a Boleyn Anna Jane Seymourjaként. Akkor nagy ígéret volt. Aztán volt itthon Carmen, Judit és Eboli, s közben nem is sejtettük, hogy a Scala vagy a Met sztárjaként tér vissza legközelebb. S most pályájának ismert és kevésbé ismert szerepeiből csillantott meg néhányat, s furcsa volt ugyan a zsinagóga falai között, de eljátszotta Carment, a csábító Delilát: nem csupán gyönyörű mezzo hang birtokosa, de kisugárzással bíró, remek színésznő is. 

Fekete Attila
Fekete Attila

Fekete Attila a nézők kedvence volt az estén. Fiatal tehetség, erőteljes hang birtokosa. Bevállalta hát Radames románcát – mivel az első rész programjában kiírva ő nem szerepelt –, Eleázár áriáját, majd Kalafét, azonkívül közreműködött a Seguidillában, a Csók-áriában (a Sámson és Delilából a Bosszú-ária helyett ezt választották), a Tosca-kettősben, sőt még az egyik ráadásszámban is. Kifejezően, főként az Eleázár-áriát meghatóan, mély átéléssel énekelte, azonban óvatosságra kell intenem: egyrészt olyan áriákat választott zömmel, amely szerepeket egyelőre nem énekli, érdemesebb talán a torkában már „ülő”, megérlelt szerepek részleteit választani, másrészt a hang egy bizonyos magasság és hangerő után élessé, nehezen hallgathatóvá válik, ezzel valamit kellene kezdeni, hogy az amúgy sikeres és tehetséges művész sokáig a pályán maradhasson.

Fekete László főkántor három szám avatott előadásával járult hozzá az est sikeréhez.

Kovács János karnagy szigorú ember, a szakmai pontosság jellemzi. Tudjuk, hogy kiváló zenész, nem egy zseniális vezényléssel ajándékozta már meg a közönséget. Most nem is méltatom, csak az est egyetlen momentumát idézem vele kapcsolatban. Húsz perc az húsz! Kézdy György húszpercnyi szünetet engedélyezett a publikumnak. A publikum persze szerette volna megnyújtani ezt egy kicsit.

Kovács János
Kovács János

Ekkor megjelent Kovács, bejöttek a zenészek, s a még jókedvűen társalgó nézőktől függetlenítve magát belecsapott a Carmen-nyitányba. Pár másodperc múlva már mindenki ült, és hallgatta a második „felvonást”. Ekkor még egy humoros epizód akadt – szó szerint. Vártuk Komlósi Ildikót a Seguidillára, de csak nem jött… A kottaállványok közt ugyanis régi kedves szerepét, Juditot gyakorolta: felakadt szép selyemszoknyája, amit Fekete Attila próbált több-kevesebb sikerrel kiszabadítani fogságából.

A hivatalos program Sümegi Eszter és Fekete Attila Tosca-kettősével zárult. Egy gálaesten ilyenkor jön a Brindisi. Itt azonban nem ez történt. Komlósi a hagyományos blokkot lezárta egy vidám Habanérával, majd Polgár László jelent meg a dobogón.

Első taktusok… Wagner! Fél 11 után Marke király monológjába kezdett bele a neves basszista. Egy pillanatra döbbent csend… Az ária alatt feszült figyelem. Majd kitörő taps. Polgár pár mondat erejéig figyelmet kért. Elmondta: nem szereti, ha egy művész politikai álláspontjáról beszél. Ő maga sem szokott ilyet tenni. Azonban most szándékosan választotta a megosztó – bár zenetörténetileg megkerülhetetlen óriás – személyiség, Wagner művét záróakkordként, mert Marke király monológját röviden elemezve élesen szerette volna felhívni a figyelmet a Magyarországon tért nyerő politikai erők félelmet keltő tevékenységeire. Ezzel az üzenettel zárta Polgár László az Élet Menete Alapítvány gálaestjét.